A közgazdaságtan áttekintése: Három közgazdász és elméleteik

Három közgazdász és elméleteik

A három legfontosabb közgazdász Adam Smith, Karl Marx és John Maynard Keynes (ejtsd: canes) volt. Mindegyikük rendkívül eredeti gondolkodó volt, akik olyan gazdasági elméleteket dolgoztak ki, amelyeket a gyakorlatba ültettek, és generációkon keresztül befolyásolták a világ gazdaságát.

Adam Smith és a kapitalizmus láthatatlan keze

A modern közgazdaságtan megalapítójának tartják az 1723 és 1790 között élt skót származású Adam Smitht, filozófust. Smith idejében a filozófia a lét természetének és értelmének vizsgálata mellett az emberi társadalom átfogó tanulmányozását is jelentette. Az üzleti ügyek világának mélyreható vizsgálata Smitht arra a következtetésre juttatta, hogy a társadalomban élő egyének együttesen, mindegyikük a saját önérdekük szerint eljárva, sikerül előállítaniuk és megvásárolniuk azokat az árukat és szolgáltatásokat, amelyekre nekik mint társadalomnak szükségük van. Azt a mechanizmust, amellyel ez az önszabályozás történik, “láthatatlan kéz”-nek nevezte A nemzetek gazdagsága című úttörő könyvében, amelyet 1776-ban, Amerika függetlenségi nyilatkozatának évében jelentetett meg.

Míg Smith nem tudta bizonyítani ennek a “kéznek” a létezését. (végül is láthatatlan volt), számos példát mutatott be a társadalomban való működésére. Lényegében a hentes, a pék és a gyertyatartó készítő egyénileg végzi a dolgát. Mindegyikük az általa helyesnek ítélt mennyiségű húst, kenyeret és gyertyatartót állítja elő. Mindegyikük annyi húst, kenyeret és gyertyatartót vásárol, amennyire a háztartásának szüksége van. És mindez anélkül történik, hogy konzultálnának egymással, vagy hogy a király összes embere megmondaná nekik, hogy mennyit kell termelniük. Más szóval, ez a szabad piacgazdaság működés közben.”

Ezzel a felfedezéssel Smith megalapozta azt, amit klasszikus közgazdaságtan néven ismerünk. A klasszikus közgazdaságtan legfontosabb tana az, hogy a kormány laissez-faire hozzáállása a piachoz lehetővé teszi, hogy a “láthatatlan kéz” irányítsa mindenki gazdasági törekvéseit, a legnagyobb javakat teremtse meg a legnagyobb számú ember számára, és gazdasági növekedést generáljon. Smith a munkaerőpiac dinamikájával, a vagyonfelhalmozással és a termelékenység növekedésével is foglalkozott. Munkája közgazdászok nemzedékeinek adott bőven gondolkodni valót és bővíteni valót.

Karl Marx:

Karl Marx, az 1818 és 1883 között élt német közgazdász és politológus pesszimistább és forradalmibb nézőpontból tekintett a kapitalizmusra. Ahol Adam Smith harmóniát és növekedést látott, ott Marx instabilitást, küzdelmet és hanyatlást látott. Marx úgy vélte, hogy amint a tőkés (az a fickó, akinek van pénze és szervezőkészsége egy gyár felépítéséhez) felállította a termelőeszközöket, minden értéket a termelésben részt vevő munka teremt, bármit is termeljen. Marx 1867-ben megjelent Das Kapital (A tőke) című kötetében kifejtett nézete szerint a tőkés profitja a munka kizsákmányolásából származik, vagyis abból, hogy a munkásokat alulfizeti azért az értékért, amit valójában létrehoznak. Emiatt Marx nem tudta elviselni a profitorientált szervezet fogalmát.

Ez a helyzet, hogy a menedzsment kizsákmányolja a munkát, áll a Marx által a kapitalizmus szívében látott osztályharc hátterében, és megjósolta, hogy ez a harc végül el fogja pusztítani a kapitalizmust. Marx számára az osztályharc nemcsak a rendszer velejárója – a kapitalisták és a munkások közötti feszültség miatt -, hanem idővel felerősödik. A harc fokozódik, ahogy a vállalkozások végül egyre nagyobbá és nagyobbá válnak, a nagyvállalatok eredendő hatékonysága és a rendszert sújtó ciklikus válságoknak való ellenálló képességük miatt. Végső soron Marx szerint a társadalom egy kétosztályos rendszer felé mozdul el, amely néhány gazdag tőkésből és az alulfizetett, hátrányos helyzetű munkások tömegéből áll.

