NARRÁTOR: Éppen belsejében haladunk át egy durva szőrszálakból álló védőernyőn, amely megakadályozza a levegőben lévő nagyobb részecskék nagy részének bejutását.
Amint túljutunk ezeken a szőrszálakon, belépünk az orrüregnek nevezett nagy kamrába, ahol a levegőnek egy sor három kiálló polc mellett kell elkeverednie.
Itt hirtelen hőmérséklet-emelkedést észlelünk. E kamra minden felületét nyálkahártya béleli, amely tele van hajszálerekkel, amelyek a vér hőjét a levegőbe sugározzák.
Ezt a nyálkahártyát egészen utunk végéig megtaláljuk. Ragadós nyálkatömeget választ ki, amely a részecskék felfogására és a levegő nedvesítésére szolgál. A nyálka lassan halad tovább a szőrszerű csillók szőnyegén, amelyek hullámszerű mozgással verdesnek a torok felé, ahol a részecskékkel terhelt nyálka lenyelésre kerül.
Itt, ezen a mikroszkopikus keresztmetszeten láthatjuk a csillók mozgását.
Az orrüreget magunk mögött hagyva belépünk a garatba.
Egy nagy nyíláson haladunk át, amely a szájba vezet. Könnyen rövidíthetnénk az utat, és az orrlyukak helyett a szájon keresztül léphetnénk be, de akkor megkerülnénk azt a fontos melegítő, nedvesítő és szűrő folyamatot, amely az orrüregben zajlik.
A garat alsó része kettős célt szolgál – itt mind a táplálék, mind a levegő áthalad. Fentebb a folyosó kettéválik. Az étel erre megy, lefelé a nyelőcsőbe; míg a levegő erre megy – lefelé a gégébe.
Ha a levegő rossz villát vesz, és lefelé megy a nyelőcsőben, a gyomor egyszerűen böfögéssel visszaküldi felfelé. De ha az étel vagy ital a gégén lefelé a tüdőbe ömlik, az komoly bajokhoz vezethet.
Ezt a lehetőséget csökkenti az epiglottis, amely a gége egy olyan része, amely felfelé nyúlik a garatba. Ez a porclapka úgy működik, mint egy csapóajtó.
A nyeléskor az epiglottis lezárja a gége felső részét. Amikor az étel áthaladt, újra kinyílik.
A gégefedőnek ez a működése kívülről az ádámcsutka billegéseként látható.
Néha az étel átjut a gégefedőn, és rossz csövön megy lefelé, ami köhögési reflexet vált ki, ami általában elég ahhoz, hogy az ételt felfelé és kifelé kényszerítse.
Amint láttuk, a gégefedő a gége meghosszabbított része. Maga a gége egy porcos doboz, amely a garatból a légcsőbe vezető átjárót képezi.
A gége belsejében egy pár szalag húzódik, amelyeket hangszalagoknak nevezünk. Az izmok ezekhez a hangszalagokhoz és a szomszédos porcokhoz kapcsolódnak. Amikor elernyesztjük az izmokat, a levegő szabadon áramlik át a gégén. Amikor az izmokat összehúzzuk, a hangszalagok megfeszülnek, és ha egyidejűleg lélegzünk, a hangszalagok rezegnek, és hangot adnak ki. A hangszalagok izomfeszültségének szabályozásával és változtatásával sokféle hangot tudunk előállítani, amelyeket a nyelv és az ajkak aztán beszéddé formálhatnak.
A gége alatt található a légcső, vagy trachea.
Innentől kezdve tiszta vitorla lesz.
Észrevehetitek, hogy itt lent a nyálkahártyában a csillók ellentétes irányban dobognak. Azóta így vannak, mióta beléptünk a gégébe. Az itt megrekedt porszemcséket felfelé kell mozgatni, hogy elérjék a garatot.
A légcsövet a porcok C alakú megerősítő gyűrűi tartják tágra nyitva.
Alul a légcső két csőre – a jobb és a bal hörgőre – oszlik, ahogy a molekulánk belép a tüdőbe.
A hörgők újra és újra elágaznak, minden tüdőn belül a légutak fáját alkotva. A legkisebb hörgőkből ágaznak ki a bronchiolák, a legvékonyabb légutak. A bronchiolák elágaznak, és az alveolusoknak nevezett mikroszkopikus légzsákok szőlőszerű csomóiban végződnek.
Az utolsó elágazásban az utolsó nyálkahártyán is áthaladunk.
Az alveolusba belépve oxigénmolekulánk végre találkozott a légzőhártyával. Ezt alkotja az alveolus vékony fala.
A belső falon átbújva egy különös lényt látunk. Ez jelenti a szervezet utolsó védekező eszközét a levegőben lévő szennyeződések ellen. Nem könnyű, hogy egy porszemcse ilyen messzire eljusson anélkül, hogy a nyálkahártya felfogná. Ha mégis, ennek a fickónak az a dolga, hogy megszabaduljon tőle. Ezt makrofágnak hívják, és ez a szervezet egyik speciális fehérvérsejtje. Ez itt az alveolusokban él, ahol légzsákról légzsákra kúszik, elnyeli a port, a kormot és a baktériumokat.
Az utunk során egyre nagyobb lett a hőség és a páratartalom. A szervezet így készíti elő a levegőt az alveolusokba való bejutásra. Itt különösen párásnak kell lennie, hogy a légzőhártya nedvesen maradjon. Az alveolusok falát nedvességfilm borítja. Amint azt már kitalálhattad, itt tökéletesek a körülmények a diffúzióhoz.