Platón azt írja, hogy a Jó formája (vagy eszméje), bár nem maga a tudás, és a Jóból nyerik hasznosságukat és értéküket az igazságos dolgok. Az emberek kénytelenek a jóra törekedni, de filozófiai érvelés nélkül senki sem remélheti, hogy ezt sikerrel teheti. Platón szerint az igazi tudás nem azokról az anyagi tárgyakról és tökéletlen értelmekről értekezik, amelyekkel az egész emberiséggel való mindennapi érintkezésünk során találkozunk, hanem azoknak a tisztább és tökéletesebb mintáknak a természetét kutatja, amelyek a mintául szolgálnak, amelyek után minden teremtett lény kialakul. Platón feltételezi, hogy ezek a tökéletes típusok öröktől fogva léteznek, és ezeket Formáknak vagy Ideáknak nevezi. Mivel ezeket a Formákat az emberi érzékszervek nem érzékelhetik, bármilyen ismeretre is jutunk a Formákról, azt az elme szemével kell látnunk (vö. Parmenidész 132a), míg a konkrét, folyékony világból származó ideák végső soron elégtelenek és bizonytalanok (lásd a Theaitétoszt). Fenntartja a szkepticizmusnak azt a fokát, amely tagad minden állandó tekintélyt az érzékek bizonyítékaitól. Lényegében Platón azt sugallja, hogy az igazságosság, az igazság, az egyenlőség, a szépség és sok más végső soron a Jó Formájából származik.
Arisztotelész kritikájaSzerkesztés
Aristotelész a Jó Formáit többször is kritikusan tárgyalja mindkét nagy fennmaradt etikai művében, az Eudémiai és a Nikomachusi etikában. Arisztotelész azzal érvel, hogy Platón A jó formája nem alkalmazható a fizikai világra, mivel Platón a létező világban semmihez nem rendel “jóságot”. Mivel Platón A jó formája nem magyarázza meg a fizikai világ eseményeit, az embereknek nincs okuk azt hinni, hogy a jó formája létezik, és a jó formája ezáltal irreleváns az emberi etika szempontjából.
Egyéb kritikákSzerkesztés
Platón A jó formáját gyakran kritizálják, hogy túl általános. Platón A jó formája nem határozza meg a fizikai világban azokat a dolgokat, amelyek jók, és ezért hiányzik belőle a valósághoz való kapcsolódás. Mivel Platón A jó formájából hiányzik az útmutatás, illetve az egyén számára a jóra való törekvés módja, Platón A jó formája nem alkalmazható az emberi etikára, mivel nincs meghatározott módszer, amellyel a jóra lehetne törekedni. Platón a Köztársaságban Szókratészen keresztül elismeri, hogy a Jó formája megfoghatatlan fogalom, és azt javasolja, hogy a Jó formáját inkább hipotézisként fogadjuk el, mintsem hogy kritizáljuk a gyengeségei miatt. Szókratész szerint a Köztársaságban a hipotézis elfogadásának egyetlen alternatívája az ellene felhozott összes ellenvetés megcáfolása, ami kontraproduktív a szemlélődés folyamatában.
Aristotelész más tudósokkal együtt a Jó Formáját az Egy eszmével szinonimának tekinti. Platón azt állítja, hogy a Jó a legmagasabb Forma, és hogy minden tárgy arra törekszik, hogy jó legyen. Mivel Platón nem definiálja a jó dolgokat, Platón A jó formáját az Egy eszméjén keresztül értelmezve a tudósok meg tudják magyarázni, hogyan viszonyul Platón A jó formája a fizikai világhoz. E filozófia szerint ahhoz, hogy egy tárgy a Jó formájához tartozzon, Egynek kell lennie, és rendelkeznie kell a megfelelő harmóniával, egységességgel és renddel ahhoz, hogy a megfelelő formába tartozzon.
Rafael Ferber filozófus elutasította Arisztotelész nézetét, miszerint a “Jó” “Egy”, és azt írta, hogy a Jó formája önellentmondásos. Ferber azt állította, hogy Platón A Jó Formája egyszerre lehet meghatározott és ismeretlen, és egyszerre lehet a “lét” és a “nemlét” állapotában.
Platón Formáit azért is kritizálják, mert minden dolog okaként kezelik, szemben azzal, hogy önmagában lényeg. Egyes tudósok úgy vélik, hogy Platón is úgy gondolta, hogy a Forma az a lényeg, amelyből a dolgok létrejönnek. Platónnak a Formával kapcsolatos szándékának ezen eltérő értelmezései annak tulajdoníthatók, hogy Platónnak nem volt szisztematikus definíciója magáról a Formáról.