A pulmonális hipertóniában szenvedő betegek gyakori vizsgálatai

Mi a pulmonális hipertónia?

A szívnek 2 oldala van. A szív jobb oldala kapja a vért a testből, és ezt a vért a tüdőbe küldi, hogy “megtisztítsa”. A tüdő oxigént ad ennek a vérnek, és megszabadul a mérgező gázoktól, például a szén-dioxidtól (rövidítve CO2). Ez a “tiszta” vér most a szív bal oldalára kerül, ahonnan aztán a test többi részébe pumpálják. Ezután a vér visszakerül a szív jobb oldalára, és így tovább, és így tovább. Ez egy folyamatos körforgás, amely percről percre történik egész életünk során.

A legtöbb ember hallotta már a “magas vérnyomás” kifejezést, amely a megnövekedett nyomást jelenti. Ez azonban jellemzően arra a megnövekedett nyomásra utal, amelynek a szív bal oldala van kitéve, és általában egy mandzsettával mérik, amelyet a személy karja köré tekernek. Ez nagyon különbözik a “pulmonális hipertóniától”, és általában nem is társítják hozzá.

A pulmonális hipertónia a tüdőben lévő erekben megnövekedett nyomást tükrözi, ami megnehezíti a szív jobb oldali részének, hogy vért küldjön a tüdőbe, hogy az “megtisztuljon”. Ezt nem könnyű közvetlenül mérni (vagyis nincs “vérnyomásmérő mandzsetta” a tüdőhöz), és mind nem invazív nyomokat, mind invazív eszközöket igényel a pontos méréshez.

A tüdőhipertóniának számos lehetséges oka van, amelyek túl sokak ahhoz, hogy itt felsoroljuk őket. Attól függően, hogy valakinek milyen konkrét oka van a pulmonális hipertóniára, a kezelés is eltérő lehet. Ezért a pulmonális hipertóniára gyanús beteg általában számos vizsgálaton megy keresztül, hogy biztosan azonosítani tudjuk a pulmonális hipertónia konkrét okát.

A pulmonális artériás hipertónia vagy PAH a pulmonális hipertónia egy speciális fajtája. A tüdőben lévő kis erek pusztulása okozza. A PAH a pulmonális hipertónia olyan fajtája, amelyet nem tüdőbetegség, elsősorban a szív bal oldalát érintő szívbetegség vagy a tüdőben lévő nagyméretű vérrögök okoznak. Az egyszerűség kedvéért a továbbiakban a pulmonális hipertónia kifejezést tágan fogjuk használni, bár legtöbbször a pulmonális artériás hipertóniára fogunk hivatkozni.

A pulmonális hipertóniában szenvedő betegek gyakori vizsgálatai közé tartozhatnak:

Vérvizsgálatok

A pulmonális hipertóniát számos betegség okozhatja vagy súlyosbíthatja. Ezért a pulmonális hipertóniára gyanús betegek kezdeti kivizsgálása során, majd ezt követően és a diagnózis felállítása után rendszeresen vérvizsgálatok hosszú listájára van szükség. Az alábbiakban felsorolunk néhányat a leggyakoribb vizsgálatok közül:

