A macskák ellentmondásos lények. Egy 2017-es tanulmány szerint a házimacskák – amelyeket “a Föld egyik legelterjedtebb és környezetkárosítóbb invazív ragadozójának” tartanak – legalább 63 globális gerinces faj kihalásához járultak hozzá, de a Frontiers in Ecology and Evolution című szaklapban megjelent új kutatás szerint az elvadult macskák kínosan hatástalanok, amikor a városi kiruccanásaikhoz leginkább kapcsolódó zsákmányt, a patkányokat kell elkapniuk.
A kutatók a Fordham Egyetem munkatársa, Michael Parsons vezetésével öt hónapot töltöttek egy brooklyni hulladékkezelő létesítményben elhelyezett patkánykolónia megfigyelésével – számol be Matthew Taub az Atlas Obscura számára. Bár a csapat kezdetben a feromonok, vagyis az állatok viselkedését befolyásoló, levegőben terjedő vegyi anyagok tanulmányozását tűzte ki célul, hamarosan a patkány-macska interakciókra helyezték át a hangsúlyt. Az eredmények enyhén szólva is meglepőek voltak: A 79 napos vizsgálati időszak alatt a helyi macskák a létesítmény nagyjából 150 patkánya közül mindössze háromra támadtak rá – és csak kettőt öltek meg.
A Science News munkatársa, Susan Milius szerint a kutatók a 306 “aktív állatról” készült videót rögzítő mozgásérzékelős kamerák segítségével követték nyomon a gyilkosságokat. E klipek alapján a tudósok 20 becserkészési eseményt és három ölési kísérletet rögzítettek (amelyek közül csak kettő volt sikeres). Az ölések leshelyszerű körülmények között történtek, míg a sikertelen kísérlet nyílt terepen történő üldözés volt.”
“Nagyon tétova üldözés, mintha egy stop-and-go táncot járnának” – mondja Parsons a Miliusnak. “Amikor a patkány megáll, a macska is megáll.”
A macskafélék váratlanul alacsony ölési arányának lehetséges magyarázata a városi patkányok mérete és vadsága, írja Tanya Loos a Cosmosban. New York hírhedt barna patkányai általában 330 gramm körül vannak, vagyis nagyjából tízszer annyit nyomnak, mint egy átlagos egér. Ha választhatnak a monstre patkány, egy 15 grammos madár és egy 30 grammos egér megtámadása között, a macskák általában a kisebb kihívást jelentő zsákmányt választják.
Az Atlas Obscura munkatársa, Taub megjegyzi, hogy a macskák, ha érzékelik a macskák növekvő jelenlétét, megváltoztatják a viselkedésüket is: befelé igyekeznek, és nagyrészt nem kerülnek szem elé. Amint arról a kutatók tanulmányukban beszámolnak, a macskák számának egy százalékos növekedése egy adott napon százszor kisebb valószínűségűvé tette, hogy egy patkány beindítja a csapat mozgásérzékelő kameráit.
Az új eredmények ellentmondanak a macskák ragadozásáról alkotott népszerű elképzeléseknek. Ahogy Angus Chen megjegyzi a Scientific American számára, a macskák olyannyira elterjedt rágcsálóirtó hírében állnak, hogy a washingtoni Blue Collar Cats-től a chicagói Cats at Work-ig a városi rágcsálófertőzés elleni küzdelem reményében a szervezetek rendszeresen szabadon engedik az elvadult macskákat.
A macskák és a patkányok azonban inkább figyelmen kívül hagyják vagy elkerülik egymást, mint hogy nyílt konfliktusba keveredjenek – mondja a Floridai Egyetem betegségökológusa, Gregory Glass, aki nem vett részt a tanulmányban, a Chen-nek.
“Amint a patkány eléri a pubertást, túl nagy és kellemetlen a macskának, hogy elbánjon vele” – mondja. “Rengeteg macskát és patkányt figyelhetünk meg, amint alkalmazkodnak egymáshoz, megkönnyebbülnek egymás mellett, ugyanabból a szemeteszsákból esznek.”
Amint Sarah Zhang írja a The Atlantic című lapban, az elvadult macskák városi környezetbe való bevezetése rengeteg nem kívánt mellékhatást vethet fel. A macskák ürüléke terjeszti a toxoplazmózis nevű betegséget, amely súlyos agykárosodást vagy akár halált is okozhat, ha terhes anyáról magzatra terjed. A macskák hírhedt madárgyilkosok is – egy 2013-as tanulmány szerint az állatok évente 2,4 milliárd madár haláláért felelősek, és ez csak az Egyesült Államokban van így.
Parsons elmondta Taubnak, hogy a városi rágcsálópopulációk kezelésének kulcsa a hulladékkezelés, nem pedig az elvadult macskák. A szemét vonzza a patkányokat, így ha kevesebb szemét lepné el New York és más városok utcáit, a patkányok lényegében mérsékelnék magukat.
“Az emberek kevesebb patkányt látnak, és azt feltételezik, hogy azért, mert a macskák megölték őket – holott ez valójában annak köszönhető, hogy a patkányok megváltoztatták a viselkedésüket” – mondta Parsons egy nyilatkozatban. “Tanulmányunk eredményei arra utalnak, hogy a macskák szabadon engedésének előnyeit messze felülmúlják a vadon élő állatokra jelentett kockázatok.”