“Az Anguille-fok és környéke például gyakorlatilag feltáratlan maradt, miközben számos olyan jellemzője van, amely megfelel a délnyugat-újfundlandi paleoeskimó lelőhelyeknek” – állapítja meg a jelentés.
Wallace meg van győződve arról, hogy a L’Anse aux Meadows-tól délre nincsenek más jelentős északi lelőhelyek, annak ellenére, hogy minden bizonnyal délebbre is kutattak volna, mint az északi félsziget csúcsán lévő fő bázisuk.
Mondta, hogy minden délebbre fekvő lelőhely alig lehetett több rövid távú nyári táboroknál. Mivel L’Anse aux Meadowsban körülbelül 70, vagy talán valamivel több ember élt, Wallace szerint egyszerűen nem volt elég északi ahhoz, hogy bárhol máshol Észak-Amerikában bármi érdemlegeset építsenek.
Megjegyezte, hogy a L’Anse aux Meadowsban talált apró tárgyak többsége valószínűleg vagy elveszett, vagy összetört azok által, akik ott éltek a rövid idő alatt, amíg ott voltak. Tekintettel arra, hogy nem hagytak volna szándékosan sok mindent hátra bárhol is jártak, Wallace kétségesnek tartja, hogy az általuk felfedezett többi hely valaha is megerősítést nyerhet.
“Azt hiszem, én vagyok az egyetlen ember a világon, aki azt mondja, hogy nem hiszem, hogy keresgélni kellene, kivéve a kis időleges lelőhelyeket… Én biztosan nem tenném a pénzem egy expedícióra” – mondta.
Az északiak mondáiban van utalás egy Hop nevű helyre, ahol egy folyó sós vízbe torkollik egy torkolatban, ahol homokpadok vannak, amelyek megakadályozzák, hogy a hajók alacsonyabb dagálykor behajózzanak.
Wallace azt mondta, hogy szerinte ez a Miramichi folyó New Brunswickban, bár Hop helyét soha nem sikerült bizonyítani.
Néhány évvel ezelőtt egy kanadai sarkvidéki helyszínen folytak munkálatok, amely valószínűleg egy viking előőrs lehetett. Ez a munka még nem erősítette meg ezeket az eredményeket, és L’Anse aux Meadows még mindig az egyetlen elismert északi lelőhely Észak-Amerikában.
A tény, hogy Új-Fundland délnyugati sarkát már nem kutatják lehetséges északi lelőhelyként, kiábrándító a tartomány idegenforgalmi ipara számára. A L’Anse aux Meadows-i lelőhely tavaly több mint 30 000 látogatót vonzott.
Ez egyúttal sajnálatos hír a délnyugat-újfundlandi lakosok és közösségi szervezetek számára is, akik talán abban reménykedtek, hogy történelmük egy új fejezetét mesélhetik el a világnak.
“Mindig reménykedünk abban, hogy találunk valamit, ami többet fog mondani a népünkről, a helyünkről, a történelmünkről és válaszokat ad olyan kérdésekre, amelyeket jelenleg nem ismerünk” – mondta Christopher Mitchelmore turisztikai, kulturális, ipari és innovációs miniszter. “Ez nem jelenti azt, hogy más régészek nem fogják folytatni a keresést és a kutatást, és nem próbálnak majd további információkat találni, amelyek egy újabb északi lelőhelyhez vezetnek a tartományban.”