• A CBC (teljes vérkép) a különböző vérsejtek egyszerű megszámlálása. Ez a vizsgálat fontos például a vérszegénység (alacsony vörösvérsejtszám) ellenőrzéséhez, amely a légzési nehézségek és a fáradtság egyik lehetséges oka. A pulmonális hipertónia egyes gyógyszerei is okozhatnak eltéréseket a sejtszámban.
• A BMP (Basic Metabolic Panel) olyan vérvizsgálatok listája, amelyek a vese működését és különböző elektrolitokat, például nátriumot és káliumot mérnek.
• Az LFT (Liver Function Tests) olyan vérvizsgálatok listája, amelyek a máj működését tükrözik. Ezek közé tartoznak többek között a következők: ALT (alanin-aminotranszferáz), AST (aszpartát-aminotranszferáz), alkalikus foszfatáz, bilirubin, albumin és más fehérjék.
• A CMP (Comprehensive Metabolic Panel) az a vérvizsgálat, amely magában foglalja a BMP-t (basic metabolic panel) és az LFT-ket (májfunkciós tesztek) is.
• A TSH (Thyroid Stimulating Hormone) a pajzsmirigy működését méri. Ha a pajzsmirigy nem működik jól, akkor ez okozhat vagy súlyosbíthatja a pulmonális hipertóniát. A pajzsmirigy működésének rendellenességei a pulmonális hipertóniától függetlenül is okozhatnak légzési nehézségeket és fáradékonyságot.
• A BNP (B-típusú natriuretikus peptid, vagy agyi típusú natriuretikus peptid) vagy a pro-BNP (amely a BNP-vel rokon fehérje) a vérünkben található kis fehérjék, amelyek a szívből szabadulnak fel. Akkor szabadulnak fel a szívből, amikor a szív fokozott terhelésnek van kitéve, mint például a pulmonális hipertónia esetén.

Mellkas röntgenfelvétel

A mellkas röntgenfelvétel, néha CXR-nek is nevezik, általában az egyik első vizsgálat, amelyet olyan betegeknél végeznek, akiknek légzési problémáik vannak. A mellkasröntgen egy-két képet készít a mellkasról, amely megmutatja a tüdőben található durva rendellenességeket.

Néha a mellkasröntgen nem elég érzékeny a mellkasban található finom vagy apró rendellenességek megtalálásához, ezért CT (komputertomográfia, néha “CAT scan” vagy “CT scan” néven is említik) vizsgálatra van szükség. A CT-vizsgálat sokkal részletesebb és finomabb röntgenfelvétel, de nagyobb sugárterheléssel jár. Ha a CT-vizsgálatot nem végzik túl gyakran, a CT-vizsgálatból származó sugárterhelés mértéke nem veszélyes.

Tüdőfunkciós vizsgálatok

A tüdőfunkciós vizsgálatok, más néven PFT-k egy sor nem invazív vizsgálat, amelyek a beteg légzésének különböző aspektusait mérik. Ez egy nagyon fontos vizsgálat a légzési problémákkal küzdő betegek számára. Az ebből a vizsgálatból származó információk megmutathatják a légzési nehézség különböző okait, beleértve például az asztmát, a COPD-t, a tüdőtágulást vagy a “tüdőfibrózist” / tüdő hegesedését. A pulmonális hipertóniának sajátos kóros mintázata van a PFT-n. A PFT-k több különböző vizsgálatot tartalmaznak:

• A spirometria azt méri, hogy a beteg milyen gyorsan tud kilélegezni. Az asztmás vagy COPD-s betegek például nem tudnak túl gyorsan kilélegezni a légutak korlátozottsága miatt. A pulmonális hipertóniában szenvedő betegeknek nem lehet problémájuk a légutakkal, így a spirometriás vizsgálatuk általában normális vagy a normához közeli értéket mutat.
• A tüdőtérfogat a tüdő teljes be- és kilégzési képességét méri, és tükrözheti, hogy mennyire “korlátozott” a beteg légzése.
• A diffúziós kapacitás (más néven DLCO) a tüdőben lévő erek károsodásának mértékét tükrözi. A tüdőben zajló hegesedést is tükrözheti. Azt méri, hogy az oxigén milyen jól tud eljutni a tüdőn keresztül az erekhez.

Alvásvizsgálat és/vagy éjszakai oximetriás vizsgálat

A pulmonális hipertónia egyik oka a rossz minőségű légzés alvás közben. Ha valakinek alvás közben alacsony az oxigénszintje, ez az állapot nagy megterhelést jelent a tüdőre és a szívre, és tüdőhipertóniához vezethet. Mivel a beteg alszik, amikor ezek a légzési rendellenességek előfordulnak, előfordulhat, hogy nem érzi, hogy alvás közben korlátozott a légzése, és nem is tud róla.

