1974-ben ezen a napon halt meg a nagy amerikai televíziós hős, Ed Sullivan. Fiatalabb olvasóink talán nem sokat vagy semmit sem tudnak Sullivanről azon kívül, hogy 1964-ben a Beatles szerepelt a műsorában, és így megengedhetik az idősebbeknek, hogy örökre beiktassák őt az amerikai panteonba. Ennek nem szabad megtörténnie. A. bizonyíték: David Cort újságíró “The Gossip Columnist” című írása, amely 1956 októberében jelent meg a The Nation című lapban. Cort Sullivant kicsinyes, lekezelő és moralizáló nagyképűnek mutatja be. Válaszul Sullivan levelet írt a szerkesztőnek, amelyben arról panaszkodott, hogy Cort cikke “olyan ostoba, hogy értelmetlennek tűnne, ha nem egy olyan fontos magazinban jelent volna meg, mint a The Nation.”
Sullivan. Rosszindulatát szinte eltemeti a szemünk elől a félelmetes tompaság és ambíció. A Collier’s-ben megjelent aktuális sorozatát az “igazán nagyok” szerénységének pánegyricájával nyitotta, akik közé sorolta John Jacob Astor II-t, Winthrop Rockefellert, Jack Dempsey-t és Eddie Arcarót. A nagyok alatt Sullivan a számára hasznosakat értette.
A hosszú emlékezetű showbiznisz viszont nem felejtette el, hogy Sullivan nem egyszer segített a kritikus pillanatban egy jó szóval a küszködő előadóknak. Alkalmanként, erőtlen napjaiban gyakran mindent megtett, hogy tönkretegye az erőtlen és kiszolgáltatott előadót….
Sullivan gyalázatos hatalomvágya a tévészínpadon megkülönbözteti őt az igazi show-biznisz embereitől, akik, ha sikeresek, csak szerencsésnek gondolják magukat. Miközben a hatalmát karóba húzza és kegyetlenül megvédi, nem győzi firtatni, hogy ha a dolgok éppen úgy alakulnak, hogyan lehetne belőle akár elnök vagy pápa is. A talpnyalói furcsa történeteket tudnak mesélni az ambíciójáról.
Negatív módon az ambíció a New York állam északi részén élő kis tévészerelő történetéből derül ki, aki volt olyan merész, hogy a boltja homlokzatára az “Ed Sullivan TV” nevet festette. A kisembert Ed Sullivannek hívták. A “nagy” Ed S. azonnal beperelte a kis Edet. S.-t. A Sullivan-afflatus pozitívan olvasható abban a nemrégiben történt nyilvános töprengésében, hogy ő, Sullivan, megbocsásson-e Ingrid Bergmannak egy hét évvel ezelőtti házasságtörésért, amelyet azóta a házassággal rendezetté tett. Mivel Sullivan nem pap, el kell képzelni, hogy a gondolat olyan izgalmat keltett benne, amelyet el akart hosszabbítani és ki akart használni.
1974. október 13.
A The Nation 150. évfordulója alkalmából az Almanach ebben az évben minden reggel kiemel valamit, ami aznap történt a történelemben, és azt, hogy a The Nation hogyan tudósított róla. Az e-mail hírlevélre feliratkozva minden nap (vagy minden héten) megkaphatja a The Almanacot.” Cort cikke “olyan ostoba volt, hogy értelmetlennek tűnt volna, ha nem egy olyan fontos magazinban jelent volna meg, mint a The Nation.”
Sullivan. Rosszindulatát szinte eltemeti a szemünk elől a félelmetes tompaság és ambíció. A Collier’s-ben megjelent aktuális sorozatát az “igazán nagyok” szerénységének pánegyricájával nyitotta, akik közé sorolta John Jacob Astor II-t, Winthrop Rockefellert, Jack Dempsey-t és Eddie Arcarót. A nagyok alatt Sullivan a számára hasznosakat értette. Másrészt a showbiznisz, amelynek hosszú az emlékezete, nem felejtette el, hogy Sullivan nem egyszer segített a kritikus pillanatban egy jó szóval a küszködő előadóknak. Alkalmanként, erőtlen napjaiban gyakran mindent megtett, hogy tönkretegye a tehetetlen és kiszolgáltatott előadót….
Sullivan gyalázatos hatalomvágya a tévészínpadon megkülönbözteti őt az igazi show-biznisz embereitől, akik, ha sikeresek, csak szerencsésnek gondolják magukat. Miközben a hatalmát karóba húzza és kegyetlenül megvédi, nem győzi firtatni, hogy ha a dolgok éppen úgy alakulnak, hogyan lehetne belőle akár elnök vagy pápa is. Kegyencei furcsa történeteket tudnak mesélni ambícióiról. Negatív módon az ambíció a New York állam északi részén élő kis tévészerelő történetéből derül ki, aki olyan bátor volt, hogy a boltja homlokzatára az “Ed Sullivan TV” nevet festette. A kisember neve Ed Sullivan volt. A “nagy” Ed S. azonnal beperelte a kis Edet. S.-t. A Sullivan-afflatus pozitívan olvasható abban, hogy nemrégiben nyilvánosan azon töprengett, hogy ő, Sullivan, megbocsásson-e Ingrid Bergmannak egy hét évvel ezelőtti házasságtörésért, amelyet azóta a házassággal rendezett. Mivel Sullivan nem pap, el kell képzelni, hogy a gondolat olyan izgalmat keltett benne, amelyet el akart hosszabbítani és ki akart használni.
1974. október 13.
A The Nation 150. évfordulója alkalmából az Almanach ebben az évben minden reggel kiemel valamit, ami aznap történt a történelemben, és azt, hogy a The Nation hogyan tudósított róla. A The Almanacot minden nap (vagy minden héten) megkaphatja, ha feliratkozik az e-mail hírlevélre.