Az 1960-as DeSoto vonal friss, új megjelenést mutatott. Az 1957-es bevezetésekor drámai megjelenésű “Forward Look” autók második generációja az 1958-as és 1959-es felfrissítés során fessebbé vált. Az 1960-as modellév az Imperialok kivételével az “Unibody” konstrukciót hozta el a Chrysler Corporation összes hazai autójára.
A márka megszűnésére utaló jelek ellenére a
DeSoto 1960-ra friss újratervezést kapott.
Virgil Exner stílustervének az egységkarosszériás senior 1960-as Moparoknál lendületes, kifelé dőlő uszonyok voltak, amelyek az első ajtó közepén lévő pontból emelkedtek fel, és “bumeráng” hátsó lámpákban végződtek. A széles szájú hűtőrács, amely a hátsó alsó sarkaiban háromszög alakú parkolófényeket tartalmazott, egy kicsit úgy nézett ki, mintha most járt volna fogszabályozónál, de az összhatás harmonikus volt, csak egy kicsit feltűnőbb, mint a hasonló formájú Chryslereké.
A felfüggesztés továbbra is első torziós rudakból és hátsó laprugókból állt. A korabeli magazinok beszámolóiban általában tetszett az új karosszériaszerkezet és a “Torsion-Aire” felfüggesztés kombinációjának hatása az utazásra. “A rugózás jó kompromisszumnak tűnik, amely nem túl lágy ahhoz, hogy nyílt úton kifogásolható kilengéseket okozzon, és nem is túl kemény ahhoz, hogy városban kényelmesebb legyen” – írta a Motor Life.
A Motor Trend munkatársa, Walt Woron szerint a ’60-as Adventurer “jól viselkedett” országúti sebességnél, de hozzátette: ” néhányszor úgy éreztük, hogy az első rész forgó mozgást végez, ahelyett, hogy csak a szokásos fel-le mozgást végezné, amit a legtöbb autó végez, miután kijönnek a mélyedésből”.
1948 óta először nem volt DeSoto kombi. Nem volt kabrió sem, így minden sorozatban csak egy keménytetős kupé, egy négyajtós szedán és egy oszlop nélküli keménytetős szedán maradt. A piaci szegmens is tömörült: a legalacsonyabb árú DeSoto, a Fireflite négyajtós szedán 3 017 dollárért, a legdrágább, az Adventurer négyajtós keménytetős 3 727 dollárért volt kapható.
Mindkét sorozat a Chrysler B-sorozatú motorját használta, a Fireflite a 361 köbcentis, az Adventurer a 383-as változatot. Mindkettő 10:1 sűrítéssel és Carter BBD kéthengeres karburátorral rendelkezett, ami a Fireflites esetében 295, az Adventurers esetében 305 lóerőt eredményezett. Mindkét széria rendelhető volt négycsöves 383-assal is, ami 325 lóerőre volt jó.
Az Adventurerhez a Chrysler ram-indukciós rendszerének egy olyan változata volt elérhető, amely tuningolt, meghosszabbított, kettős quadokkal szerelt gyűjtőcsöveket használt. Ez alig öt lóerővel többet adott, mint az egynégyes munka, de tekintélyes 460 kilométernél nagyobb nyomatékot produkált. (A csomaghoz kettős kipufogó és – igen bölcsen – nagyobb, 12 hüvelykes átmérőjű fékek is tartoztak.) A közzétett közúti tesztek szerint ez a “Ram Charge” motor széles fordulatszám-tartományban jól szolgálta az autót. A Motor Life és a Motor Trend egyaránt 8,8 másodperces 0-100 km/órás időt említett a kétajtós keménytetős, dupla négyhengeres motorral; a Motor Trend 17,2 másodperc alatt teljesítette a negyedmérföldet 85,5 km/órás sebességgel.
A Fireflite-ok alapváltója, legalábbis elméletileg, háromfokozatú kézi váltó volt, bár valószínűleg kevés autó volt így felszerelve. A háromfokozatú TorqueFlite automata alapfelszereltség volt az Adventurereken, és 227 dolláros opció a Fireflite-okon. Az utolsó évébe lépő kétfokozatú PowerFlite automata mindössze 189 dollárért rendelhető volt a Fireflite-okhoz.
A furcsább gyári opciók közé tartozott az “Ultra-Fi”. Ötvenkét dollárért ezt az RCA által kifejlesztett lemezjátszót lehetett hozzáadni az AM rádióhoz, ami önmagában 89 dolláros extra volt. A korábbi Highway Hi-Fi-vel ellentétben, amely speciális 162/3-as fordulatszámú lemezeket igényelt, az új készülék hagyományos 45-ös lemezeket játszott le. További 106 dollárért olyan első üléseket lehetett kapni, amelyek az ajtók nyitásakor automatikusan oldalra fordultak, hogy megkönnyítsék a be- és kiszállást.
