A májtumorok gyakorlati diagnosztikai megközelítése

A májtumorok differenciáldiagnózisa széleskörű, és a helyes diagnózis felállítása kihívást jelenthet, különösen tűbiopsziák esetén. A gyermekkori májdaganatok differenciáldiagnózisa eltér a felnőttekétől, és meghaladja ennek az áttekintésnek a kereteit. Felnőttek esetében a megközelítés az életkortól, a nemtől és a háttérben álló májbetegségektől függően változik. Az elváltozások nagyjából elsődleges és áttétes (másodlagos) elváltozásokra oszthatók, az elsődleges elváltozások pedig tovább oszthatók hepatocelluláris eredetű és nem hepatocelluláris eredetű elváltozásokra. Az első kategóriába a hepatocitákból kiinduló jó- és rosszindulatú elváltozások tartoznak, míg a második kategóriába az epeúti, a mesenchymális, a vérképzőszervi és az érrendszeri daganatok. A nem epithelialis neoplazmák tárgyalása meghaladja ennek az áttekintésnek a kereteit. A hepatocitális elváltozások közé tartoznak a diszpláziás csomók, a fokális noduláris hiperplázia, a hepatikus adenóma és a hepatocelluláris karcinóma, és a differenciáldiagnózis kihívást jelenthet, ami klinikopatológiai korrelációt és immunhisztokémiai (IHC) markerek alkalmazását igényli. A máj az áttétképződés gyakori helye, néha ismeretlen elsődleges lelőhellyel jelentkezik, és a helyes diagnózis felállításának kulcsa a megfelelő kivizsgálás. A helyes diagnózis felállítása ebben a helyzetben szisztematikus megközelítést igényel, amely figyelmet fordít a szövettani jellemzőkre, a képalkotó leletekre, a klinikai megjelenésre és az IHC markerek megfontolt alkalmazására. Az e célra felhasználható antitestek listája folyamatosan bővül. Fontos, hogy a patológusok naprakészek legyenek e markerek érzékenységével és specificitásával, valamint diagnosztikai szerepükkel és klinikai következményeikkel kapcsolatban. Ennek az áttekintésnek az a célja, hogy felvázolja a felnőttkori májtumorok differenciáldiagnózisát, és megvitasson egy algoritmikus megközelítést a helyes diagnózis felállításához.