Tartalomjegyzék
A kígyókat mindig is húsevőknek és nem növényevőknek tartották.
Tény, hogy kizárólag kis állatokkal táplálkoznak, és a tojások, madarak, mókusok, mókusok, vaddisznók, csirkék és persze kedvenc táplálékuk, a rágcsálók lenyelésén kívül nincs más étrendjük.
A szorítókígyóknak, mint a boa vagy a piton, de még az anakondának sincs mérgező mérge, és csak összeszorítással ölik meg zsákmányukat. Más hüllőkkel ellentétben, mint például a krokodilok, amelyek néha gyümölcsökkel táplálkoznak, vagy a tengeri leguánok, amelyek előszeretettel esznek algákat, a kígyók talán azon kevés élőlények közé tartoznak, amelyek kizárólag húsevők.
Egyes esetekben vannak olyan húsevők, amelyek megváltoztatják a táplálékukat és zöldségeket esznek, azonban a kígyók nem ingadoznak a szokásaikban, és akkor is éhesek maradnak, ha a zsákmányuk nem áll rendelkezésre. Valójában egy kígyó soha nem lehet mindenevő, mivel az egész testfelépítésük ellene szól.
Nem meglepő tehát, hogy évmilliók során jelenleg mintegy 3400 kígyófaj él a világon, és ezek a négylábúak soha nem fejlődtek mássá, mint valamilyen állattá.
Voltak valaha növényevő kígyók?
Sokan vitatják, akiknek kevés fogalmuk van a kígyók anatómiájáról, hogy megkérdőjelezzék azt az elképzelést, hogy a kígyók mindig is húsevők voltak és örökké azok is maradnának. A tényeknek ez az eltévelyedése annak fényében történt, hogy egyes kígyófajok bélcsövében zöldségeket találtak.
Az általános felfogás szerint a növényevőknek fel kell dolgozniuk az általuk elfogyasztott növényeket. Amikor a levelek némi rágás után utat találnak maguknak, általában az állat beleibe kerülnek. Önmagában ez a folyamat nem elegendő a táplálék könnyű lebontásához.
Ezt a problémát a bélben található enzimek segítségével oldják meg. A bélben található enzimek nem véletlenül, hanem a többi rokonuk közötti szocializációs folyamat révén jönnek létre. Az enzimeket feldolgozó mikrobák az azonos fajúakkal való szoros érintkezés és a kaki révén kerülnek be.
Ezért a növényevők csoportjainak szociális keveredési környezetében nagy elismerésre van szükségük. Ezek a mikrobák nagyvonalú áramlását eredményezik egyik állatról a másikra.
Ezzel éles ellentétben a kígyók nem szocializálódnak, és magányos állatok. Ezért nincsenek ilyen mikrobák a bélrendszerükben, hogy lebontsák a növényeket. Ezáltal kvintesszenciálisan húsevők maradnak. Más szóval, a kígyók bélrendszere nem támogatja a növényevő viselkedést.
Most a tanulmányok egy bizonyos csoportja kimutatta, hogy a kígyók növényt ehetnek, mivel egyes esetekben növényeket találtak a kígyó bélrendszerében. Ez tulajdonképpen zavarba ejtett néhány szakértőt, és további tanulmányok feltárták, hogyan történt ez.
Látható, hogy a kígyók egészben nyelik le a zsákmányukat, és ha egy rágcsáló éppen valami zöldséget evett, amikor a kígyó megjelent, akkor a kígyó rémülten átszellemülten maradt, anélkül, hogy a növényt a szájába ejtette volna.
A kígyók tévedésből megehetnek egy növényt, ha azt egészen hasonlónak találják a zsákmányukhoz. Például egy kígyó lenyelhet egy növényt, ha annak olyan szaga van, mint a halaknak. Tévesen azt gondolhatja, hogy az azonos szag azt jelenti, hogy a növényt különösebb felhajtás nélkül elfogyaszthatja.
Kígyóeleségek
A kígyók minden olyan élőlényt megesznek, amely a testméretüknél kisebb méretű. A legtöbb kígyónak könnyedén sikerül lenyelnie a szájuknál nagyobb zsákmányt is. Ennek oka, hogy képesek kiakasztani az állkapcsukat, így a nagyobb zsákmányt is könnyedén felfalhatják.
A nyelés hosszadalmas művelet és időigényes. A táplálék lenyelése után a táplálék középső része kidudorodik. Ilyenkor a kígyók is a legsebezhetőbbek.
Mivel a kígyók nem harapnak és nem rágják meg az ételt, sok időre van szükségük az emésztéshez. Általában azt látjuk, hogy egy magát jóllakott kígyó körülbelül 10-15 napig marad így ebben a helyzetben. Egyes kígyóknak még tovább is eltarthat a táplálék megemésztése, ha a zsákmány egy vaddisznó vagy egy kisebb őz.
