A csontritkulás terén elért haladást az ismétlődő, statisztikák által vezérelt vizsgálatok és katechista áttekintések elakasztották; koncepció és hipotézis hiányában a kutatás céltalan, és a folyamatosan feltárt triviális összefüggések a multifaktorializmus zsákutcájába vezettek. Elengedhetetlen a visszatérés a hipotézisvezérelt kutatáshoz, amely a fő ok-okozati hibákat és az ezekből eredő meggyőző terápiákat keresi. A javasolt hipotézis a szenilis purpura mechanizmusának kutatásából fejlődött ki. Ez a bőr kollagénveszteségének ok-okozati összefüggését jelezte előre, ami ellentétes volt a korabeli vélekedéssel, de megerősítést nyert, amikor a kollagént abszolút értékben, nem pedig százalékban vagy arányban fejezték ki: a nőknek kevesebb kollagénjük van, mint a férfiaknak, és évente 1%-kal csökken a kitett és a nem kitett bőrben. A kortikoszteroidok (amelyek szintén nyírási purpurát okoznak) csökkentik a bőr kollagénjét, az androgén és a virilizmus pedig növeli azt; a növekedési hormon okozza a legnagyobb növekedést, és hypopituitarizmusban csökkenés tapasztalható. A bőr kollagénjének mindezek a változásai megfelelnek a csontsűrűség változásainak, és a körülmények túlságosan különbözőek ahhoz, hogy véletlenek legyenek. Ez vezetett ahhoz a hipotézishez, hogy a bőr kollagénjében észlelt változások a csontok kollagénjében is bekövetkeznek, ami a csontsűrűség kapcsolódó változásaihoz vezet; így a bőr és a csontok kollagénvesztése az öregedéssel a csontsűrűség csökkenésének okozati megfelelője az időskori csontritkulásban. Ha ez igaz, akkor az öregedéshez, az androgén- és virilizációhoz, a kortikoszteroidokhoz, a növekedési hormonhoz és a hypopituitarizmushoz hasonlóan a csontsűrűség változásainak meg kell felelniük a bőr kollagénjének szisztémás változásainak. Ez a megfelelés az osteogenesis imperfecta és az Ehlers-Danlos-szindróma, a rendellenes kollagéntermelés két genetikailag elkülönülő családja, valamint más helyzetek, pl. a skorbut és a homocisztinúria esetében is megfigyelhető. A kollagén elsődleges elvesztése a csontritkulásos csontokban a hipotézis egyik lényeges előrejelzése; valójában ez a veszteség jól ismert, de megmagyarázhatatlan módon azt feltételezték, hogy másodlagos a csontvesztéshez képest. A bőr és a csontok hasonló változásai miatt a hipotézis azt sugallja, hogy a bőr kollagénje felhasználható a csontok állapotának és a kezelésre adott válaszának előrejelzésére. Ez azt is jelenti, hogy az androgénnek a csontritkulás hatékony kezelésének kellene lennie, a növekedési hormonnak pedig még hatékonyabbnak (ugyanígy természetesen a bőr öregedésének is). Ami még ennél is fontosabb, a bőr kollagénje és a bőr fibroblasztok által termelt kollagén felhasználható lenne hatásosabb, ha nem is kevésbé toxikus kezelések vizsgálatára és ipari fejlesztésére, valamint a csontok (és a bőr) anyagvesztésének megelőzésére.