Maracuja
Passiflora edulis
Granadilla,
A maracuja egy széles körben kedvelt és fogyasztott gyümölcs, amely Közép-Dél-Amerikából származik. Az angol elnevezés nem afrodiziákum tulajdonságaiból származik, hanem a feltételezett vallási szimbolikából, amit a növény hordoz. A maracujának két gyakori, általánosan fogyasztott fajtája van: az elterjedtebb lila színű gyümölcs (Passiflora edulis f. edulis) és a sárga színű gyümölcs (Passiflora edulus f. flavicarpa), amely általában nagyobb.
Eredet
A lila színű maracuja növény a szubtrópusi Dél-Amerikából származik, és egy olyan területen honos, amely Dél-Brazíliától Észak-Argentínáig terjed (Morton). Bár a sárga golgotavirág eredete nem tisztázott, úgy vélik, hogy szintén az Amazonas menti Brazíliából származik. Bár az európaiak megérkezése előtt egyik fajtát sem jegyezték fel jól, a gyümölcsökről mégis úgy vélik, hogy az őslakosok étrendjének részét képezték.
Davidson szerint a Passiflora edulis virágát a spanyol misszionáriusok Flor de las cinco lagas (az öt seb virága) néven ismerték, mert Krisztus keresztre feszítését illusztrálta (Davidson). Innen ered a golgotavirág elnevezés.
A 19. század óta a lila golgotavirág világszerte elterjedt, mivel olyan különböző országokban, mint Ausztrália, Hawaii, Dél-Afrika és Izrael, fontos kereskedelmi növény lett. Ezen kívül a golgotavirágszőlő őshonossá vált, és olyan helyeken nő vadon, mint Hawaii és India. A lila maracuja azóta az Egyesült Államok kontinentális részén is népszerű gyümölccsé vált, és melegebb éghajlaton, például Floridában termesztik.
A sárga maracuja kevésbé tolerálja a hideget, és trópusi termesztési körülményeket igényel. Ausztráliában kereskedelmi termesztésként viszonylagos érdeklődésre tett szert, Venezuelában és Hawaiin pedig sokkal lelkesebben fogadták el (Morton).
Botanikai
A golgotavirágszőlő a legkülönbözőbb talajkörnyezetekben fejlődhet. Maga a szőlő erős, fás, és akár 15 láb hosszúra is felmászhat. Háromkaréjos, fényes zöld levelei és szokatlan kinézetű, egyszirmú virágai vannak, amelyek lila és fehér színűek (Morton). A virágok fajtól függően a nap különböző időszakaiban nyílnak. Általában a sárga maracuja inda ragyogóbb virágokat hoz, mint a lila fajta.
A lila maracuja kerek alakú és körülbelül 2-3 hüvelyk hosszú. Amikor megérik, a vastag, viaszos héj ráncos, mélylila színűvé válik, halvány fehér foltokkal. A narancssárga, lédús gyümölcshús belsejében sok apró, sötét mag található. A sárga maracuja általában nagyobb és barna magvakkal rendelkezik, de a gyümölcshús kevésbé vonzó és lédús, mint a lila.
Konyhai felhasználás
A maracuját széles körben a világ egyik legfinomabb gyümölcsének tartják, és fanyar, aromás íze van. Általában frissen fogyasztják, egyszerűen félbevágva a gyümölcsöt és kikaparva a gyümölcshúst. Az italok kedvelt adalékanyaga is, és minden nemzetnek megvan a maga egyedi változata. Dél-Afrikában tejjel keverik, míg máshol üdítőitalok vagy alkoholos italok népszerű ízesítője (Morton). A gyümölcsből szirup is készíthető, amelyet gyakran használnak fagylaltok és jégkrémek feltétjeként.
A passiógyümölcs pépjét különféle desszertekhez is felhasználják, a süteményektől és tortáktól kezdve a habcsók alapú Pavlováig.
Egyéb felhasználások
A maracuja pépjét, leveleit és virágait a dél-amerikai indiánok régóta használják nyugtatóként, és nyugtató hatásáról ismert. A gyümölcs emésztést segítő szerként is használható. Brazíliában a golgotavirágból egy maracuja grande nevű italt is készítenek, amelyet torokbetegségek, például hörghurut és asztma kezelésére használnak (Taylor).
A magokból olajat lehet préselni, amelyet étkezési és festési célokra egyaránt felhasználnak.
Fotók
http://www.pittwater.nsw.gov.au/__data/assets/image/0006/8961/lg_Passion-Fruit.jpg
http://upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/5/59/Passion_fruit_red.jpg
http://www.daleysfruit.com.au/blog/uploaded_images/PassionFruitVine-736977.jpg
Források
Davidson, Alan. The Oxford Companion to Food. Oxford: Oxford University Press, 1999.
Lovera, Jose Rafael. Az étkezési kultúra Dél-Amerikában. Westport, Conn.: Greenwood, 2005. Nyomtatás.
Morton, Julia. “Passion Fruit.” A meleg éghajlatok gyümölcsei. Miami: Florida Flair Books, 1987. Web. http://www.hort.purdue.edu/newcrop/morton/index.html.
Popenoe, Wilson. Manual Of Tropical And Subtropical Fruits. New York: MacMillan, 1920. Nyomtatás.
Roberts, Margaret. Ehető & Gyógyászati virágok. Fokváros: Claremont, 2000. Nyomtatás.
Ulmer, Torsten és John Mochrie MacDougal. Passiflora: Passionflowers of the World. Timber, 2004. Nyomtatás.
Vaughan, J.G. The New Oxford Book of Food Plants. Oxford: Oxford UP, 1997.