A pitonok vagy a boa, vagy akár a világ legnagyobb kígyója, az anakonda is elég ügyesen csinálja ezt. Azt látod, hogy az állkapcsok kiakadnak, amikor lenyelik a zsákmányt, és nem sokkal azután, hogy a táplálékot a szájon keresztül továbbították, ez ismét kiakad. Egy anakonda, miután elfogyasztott egy vízidisznót, akár hetekig is étkezés nélkül maradhat.
Aztán vannak bizonyos kígyók, amelyek kannibalisztikusak, és ez azt jelenti, hogy az azonos fajhoz tartozó kígyókat eszik meg. A kannibalista kígyók közül a leghírhedtebb a királykobra, amely megeszi a sajátját, legyen az akár felnőtt, akár kikelt egyed.
Egy királykobra számára igen veszélyes, ha egy másik fészkére bukkan. Abban a pillanatban, amikor ez megtörténik, különösen, ha már vagy egy hete éhes maradt, elég nagy az esélye, hogy felfalja az új kikelt fiókákat. A nagyobbik kifejlett királykobra megint csak megeshet, hogy könnyű ételt kap, ha a kisebbet könnyűnek találja legyőzni. Így ellenőrzik fajuk elszaporodását.
Ha a kígyók a lenyelés után valami nem egészen megfelelőt találnak, akkor a csontokat, a szőrszálakat és más emészthetetlen részeket felöklendezhetik. Ez is egy lassú folyamat, és a kígyók általában a saját idejüket töltik vele.
A kígyók és az ízlelőbimbók
A kígyó a nyelvét használja, és az ízlelőbimbóit egészen más szempontból kell vizsgálni. Az emlősökkel ellentétben, beleértve az embert is, nem használják a nyelvüket hangadásra vagy a különböző ételek kóstolására. A kígyók a nyelvüket legfeljebb arra használják, hogy egyszerűen vegyszereket gyűjtsenek a levegőből vagy a talajból.
Ezt úgy teszik, hogy villás nyelvüket többször be- és kihúzzák. A kígyók ezen a folyamaton keresztül azonosítják a potenciális zsákmányukat. Önmagában a kígyó nyelve sem ízlelni, sem szagolni nem tud.
Bár a kígyók nyelve nem képes sem ízlelni, sem szagolni, mivel nincsenek ízlelőbimbóik, a kígyók nyelve segít a levegőből és a talajból származó vegyi anyagok összegyűjtésében és elektromos jellé alakításában. Ezt az elektromos jelet aztán receptorokon keresztül az agyba küldik. Az átalakítás valójában nem a nyelven, hanem a Jacobson-szervben történik.
Bár az egész folyamat bonyolultnak tűnik, ez inkább a természet módja arra, hogy a különböző állatok érzékszervi érzékelését biztosítsa, és a kígyók esetében ez sokkal másabb, mint az emlősöknél. Mégis a kígyók félelmetes vadászai a zsákmányuknak, és csendben fekszenek, hogy lecsapjanak az egyikre.
Mivel a kígyók csúsznak, némelyikük pedig kúszik, igazán könnyű számukra, hogy viszonylag könnyen és hangtalanul eljussanak a zsákmányukhoz. Néhány sivatagi kígyó oldalirányban úszik a homokban, így elkerülik a perzselő hőséget és hűvösen tartják a testüket. Alkalmazkodtak a zord körülményekhez.
A mély erdőben a kígyó kiváló mászó, és egyesek, mint például a pitonok, testsúlyuk ellenére is teljesítik ezt. Bár nem minden kígyó jó úszó, vannak olyanok, amelyek elég jól alkalmazkodtak a vízhez. Ezek a kígyók, mint például az anakonda, képesek a folyók mélyén lesben állni a zsákmányukra, és csak akkor bukkannak fel, amikor a zsákmány a vízbe vándorol inni.
A kígyók, mint háziállatok
Manapság divatba jött az emberek körében a kígyók háziállatként való tartása. Természetesen a mérges kígyóknak megfelelő tartási helyekre van szükségük, amelyek nélkül a kígyók veszélyt jelenthetnek az emberi életre. Az emberek többsége ezért a nem mérges kígyókat háziasítja, vagy inkább úgy gondolja, hogy háziasítja. Ezek a kígyók, mint a kukoricakígyók, patkánykígyók vagy pitonok mindenhol bőségesen megtalálhatóak a lakásokban.
A kígyók azonban más háziállatokkal ellentétben veszélyt jelentenek az emberre. Lehet, hogy szelídnek tűnnek, de tartsuk őket távol a gyerekektől, mert kísértésbe eshetnek, hogy túlságosan szeretetteljesen megszorongassák őket. Különösen igaz ez a pitonok esetében.
Home