• Az alvásvizsgálat egy alvásközpontban (amely jellemzően nem kórház) végzett vizsgálat. A betegek este bejönnek az alvásközpontba, különböző monitorokra, köztük oxigénmonitorra kötik őket, és arra kérik őket, hogy aludjanak (a legtöbb beteg első reakciója az, hogy nem tudnak majd a saját ágyukon kívül egy “idegen környezetben” aludni, & különböző monitorokra kötve. A legtöbb beteg azonban végül is eleget alszik ahhoz, hogy megkapjuk a szükséges adatokat). Amikor reggel felébrednek, hazamennek. Ha a betegnek alvás közben valóban gondjai vannak a légzésével, előfordulhat, hogy éjszaka oxigént kell kapnia, vagy bizonyos maszkokat, például CPAP-ot (folyamatos pozitív légúti nyomás) kell használnia, hogy segítse a légzését és javítsa a pulmonális hipertóniát.
• Az éjszakai oximetriás vizsgálat olyan vizsgálat, amelynek során egy rögzítő “pulzoximéteres monitor” (egy kis nem invazív gép, amelynek szondáját az ujjára ragasztják) folyamatosan méri a beteg oxigénszintjét és szívritmusát éjszakánként. Ez a vizsgálat elvégezhető valakinek az otthonában. Ez kényelmesebb, mint az alvásvizsgálat, de nem ad minden szükséges információt.

Elektrokardiogram, vagy EKG vagy EKG

Az EKG egy nem invazív vizsgálat, amely a szív elektromosságát méri. Ennek során úgynevezett “elvezetéseket” helyeznek el a mellkason, a karokon és a lábakon. A páciens nem érez semmilyen elektromosságot vagy kellemetlenséget a vizsgálat során. Az EKG információt nyújt arról, hogy a szív milyen gyorsan és rendszeresen ver, és általános képet ad a szív különböző részeinek globális működéséről, amit viszont echokardiogrammal kell megerősíteni.

Echokardiogram

Az echokardiogram (néha “echo”-nak is nevezik) a szív nem invazív ultrahangvizsgálata, amely semmilyen sugárzással nem jár. Az echokardiográfia nagyon biztonságos. Az ultrahangos technikus gélt használna (amelyet néha hidegnek érezhet) egy ultrahangszondán, amely az ultrahangkészülékhez van csatlakoztatva. Ez a gép egy asztali számítógép képernyőjéhez hasonló képernyővel rendelkezik. A vizsgálat során több képet rögzítenek.

Az ultrahangvizsgálat rendkívül fontos, mert általános képet ad a különböző szívkamrák méretéről, működéséről és kölcsönhatásáról. A különböző szívbillentyűk működését is felmérheti. Az echokardiográfiát minden olyan betegnél elvégzik, akinél felmerül a pulmonális hipertónia gyanúja, majd a diagnózis felállítása után rendszeresen.

Hatperces gyaloglásvizsgálat

A hatperces gyaloglásvizsgálat (néha 6MW) az, amire a neve is utal: pontosan hat percig tartó gyaloglás. E 6 perc alatt a páciens szívfrekvenciáját és oxigénszintjét (amelyet egy jellemzően az ujjára helyezett, nem invazív monitorral, úgynevezett “pulzoximéterrel” mérnek) a 6MW teszt kezdetén, majd a 6 perc végén is rögzítik. A megtett távolságot is rögzítik. Ez egy rendkívül fontos vizsgálat a pulmonális hipertóniában szenvedő betegek funkcionális képességének ellenőrzésére, valamint az oxigénterápia szükségességének felmérésére. Ezt a nem invazív vizsgálatot jellemzően minden egyes klinikai vizit alkalmával elvégzik a pulmonális hipertóniában szenvedő betegeknél.

