A visszatérítésben részesülő háztartások közel 20 százaléka jelezte, hogy elköltené azt; közel 32 százalékuk jelezte, hogy többnyire megtakarítaná a visszatérítést, 48 százalékuk pedig azt, hogy többnyire adósságot fizetne a visszatérítésből.
A gazdasági teljesítményt a gazdasági tevékenység fenyegető visszaesésének fényében erősíteni kívánó George W. Bush elnök 2008. február 13-án aláírta a 2008. évi gazdaságélénkítő törvényt. A 152 milliárd dolláros törvényjavaslat több mint kétharmada gazdaságélénkítő kifizetésekből állt, amelyeket májustól kezdve mintegy 130 millió háztartásnak küldtek el. Mennyire működött a program?
A 2008-as adó-visszatérítések ösztönözték a kiadásokat? (NBER Working Paper 14753) című tanulmányában Matthew Shapiro és Joel Slemrod a Michigani Egyetem felmérési kutatóközpontjának havi felméréséből, más néven a fogyasztói felmérésből származó bizonyítékokat elemzi, amelyet 2008 februárjától júniusáig minden hónapban felvettek. A melléklet a következőket kérdezte: “Ha az Ön (családja) idei pénzügyi helyzetére gondol, az adókedvezmény többnyire a kiadások növelésére, többnyire a megtakarítások növelésére, vagy többnyire az adósságok törlesztésére fogja Önt késztetni?”. A megkérdezetteknek csak egyötöde mondta azt, hogy a 2008-as adó-visszatérítés leginkább a kiadások növelésére fogja késztetni őket. A válaszadók többsége azt mondta, hogy a visszatérítést vagy többnyire megtakarítaná, vagy többnyire adósságtörlesztésre fordítaná. A leggyakoribb terv a visszatérítéssel kapcsolatban az adósságtörlesztés volt.
Ezek a válaszok arra utalnak, hogy a visszatérítésből származó összesített marginális költési hajlandóság körülbelül egyharmada volt, és hogy a visszatérítés késleltetett hatásaként nem lenne lényegesen több kiadás. Az alacsony költési hajlandóság miatt a 2008-as árengedmények gazdasági ösztönzőként alacsony “bang for the buck” értéket biztosítottak, állapítja meg Shapiro és Slemrod. Az alacsony jövedelmű egyének különösen valószínűsíthetően adósságtörlesztésre használták a kedvezményt. Shapiro és Slemrod úgy véli, hogy az ingatlanpiacot és más vagyonokat ért kedvezőtlen sokkhatások a fogyasztókat a mérlegük helyreállítására összpontosíthatták. A szerzők megjegyzik, hogy tekintettel a vagyon további csökkenésére a 2008-as kedvezmények bevezetése óta, a felmérésük elkészítése óta még erősebbé válhatott a késztetés a váratlan megtakarítás megtakarítására.
A 2008-as felmérésben megkérdezték azokat, akik azt mondták, hogy többnyire megtakarítják a kedvezményt: “A többletmegtakarítást még ebben az évben vásárlásra fogja használni, vagy megpróbálja legalább egy évig fenntartani a magasabb megtakarításait?”. Ezzel párhuzamos kérdést tettek fel azoknak, akik azt mondták, hogy többnyire adósságot fognak törleszteni. A legtöbb válaszadó arról számolt be, hogy ragaszkodik megtakarítási vagy adósságtörlesztési tervéhez.
Még ha a kedvezményeknek csak egyharmadát költötték is el, a 2008-as kedvezmények összesített összege elég nagy volt ahhoz, hogy 2008 második és harmadik negyedévében érezhető hatást gyakoroljon a GDP és a fogyasztás növekedésének időzítésére. A második negyedévben a növekedés erősebb, a harmadik negyedévben pedig gyengébb volt, mint a kedvezmények nélkül lett volna.
