A depressziós epizódok három fajtája

Kattintson szinte bármelyik szokásos egészségügyi webhelyre, például a Web-MD-re, és keresse meg a “depresszió” kifejezést, és az arról fog beszámolni, hogy a depresszió más, mint a normális szomorúság. Az oldal általában azzal folytatja, hogy a normál szomorúságtól eltérően a depresszió “kezelhető betegség”. Sajnos a depresszió és a szomorúság megkülönböztetése azáltal, hogy az előbbit “kezelhető betegségként” írja le, nem igazán magyarázza meg, mi is a depresszió; csak azt mondja, hogy orvoshoz kell fordulni.”

Szóval, tisztázzuk nagyon világosan, mi a depresszió, majd folytassuk, hogy miért lehet a depressziós epizódokat depressziós reakciókkal, depressziós zavarokkal és depressziós betegségekkel jellemezni.

Kezdésként kövessük a Web-MD és más orvosi oldalak példáját, és ismerjük el, hogy teljesen igaz, hogy bár rokonok, a szomorúság és a depresszió nagyon különböző entitások. Hadd mondjak egy személyes példát. Amikor még egyetemista voltam, ostoba módon nyitva hagytam a lakásunk hátsó ajtaját, mielőtt elindultam volna dolgozni az ebédidőben egy helyi étterembe. Amikor hazaértem, az egyik kutyámat, Priscillát találtam, aki furcsán egyedül ült a nappali közepén, aggódva nézett rám, és nem mozdult. Emlékszem, megjegyeztem, milyen furcsán nézett ki, és milyen furcsa volt, hogy a másik kutyám, Spencer nem volt vele. Gyorsan láttam, hogy a hátsó ajtó nyitva van, és azonnal a legrosszabbtól tartottam. Tíz perccel később a legrosszabb félelmeim valóra váltak, amikor Spencert mozdulatlanul találtam az út szélén fekve.

Meg voltam döbbenve, és emlékszem, hogy a felfedezést követő órákban mélységesen sírtam. De bár az azt követő napokban mélységesen szomorú voltam (és igen, még bűntudat is gyötört), nem voltam depressziós, és nem is lettem depressziós.

Mi a különbség tehát a szomorúság és a depresszió között? A szomorúság a veszteségre adott érzelmi reakció. Ez a motivációs-érzelmi rendszered módja annak jelzésére, hogy valami, amit értékeltél, vagy amit reméltél, hogy valóra válik, elveszett. A szomorúság az a mód, ahogyan megemésztjük a veszteségünk okozta fájdalmat. A bűntudat annak jelzése, hogy nem tettél meg valamit, amit meg kellett volna tenned, és ennek elmulasztása miatt valaki megsérült. A fenti példában láthatod, hogy miért éreztem egyszerre szomorúnak és bűntudatot.

A szomorúsággal ellentétben a depresszió a mentális viselkedés leállásának állapota. Akkor következik be, amikor a pszichológiai befektetés egész rendszere “zsákutcába jut”, vagyis a rendszer nem képes követni vagy azonosítani semmilyen pozitív vagy produktív befektetési utat (vagy létmódot). Megnézhetjük a depresszió legfontosabb tüneteit, és láthatjuk, hogy ezek a viselkedésbeli leállás szindrómájának részei.

A legmarkánsabb tünet a negatív érzelmek általános fokozódása, különösen a hiábavalóság, a kétségbeesés, a tehetetlenség és a reménytelenség érzése. Ugyancsak felszaporodtak a félelem és a szorongás (jövőbeli fenyegetettség), a szégyen, a bűntudat és a kiszolgáltatottság érzései, valamint a frusztráció, a keserűség és az ingerlékenység.

A depresszió második legjelentősebb tünete – sőt, a legfontosabb diagnosztikus tünet – az “anhedónia”, ami az öröm és az érdeklődés elvesztésének szakkifejezése. Más szóval, míg a negatív affektusrendszer fel van pörgetve, addig a pozitív affektusrendszer le van tónusozva vagy el van némítva. A vágy, az érdeklődés, az izgalom, az öröm mind csökkent vagy elnémult.

A leállási modell szerint tehát miért van az, hogy a negatív érzelemrendszerek fel vannak pörgetve, a pozitív érzelemrendszerek pedig el vannak némítva? Mert amikor depressziós vagy, alapvető elmozdulás történt a motivációs-érzelmi befektetési rendszeredben. Alapvetően egy olyan tudatalatti számítás zajlott le, amely azt mondja, hogy amit csinálsz, az nem működik, hogy mindent megpróbáltál, amit tudtál, és nincs jó megoldás, ezért a rendszered lekapcsolja a pozitív befektetési rendszert, és védekezésbe kezd a negatív/elkerülő rendszer aktiválásával, hogy megpróbálja elkerülni a további sikertelen befektetéseket.”