Marx megjósolta a kapitalizmus bukását és a társadalom elmozdulását a kommunizmus felé, amelyben a ? (azaz a munkások) birtokolják a termelőeszközöket, és így nincs szükségük a munka kizsákmányolására a profit érdekében. Nyilvánvaló, hogy Marx gondolkodása óriási hatással volt számos társadalomra, különösen a Szovjetunióra (Szovjet Szocialista Köztársaságok Szövetsége) a huszadik században.

A gyakorlatban azonban két esemény aláásta Marx elméleteit. Először is, a szocialista, központilag tervezett gazdaságokban sokkal kevésbé bizonyult hatékonynak a javak és szolgáltatások előállítása és szállítása – vagyis a legnagyobb javak megteremtése a legnagyobb számú ember számára -, mint a kapitalista rendszerekben. Másodszor, a munkások jövedelme az idők során ténylegesen emelkedett, ami aláássa azt az elméletet, hogy a munka kizsákmányolása a profit nevében történik. Ha a munkavállalók jövedelme emelkedik, akkor egyértelműen részesednek a gazdaság növekedéséből. Nagyon is valóságos értelemben részesednek a profitból.

Bár Marx elméletei hiteltelenné váltak, mégis lenyűgözőek és érdemes megismerni őket. Még a kapitalizmus gyengeségeiről is mondanak valamit. Például a nagyvállalatok valóban élveznek bizonyos előnyöket a kicsikkel szemben, és képesek elnyelni vagy alulmúlni őket, amint azt olyan régi példák mutatják, mint a Standard Oil (ma ExxonMobil) és a General Motors, és olyan újkoriak, mint a Microsoft és az IBM a csúcstechnológiában, vagy a ConAgra és a Dole a mezőgazdaságban. Ráadásul, ahogyan azt a Wealth and Poverty című fejezetben látni fogjuk, a jövedelemeloszlás az USA-ban…stílusú kapitalizmus, amely a kapitalizmus “tisztább”, kevésbé vegyes formája, mint az európai, hajlamos lehet arra, hogy a “rendelkezők” és a “nem rendelkezők” kétszintű osztályrendszerét hozza létre.”

Keynes: A kormánynak segítenie kell a gazdaságot

John Maynard Keynes, az 1883 és 1946 között élt brit közgazdász és pénzügyi zseni szintén vizsgálta a kapitalizmust, és néhány rendkívül befolyásos nézettel állt elő. Ezek azonban egészen mások voltak, mint Karl Marxé, vagy éppen Adam Smith-é. 1936-ban publikálta A foglalkoztatás, a kamat és a pénz általános elmélete című művét. Keynes elméleteit később fogjuk megvizsgálni. Ezek főként az embereknek a jövedelmük növekedésével járó hajlandóságára vonatkoznak, hogy elköltsék vagy megtakarítsák a többletpénzüket, valamint a kiadások növekedésének a gazdaság egészére gyakorolt hatására.

Keynes munkásságának nagyobb jelentősége abban a nézetben rejlik, amelyet a kormányzat kapitalista gazdaságban betöltött szerepéről fejtett ki. Keynes a nagy gazdasági világválság idején írt. Érdemes ezen a ponton megjegyezni, hogy az Egyesült Államokban a munkanélküliség elérte a 25 százalékot, és emberek milliói vesztették el megtakarításaikat és munkahelyüket is. Ráadásul nem volt egyértelmű kiút a depresszióból, ami miatt az emberek komolyan megkérdőjelezték, hogy Smith láthatatlan keze még mindig irányítja-e a dolgokat. Vajon a gazdasági tevékenységnek ez a világméretű összeomlása a kapitalizmus végét jelentette?

Keynes úgy vélte, hogy csak egyetlen kiút van, mégpedig az, hogy a kormány elkezd költekezni, hogy pénzt tegyen a magánszektor zsebébe, és újra felpörgesse az áruk és szolgáltatások iránti keresletet. Mint kiderült, Franklin D. Roosevelt elnök kipróbálta ezt a gyógymódot, amikor hatalmas közmunkaprogramot indított, hogy a tétlen munkaerő egy részét foglalkoztassa. Az Egyesült Államok belépése a második világháborúba azonban ezt a kormányzati költekezéssel kapcsolatos kísérletet nem egészen tisztává tette. A háborús erőfeszítések rendkívül magas szintre emelték a termelést (fegyverek, lőszerek, repülőgépek, teherautók és egyéb hadianyagok gyártására), miközben ezzel egyidejűleg emberek millióit vonták ki a civil munkaerőből és vonták be az egyenruhába.