Hoppenbrouwers, Bulten és Brazil szisztematikus áttekintésében és metaanalízisében áttekintette a rendelkezésre álló bizonyítékokat a félelem és a pszichopátia közötti kapcsolat lehetséges létezéséről felnőtt egyéneknél. Fontos, hogy a félelem meghatározásuk az ezen érzelem neurobiológiai és kognitív alapjaira vonatkozó legfrissebb ismereteken alapult. Ezt a tudást olyan modell létrehozására használták fel, amely elkülöníti a fenyegetések automatikus észlelésében és az azokra való reagálásban részt vevő agyi mechanizmusokat a félelem mint érzelem tudatos megélésében részt vevő mechanizmusoktól. Ezt a modellt referenciaként használva először elvégezték a korábbi elméletalkotók munkájának fogalmi elemzését, egészen 1806-ig visszamenőleg. Azt találták, hogy csak egyetlen teoretikus építette be a félelem konstruktumát a pszichopátia etiológiai modelljébe.
A félelem nem hiányzik a pszichopata egyénekből
A félelem megélésében részt vevő agyi területek károsodására vonatkozó bizonyítékok kevésbé voltak következetesek, mint azt gyakran feltételezik, ami arra utal, hogy a félelem megélése nem feltétlenül károsodik teljesen a pszichopátiában. A kutatók ezután meggyőzően kimutatták, hogy a pszichopata egyéneknek gondjaik vannak a fenyegetés automatikus észlelésével és a fenyegetésre való reagálással, de valójában érezhetnek félelmet, ami közvetlen empirikus alátámasztja azt az állítást, hogy a félelem tudatos megélése nem feltétlenül károsodott ezeknél az egyéneknél. Egy további metaanalízis, amely az öt másik alapérzelmet vizsgálta, megállapította, hogy a boldogság és a harag megélésében is lehetnek károsodások, de a jelenlegi szakirodalom következetlenségének hiánya kizárta az erős állítások felállítását.
Az új modell a hangulati és szorongásos zavarokra is alkalmazható
Hoppenbrouwers, Bulten és Brazil kutatása az első, amely empirikus bizonyítékkal szolgál arra, hogy az automatikus és a tudatos folyamatok szétválaszthatók. Továbbá a javasolt modell nemcsak a pszichopátiára alkalmazható, hanem a konceptuális pontosság további növelésére és új hipotézisek generálására is felhasználható a hangulati és szorongásos zavarok kutatásához. Inti Brazília: “Míg a pszichopata egyének diszfunkcionális fenyegetettségi rendszerben szenvedhetnek, addig a poszttraumás stressz zavarban szenvedő embereknek hiperaktív fenyegetettségi rendszerük lehet, ami később ahhoz vezet, hogy félelmet éreznek”. Sylco Hoppenbrouwers egyetért: “Kutatásunk következményeként néhány igen befolyásos elméletet, amelyek kiemelkedő szerepet tulajdonítanak a félelemérzetnek a pszichopátia etiológiájában, újra kell gondolni és összhangba kell hozni a jelenlegi idegtudományi bizonyítékokkal. A kulcsfogalmak ilyen újraértékelése nagyobb pontosságot fog eredményezni a kutatásban és a klinikai gyakorlatban, ami végső soron a célzottabb és hatékonyabb kezelési beavatkozások felé kell, hogy utat nyisson”.