Juka, a mamut; Credit: F Latreille/Mammuthus/MCE
Egy francia felfedező és kutató, Dr. Bernard Buigues talált rá Jukára egy szibériai folyó torkolatánál, a terület őslakosaival együttműködve. A példátlan olvadás most több száz mamut tetemét tárja fel, de ezt az egyet különösen jól megőrzöttnek találta Most tundra, a szibériai sztyeppe tele van geofizikusokkal és paleontológusokkal Japánból, az USA-ból, Oroszországból, valamint Franciaországból. A hatalmas, 125 kg-os agyarak érdekelnek egyeseket, amelyek a mamut egész életében nőttek, és vékony rétegekből álló rekordot hoztak létre. Az agyarak egész populációinak összehasonlítása szinte olyan, mintha a mamutok egy élő, tanulmányozandó faj lennének. Ezekből az agyarakból ma már többet tudunk, mint sok élő fajról. Dan Fisher, a Michigani Egyetem Természettudományi Múzeumának munkatársa az agyarak belső szerkezetét tanulmányozza az agyarak óvatos felhasításával. A csiszolt és UV-fényben megtekintett keresztmetszetek gyönyörű betekintést nyújtanak egy régmúltbeli életbe.
Az alternatív kutatások azt mutatják, hogy az oxigén izotópjai a vízforrásokat, a nitrogénizotópok pedig a fehérjeforrást szemléltetik. A szénizotópok megmutatják az elfogyasztott növényeket és hogy mennyit, feltárva, hogy a téli éhezés sok növekedési vonalban kiterjedt volt. Az elválasztás egyszerűen kimutatható az agyarszelvényekben. Az agyarakból az is kiderül, hogy a tizenéves hímeket kihajították táplálékszerzésre, míg az érett hímek a must alatt éheztek. A rivalizáló hímek közötti harcokról az agyarcsontok sérülései árulkodnak.
A csontvázakon csak mikroszkopikus mennyiségű DNS maradt, beleértve az összes baktériumot, amely az állatokon élt. A csontokban ezért gyakran nem találnak használható DNS-t, de mamutszőrből bőven akad. Samponozva, fehérítve és megemésztve a haj, még 18 000 éves korában is, a DNS 90%-a megmaradhat. A genom 4 különböző “fajt” mutat ebből a fajból. A kutatások kimutatták a mamut újraalkotott vérét is. Nem csökken az oxigénkapacitása az alacsony hőmérsékleten, amit a mamutnak ki kellett bírnia. Ez a megnövekedett oxigénszállító képesség volt az egyik alapvető élettani változás, amelyet kifejezetten erre a fajra fejlesztettek ki, akárcsak a Yuka veséjét.”
A mamut klónozása már évek óta a japán tudósok célja. Jakutszkban egy combcsontból szinte ép csontvelőt fedeztek fel, és remélik, hogy a következő 5 évben egy nőstény elefántot használhatnak fel a nyilvánvalóan több mint egyszerű kísérlethez.
Kétszer olyan hosszú agyarakkal, mint egy elefánté, miért halt ki a mamut? A pleisztocén jégkorszak utáni felmelegedés, és az ebből következő felhős égbolt és nedves tundra 30 000 évvel ezelőtt populációs összeomlást okozott, de a faj talpra állt. Dan Fisher szerint egy ragadozó volt felelős a későbbi hanyatlásért. A faj fiatalabb érési időt és rövidebb ellési időközöket alakított ki, hogy túlélje ezt a ragadozót. Egyetlen ragadozóra sem volt bizonyíték, amíg Bernard Buigues meg nem találta egy mamutbébi tetemét a Jeges-tenger partján. Yuka 3-4 éves volt, de legalább 10 000 év volt a jégbe temetve. A gerincet, a koponyát és az agyarakat eltávolították, nyilvánvalóan emberi tevékenység következtében, de úgy gondolják, hogy a mamutot eredetileg oroszlánok ölték meg. Egy ilyen új rejtély vetekszik azokkal a magasztos klónozási ambíciókkal. Hogy ki és mikor, az a leglényegesebb kérdés a mamutok elleni távoli bűntény kapcsán. Mi a fenét akartak az emberek, hiszen a húsát nem ették meg? Talán a jövőbeni kutatások ezt is kiderítik.