A madarak, Tarjei Vesaas 1957-ben megjelent regénye.
Nem tévesztendő össze Daphne du Maurier novellájával és Hitchcock shlock madárhorror-filmjének forgatókönyvével, ez egy sokkal visszafogottabb és megrendítőbb ügy Skandinávia egyik legkiemelkedőbb, 20. századi írójától. És ez – A Jégpalotával együtt – valószínűleg Vesaas legjobb regénye.
A Madarak egy együgyű fiú, Mattis és idősebb nővére, Hege testvéri kapcsolatát meséli el, aki érzelmi és fizikai gondozója. Együtt élnek egy tó mellett mélyen a norvég hátországban, de Hege belefárad az önfeláldozás zárt világába. A változás katalizátora az, amikor Mattis egy kompos szerepét eljátszva hazahozza egyetlen igazi utasát. Jørgen egy utazó favágó, akinek fedélre van szüksége az éjszakára, különösen mivel Mattis szivárgó hajója miatt a hátizsákja részben átázott. Hege egyszerre ideges és vonzódik az új jövevényhez – Mattis legnagyobb megdöbbenésére. Kettejük kapcsolatának dinamikája élesen megfigyelhető, és a végkifejlet különösen kísérteties, valamint a cím részleges nyomát is feltárja.
Vesaas volt a landsmål vagy “vidéki nyelv”, vagy ahogy később nevezték, a nymorsk (“újnorvég”) stílus legkiválóbb képviselője. A Madarak teljesen hihető dialógusba foglalva írja le a rendkívül feszültséggel teli kapcsolatokat és élményeket egy lenyűgözően ősi tájban. A regény allegorikusnak és szimbolikusnak is felfogható – egy szívből jövő könyörgés a kívülállókkal szembeni toleranciáért.