- A NASA Voyager 2 űrszondája példátlan adatokat sugározott vissza, amikor közel egy évvel ezelőtt átlépett a csillagközi térbe. A tudósok most tették közzé eredményeiket.
- Az adatok arra utalnak, hogy a Naprendszerünk peremén túl – a heliopauzaként ismert területen – eddig ismeretlen határrétegek vannak.
- A tudósok remélik, hogy újabb küldetéseket indíthatnak a csillagközi térbe, hogy tanulmányozhassák ezt a rejtélyt és a Voyager-misszió más rejtélyeit.
- További történetekért látogasson el a Business Insider honlapjára.
A NASA Voyager 2 űrszondája közel egy évvel ezelőtt hagyta el Naprendszerünket, és ezzel a második űreszközzé vált, amely valaha is belépett a csillagközi térbe.
Hat évvel követte testvérszondáját, a Voyager 1-et, amely 2012-ben érte el a Naprendszer határait. A Voyager 1 egyik plazmamérő műszere azonban megsérült, így a szonda nem tudott fontos adatokat gyűjteni a Naprendszerünkből a csillagközi térbe való átmenetről.
A Voyager 2, amely ép műszerekkel hagyta el a Naprendszert, kiegészítette az adatsort. A tudósok hétfőn osztották meg először eredményeiket a Nature Astronomy című folyóiratban megjelent öt tanulmányon keresztül.
Az elemzések arra utalnak, hogy Naprendszerünk buboréka és a csillagközi tér között titokzatos extra rétegek vannak. A Voyager 2 napszelet – a Napból származó töltött gázrészecskék áramlását – észlelte, amely kiszivárog a Naprendszerből. Közvetlenül a Naprendszer peremén túl ezek a napszelek kölcsönhatásba lépnek a csillagközi szelekkel: gáz, por és töltött részecskék, amelyek több millió évvel ezelőtti szupernóva-robbanásokból áramlanak a világűrben.
“A napbuborékból anyag szivárgott kifelé, felfelé a galaxisba, akár egymilliárd mérföldes távolságban” – mondta Tom Krimigis fizikus, az egyik tanulmány szerzője egy újságírókkal folytatott telefonbeszélgetésen.
Az új határrétegek arra utalnak, hogy a mi napbuborékunkból a túlvilági térbe való átmenetnek vannak olyan szakaszai, amelyeket a tudósok korábban nem értettek.
A nap- és csillagközi szelek kölcsönhatásának helye
2018. november 5-én a Voyager 2 elhagyta az úgynevezett “helioszférát”, a Napból kiáramló töltött részecskék óriási buborékát, amely a Naprendszerünket burkolja. Ezzel a szonda átlépte a “heliopauzának” nevezett határterületet. Ezen a területen, a Naprendszerünk buborékának szélén a napszél találkozik a csillagközi szél áramlásával, és visszahajlik önmagára.
A két űrszonda kevesebb mint egy nap alatt jutott át a teljes heliopauzán. Az iker szondák most egy “orrsokknak” nevezett területen száguldanak keresztül, ahol a csillagközi tér plazmája a helioszféra körül áramlik, hasonlóan ahhoz, ahogy a víz áramlik egy mozgó hajó orra körül.
Mindkét Voyager-szonda mérte a kozmikus sugárzás intenzitásának változásait a heliopauza átlépésekor, valamint a buborékon belüli és kívüli mágneses mezők közötti átmenetet.
De mivel a Naprendszerünkből a túlvilági űrbe való átmenet nagy részét a plazma (forró ionizált gáz, amely az anyag leggyakoribb állapota a világegyetemben) változásai jellemzik, a Voyager 1 sérült műszere nehezen mérte azt.
Most a Voyager 2 új mérései azt jelzik, hogy a Naprendszerünk és a csillagközi tér közötti határvonal talán nem is olyan egyszerű, mint azt a tudósok korábban gondolták.
Az adatok arra utalnak, hogy van egy eddig ismeretlen határréteg közvetlenül a heliopauzán túl. Ezen a területen a napszél kiszivárog az űrbe, és kölcsönhatásba lép a csillagközi szelekkel. A kozmikus sugárzás intenzitása ott csak 90%-a volt a távolabbi intenzitásnak.
“Úgy tűnik, hogy van egy régió közvetlenül a heliopauzán kívül, ahol még mindig kapcsolatban vagyunk – még mindig van némi kapcsolat vissza a belsejébe” – mondta Edward Stone fizikus, aki 1972 óta dolgozik a Voyager küldetéseken, a felhívásban.
Az új elemzések más eredményei is azt mutatják, hogy a csillagközi tér és a Naprendszerünk közötti kapcsolat a széleinél bonyolultabb.
A tudósok megállapították, hogy a titokzatos, újonnan azonosított rétegen túl van egy másik, sokkal vastagabb határréteg, ahol a csillagközi plazma a heliopauza felett áramlik. Ott a plazma sűrűsége egy több milliárd mérföldes területen a hússzorosára vagy még többszörösére ugrik fel. Ez arra utal, hogy valami összenyomja a plazmát a helioszférán kívül, de a tudósok nem tudják, mi az.
“Ez jelenleg rejtély” – mondta a felhívásban Don Gurnett asztrofizikus, aki az öt tanulmány egyikének szerzője.
Az új eredmények azt is kimutatták, hogy a Voyager 1-hez képest a Voyager 2 sokkal simább átmenetet tapasztalt a heliopauzától a Naprendszeren kívüli erős új mágneses mezőbe.
“Ez továbbra is rejtély marad” – mondta Krimigis.”
A tudósok remélik, hogy a következő öt évben tovább vizsgálhatják ezeket a határokat, mielőtt a Voyager szondák kifogynak az üzemanyagból.”
“A heliopauza akadályozza a csillagközi áramlást” – tette hozzá Stone. “Ezt az összetett kölcsönhatást a lehető legnagyobb léptékben szeretnénk megérteni.”
5 további év Voyager-adatai
A NASA 1977-ben indította útjára a Voyager szondákat. A Voyager 2 két héttel a Voyager 1 előtt indult el egy speciális pályára az Uránusz és a Neptunusz felfedezésére. Még mindig ez az egyetlen űrszonda, amely meglátogatta ezeket a bolygókat.
A kitérő azt jelentette, hogy a Voyager 2 hat évvel a Voyager 1 után érte el a csillagközi teret. Jelenleg ez a NASA leghosszabb ideig tartó küldetése.
“Amikor a két Voyager elindult, az űrkorszak még csak 20 éves volt, így akkoriban még nem lehetett tudni, hogy bármi is több mint 40 évig tarthat” – mondta Krimigis.
Most, mondta, a tudósok még körülbelül öt évnyi adatot várnak a szondáktól, ahogy azok a csillagközi térbe nyomulnak. A csapat reméli, hogy a Voyagerek elérik azt a távoli pontot, ahol a helioszféra nem zavarja az űrt, mielőtt kifogy az üzemanyaguk.
Az űrszondák halála után tovább sodródnak az űrben. Arra az esetre, ha az idegenek valaha is rájuk találnának, minden Voyager-szonda tartalmaz egy aranylemezt, amely hangokkal, képekkel és egyéb információkkal van kódolva a földi életről.
A jövőben a kutatók több szondát akarnak küldeni különböző irányokban Naprendszerünk szélei felé, hogy részletesebben tanulmányozzák ezeket a határrétegeket.
“Mindenképpen több adatra van szükségünk. Itt van egy egész buborék, és mi csak két ponton kereszteztük” – mondta Krimigis. “Két példa nem elég.”