Az elemzéshez Shapiro és Slemrod öt havi felmérés válaszait összesíti. A kedvezményre vonatkozó kérdést feltett 2518 személy közül mindössze 61 válaszadó válaszolta azt, hogy nem tudja, mit tervez a kedvezménnyel, vagy megtagadta a választ, további 212 válaszadó pedig azt mondta, hogy nem kapja meg a kedvezményt. A visszatérítésben részesülő háztartások közel 20 százaléka jelezte, hogy elköltené azt; közel 32 százalékuk jelezte, hogy többnyire megtakarítaná a visszatérítést, 48 százalékuk pedig azt, hogy többnyire adósságot fizetne a visszatérítésből. A 65 év felettiek több mint 11 százalékponttal nagyobb valószínűséggel számoltak be arról, hogy többnyire elköltik a kedvezményt, mint a 64 évnél fiatalabbak. Összességében egyértelmű, növekvő kapcsolat van az életkor és a költekezés között.
A felmérés válaszai alapján a költekezési arány nincs szoros összefüggésben a jövedelemmel. Valójában a legalacsonyabb jövedelmű csoport költési arányának pontbecslése kisebb, mint az átlag. A felmérés olyan alacsony jövedelmű egyénekről fest képet, akik a készpénzes váratlan bevételeket adósságok törlesztésére használják fel. A 20 000 dollárnál kevesebbet keresők 58 százaléka tervezte, hogy a visszatérítést főként adósságok törlesztésére fordítja. Ezzel szemben a 75 000 dollárnál nagyobb jövedelemmel rendelkezők 40 százaléka tervezte, hogy többnyire adósságot törleszt.
A személyes megtakarításokra vonatkozó hivatalos összesített adatok nagyjából összhangban vannak azzal, hogy a visszatérítés nagy részét megtakarítják. Miután az év első felében a személyes megtakarítási ráta épphogy nulla felett mozgott, májusban, a kedvezményprogram kezdetén meredeken megugrott, és júliusig jóval magasabb maradt, mint a korábbi hónapokban.
A szerzők elemzésük kiterjesztése érdekében visszatekintettek a 2001-es adó-visszatérítések hatására. A Kongresszus által 2001 tavaszán elfogadott tízéves adócsökkentési törvényjavaslat részeként az államkincstár július végétől 2001 szeptember végéig 300 dollárig terjedő adó-visszatérítési csekkeket postázott egyedülálló magánszemélyeknek és 600 dollárig terjedő csekkeket háztartásoknak. Shapiro és Slemrod két 2003-ban megjelent tanulmányban számolt be a 2001 augusztusában, szeptemberében és októberében végzett, a visszatérítésekről szóló felmérés eredményeiről. Ekkor a háztartások 22 százaléka számolt be arról, hogy az adó-visszatérítés hatására többnyire növelni fogják kiadásaikat. A 2008-as felméréshez hasonlóan nem volt bizonyíték arra, hogy a kiadások aránya magasabb lenne az alacsony jövedelmű háztartások esetében. A 2001-es összesített adatok pedig a megtakarítási ráta kiugrását mutatják, pontosan akkor, amikor 2001 júliusában, augusztusában és szeptemberében postázták az adó-visszatérítéseket.
A 2001-es adó-visszatérítési epizódról David Johnson, Jonathan Parker és Nicholas Souleles (NBER Working Paper No. 10784) egy másik tanulmánya a visszatérítések postázásának véletlenszerű időzítését használta fel a viselkedésre gyakorolt hatások azonosítására. A fogyasztói kiadásokról szóló felméréshez (CEX) hozzáadott speciális kérdésmodul segítségével mérték a fogyasztásban a visszatérítés kézhezvétele által okozott változást. A CEX modul megkérdezte a háztartásokat, hogy mikor kapták meg a kedvezményes csekkeket és a kedvezmény összegét. Ebben a munkában a nem tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó válaszreakció becslése a csekkek kézhezvételét követő első negyedévben nagyjából összhangban van Shapiro és Slemrod 2003-as eredményeivel: a fogyasztás marginális hajlandósága körülbelül egyharmados. Az eltérés abban áll, hogy a fogyasztási válaszok a csekkek kézhezvételét követő második, sőt harmadik negyedévben is fennmaradtak.
— Donna Zerwitz