Egy olyan évben, amikor az autógyártás 6,6 millió autóra emelkedett – jobb, mint az 1957-es elég jó 6,1 millió, bár nem érte el az 1955-ös 7,9 milliót – a DeSoto szenvedett. Az 1960-as modellévben mindössze 26 081 autó futott le a szalagról, ami a kiábrándító 14. helyet jelentette. A DeSoto piaci részesedése alig egyharmada volt az 1 százaléknak. Csak az Imperial, a Lincoln, a Checker és az elaltatott Edsel járt rosszabbul. (A DeSoto lecsúszásának egyik következménye volt, hogy a Warren Avenue-i gyárat 1958 végén átvette az Imperial; a DeSoto gyártását a Jefferson Avenue-ra helyezték át, vegyesen a Chryslerekkel és Dodgerekkel).
A gyenge teljesítmény ritkán marad büntetlenül, és amikor az 1961-es modellév elkezdődött, nyilvánvaló volt, hogy a DeSoto a fadöntőben volt. A termékcsaládot ismét leépítették. Eltűnt az Adventurer és a Fireflite. Csak egyetlen, név nélküli sorozat maradt, bár ez nagyjából megegyezett az 1960-as Fireflite modellel. Volt benne egy keménytetős kupé és egy keménytetős szedán.
A márka bizonytalan helyzete nem maradt észrevétlen. A Motor Trend ’61-es újautó-előzetesében alig tudta visszafogni meglepetését. “Sok megfigyelő komolyan kételkedett abban, hogy a DeSoto egyáltalán bemutat-e bármilyen autót, nemhogy új autót 1961-re” – írta. “Általánosságban véve a legtöbben úgy gondolták, hogy ha mégis megjelenik egy autó, az egy kompakt luxusautó lesz.”
A hajtásláncok egyetlen motorválasztékkal, egy kéthengeres 361-es motorral kezdődtek. A teljes ponton 9,0:1-re csökkentett sűrítési aránynak köszönhetően a teljesítmény 265 lóerőre csökkent. A karburátort azonban továbbfejlesztették és a szívószelepeket megnagyobbították. A kézi sebességváltó, a Chrysler új, nagy teherbírású háromfokozatú egysége alapfelszereltségként szerepelt, de a legtöbb, ha nem is az összes autót az opcionális TorqueFlite váltóval szerelték fel.
A stílus letartóztathatóvá vált, a Motor Trend panaszkodott, hogy az első és a hátsó rész úgy nézett ki, mintha “különböző stílusstúdiókból érkeztek volna”. Míg hátul csak a hátsó lámpák és a díszlécek változtak, addig elöl ferde fényszórók és egy kétrészes hűtőrács volt látható, amelynek felső, ciklopszszerű része széles körben csúnyának számított.
A Chrysler járművek mindegyike átállt ’61-ben az egyenáramú generátorokról a váltakozó áramú generátorokra, hogy alacsony motorfordulatszámon jobb elektromos áramot adjanak le – annál jobb volt az elektromos kényelmi funkciók működtetése. A DeSotókhoz még mindig rengeteg opció volt: légkondicionáló (501 dollárért), elektromos fékek, szervokormány, hatirányú elektromos ülés, és néhány kényelmi és stíluscsoport. Visszatért az Ultra-Fi lemezjátszó, amelyet a katalógusokban egyszerűen “RCA Automatic Record Player”-nek hívtak. A dönthető üléseket azonban már nem kínálták.
Kísértés, hogy a DeSoto hirtelennek tűnő halálát szembeállítsuk a Plymouth és az Oldsmobile lassú, gyötrelmes pusztulásával, amelyet a közelmúltban az új termékek fejlesztésének kiéheztetése okozott. Húsz év távlatából azonban láthatjuk, hogy a DeSoto vége a döntés meghozatalától az utolsó autó összeszereléséig minden volt, csak nem gyors. A harangszó már megszólalt, amikor az 1960-as terméktervek keltek ki, és az iparág éles eszű megfigyelői láthatták a jeleket: a DeSoto termékcsalád nyílt megnyirbálása és a Chrysler katalógusának megkurtítása, hogy pótolja a hiányt.
Ha az 1960-as DeSoto termékcsalád tömörítése nem keltette fel a figyelmüket, akkor az 1961-re kibővített Chrysler termékcsalád bizonyára igen. A Windsor, amely egy évtizeden át a belépőszintű Chrysler volt, egy fél fokozattal feljebb került. Alatta megjelent egy új sorozat, a Chrysler Newport, a négyajtós szedántól kezdve a keménytetőn és kombikon át a kabrióig a karosszériák teljes választékával, 2964 dollártól 3622 dollárig terjedő árakon, nagyjából ott, ahol 1959-ben a DeSoto Firesweep volt. A DeSoto-t egy új Chrysler váltotta fel.
A DeSoto termékcsalád nem az egyetlen áldozat volt. A DeSoto vezetősége is megérezte a fejszét. 1959 júniusában a Chrysler Corporation DeSoto részlegét egy új Plymouth-DeSoto részlegbe olvasztották, a Plymouth vezérigazgatója Harry Cheseborough volt. Novemberben ebből Plymouth-DeSoto-Valiant lett az új kompakt autóval együtt, amelyet kezdetben külön márkaként értékesítettek.
További nagyszerű autókról szóló, képekkel teli cikkeket ld:
- Klasszikus autók
- Music Cars
- Sportkocsik
- Fogyasztói útmutató autóipar
- Fogyasztói útmutató használtautó keresés
Hirdetés