A depresszió szinte minden más tünete, beleértve a fáradtságot/energiátlanságot, a figyelem- és koncentrációs nehézségeket, az alvás- és étkezési zavarokat, a halálra vagy menekülésre vonatkozó gondolatokat, olyan következmények, amelyek az alapvető motivációs-érzelmi leállásból erednek.

Ahelyett tehát, hogy a depressziót “nem normális szomorúságként, hanem kezelhető betegségként” írnánk le, inkább azt kellene tisztáznunk, hogy a depresszió a mentális/viselkedésbeli leállás állapota (erről részletesebben lásd itt).

Ezzel a kerettel visszaváltunk, és új szemszögből gondolkodhatunk a depresszióról. Megkérdezhetjük: Mi okozza a mentális viselkedésbeli leállást? Ezzel a kérdéssel aztán elkezdhetjük elválasztani az okokat a tünetektől, és kialakíthatjuk a depressziók legalább három, fogalmilag különböző “fajtájának” logikus osztályozását, amelyeket én depressziós reakcióknak, depressziós zavaroknak és depressziós betegségeknek nevezek.

1. Depressziós reakciókról akkor beszélünk, amikor a mentális-viselkedésbeli leállásnak az adott kontextusban tökéletes értelme van. Ha például a kutyám helyett a gyermekem halt volna meg, és nagyon is lehetséges, hogy egyszerűen soha nem tudnám megbocsátani magamnak ezt a hibát, akkor nagyon is lehetséges, hogy idővel depressziós lettem volna. A gyermek halálát követő depresszió vagy más olyan körülmények között, amelyek nem teszik lehetővé az alapvető pszichoszociális szükségletek kielégítését (pl. krónikus bántalmazás vagy rossz bánásmód, bezártság, teljes elszigeteltség és egyedüllét, szeretetlenség és nemkívánatosság érzése és így tovább), a modell alapján tökéletesen érthető. (Megjegyzendő, hogy a depresszió és a mély gyász közötti összefüggés felismerése miatt történelmileg a depresszió diagnosztizálásában van egy gyászklauzula – ez a depressziós reakciók fogalmának elismerése).

2. A depressziós zavarok kifejezést akkor kell használnunk, ha a depressziós reakciókról kiderül, hogy további alkalmazkodási problémákat okoznak, és ez viszont egy ördögi, maladaptív kört hoz létre. Ezt állandóan látom, amikor főiskolai hallgatókkal dolgozom. Az emberek csodálatos élmények reményében jönnek a főiskolára, majd a főiskolára érve rájönnek, hogy nem illeszkednek be, és küzdenek a tanulmányokkal. Ettől szorongani kezdenek, ami viszont csökkenti a szociális magabiztosságukat, és kevésbé hatékonyak a koncentrálásban, a tervezésben és a munka elvégzésében. Ez még több problémát okoz, és néhány héten belül az érzelmi rendszerük kimerül, és elkezd “leállni”. Ez a pszichológiai leállás az egyetemi környezetben még több diszfunkciót eredményez, és a kör bezárul. Érdemes azonban megjegyezni, hogy fogalmilag itt nincs szükség semmiféle biológiai működési zavar tételezésére.”

3. A depressziós betegségek az a kategória, amelyet akkor kell leírni, amikor a mentális viselkedésbeli leállás sokkal nagyobb, mint ami az alapvető pszichológiai alkalmazkodási problémákkal magyarázható, és amikor a tünetek nagyon ellenállnak a változásnak, még akkor is, ha a pszichológiai és szociális rendszerek rendelkezésre állnak a változás támogatására. Sok depressziót tanulmányozóhoz hasonlóan én is úgy vélem, hogy a depressziós betegségeket melankolikus depressziónak kellene neveznünk, és meg kellene különböztetni a “neurotikus” depressziós zavaroktól.

A depresszió “kezelhető betegségként” való meghatározása nem értelmes, mert nem mond semmit arról, hogy mi a depresszió. Inkább a pszichológiai folyamatok túlmedikalizálására mutat rá. Ettől függetlenül abszolút igaz, hogy az, hogy valaki depressziós, sokat elmond a pszichológiai egészségéről és működéséről. Azt jelenti, hogy valaki nem boldogul, és valamilyen szinten komoly motivációs-érzelmi problémákkal küzd, amelyek figyelmet igényelnek.”

Az, hogy milyen cselekvésre van szükség, azonban attól kell függjön, hogy az emberek hogyan értelmezik a tüneteket, nevezetesen, hogy az aktuális depressziós epizód a környezetre adott érthető reakció, egy maladaptív pszichológiai ciklus, vagy egy olyan átható, nyomasztó, nem reagáló hangulati állapot, amely indokolja a “betegség” címkét.”