Szívkatéterezés

A szívkatéterezés az arany standard a pulmonális hipertónia diagnózisának megerősítésére és súlyosságának számszerűsítésére. Ez egy invazív eljárás, amelynek során az orvos egy katétert (ami egy keskeny műanyag cső) vezet be egy vénába teljes sterilitás mellett. Ezt a katétert ezután a szív felé viszi előre. A szívkatéterezésnek 2 fő fajtája van, a “bal szívkatéterezés” és a “jobb szívkatéterezés”:

• A bal szívkatéterezést gyakran végzik a szív erekben lévő “elzáródások” keresésére. Azoknál a betegeknél, akiknél fennáll a szívroham kockázata, jellemzően bal szívkatéterezést végeznek. A bal szívkatéterezés során például szívstenteket végeznek. A kontrasztanyag egy “színes” anyag vagy “nyomjelző”, amely megjelenik a röntgenfelvételeken, és általában bal szívkatéterezéshez használják. A jobb szívkatéterezéshez általában nem szükséges kontrasztanyag beadása.
• A jobb szívkatéterezés invazív eljárás, amelyet általában járóbeteg-ellátásban végeznek, és jelenleg ez az egyetlen módja a pulmonális artériás hipertónia diagnosztizálásának. Minden pulmonális hipertónia gyanújában szenvedő betegnél jobb szívkatéterezést kell végezni, mielőtt döntenének a pulmonális hipertónia terápiájáról.

A legtöbb pulmonális hipertóniában szenvedő betegnek valójában nincs szüksége bal szívkatéterezésre. A pulmonális hipertónia gyanújában szenvedő betegeknek úgynevezett jobb szívkatéterezésre van szükségük, amely egy olyan szívkatéterezés, amelynek során a katétert a szív jobb oldalán keresztül vezetik előre, hogy megmérjék a nyomást a szív jobb oldalán és a “tüdőartéria” nevű nagy véredényben. A tüdőartéria az az ér, amely a szív jobb oldalát a tüdővel köti össze.

Ventillációs/Perfúziós vizsgálat

A Ventillációs/Perfúziós vizsgálat (más néven V/Q vizsgálat) a tüdőben lévő vérrögöket keresi. A V/Q vizsgálat 2 vizsgálatot egyesít egybe. A “V” a vizsgálat ventilációs részét, a “Q” pedig a vizsgálat perfúziós részét jelöli. Ez a vizsgálat nagyon kis mennyiségű sugárzásnak való kitettséggel jár, amely vélhetően a biztonságos tartományban van, amennyiben ezt a vizsgálatot nem végzik túl gyakran. Ezt a vizsgálatot általában egyszer végzik el a pulmonális hipertóniában szenvedő beteg vizsgálata során, és csak ritkán kell megismételni. Szinte minden pulmonális hipertóniában szenvedő betegnél el kell végezni a V/Q-vizsgálatot, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a pulmonális hipertóniát nem vérrögök okozzák. A tüdőben lévő krónikus vérrögök által okozott pulmonális hipertónia kezelése különbözik az egyéb okok miatt kialakult pulmonális hipertóniától. A CT-vizsgálat nem alkalmas a pulmonális hipertónia ezen okának kizárására.

• A vizsgálat lélegeztetési része (a “V” rész) során a beteget arra kérik, hogy egy biztonságos gázt lélegezzen be, amelyben egy “nyomjelző anyag” van, amely a röntgenfelvételen látható. Ez a vizsgálat megmutatja, hogy a tüdő mely részeibe jut levegő.
• A vizsgálat perfúziós része (a “Q” rész) nagyon hasonló, de a nyomjelző anyagot intravénás katéteren (“IV”) keresztül adják be, és az szintén megjelenik a röntgenfelvételen, hogy megmutassa, hová jut a vér a tüdőben.
• Vérrögökre akkor lehet gyanakodni, ha a tüdő bizonyos területei levegőhöz jutnak (amint azt a vizsgálat ventilációs része mutatja), de ugyanez a tüdőterület nem kap vért (amint azt a vizsgálat perfúziós része mutatja).