Darren Kew, a Massachusetts-Bostoni Egyetem konfliktusmegoldó tanszékének professzora rámutatott, hogy a Demokrata Párton belüli belső feszültségeket súlyosbítja a pártok közötti polarizáció: “A politikai kultúra gyakran a rendszernek az a része, amelyet a legnehezebb észrevenni – az értékek, normák és viselkedésminták, amelyek az intézmények keretein belül irányítják cselekedeteinket -, de ez az a ragasztó, amely összetartja az egészet” – írta Kew e-mailben, megjegyezve, hogy
az amerikaiak 20-30 százaléka a politikai spektrum mindkét végén erősen politizált forrásokból szerzi információit, és ezért nem értenek egyet az alapvető tényekben, hogy egy esemény egyáltalán megtörtént-e vagy sem.
A baloldal nem maradt csendben ebben a vitában. November 10-én négy kulcsfontosságú progresszív csoport – New Deal Strategies, Justice Democrats, Sunrise Movement és Data for Progress – hétoldalas jelentést tett közzé “What went wrong for Congressional Democrats in 2020.”
A jelentés megállapítja, hogy a demokraták a múltban óvakodtak “az egyszerű “Black Lives Matter” kijelentéstől”, attól, hogy “túl szoros kapcsolatban legyenek Colin Kaepernickkel és a nemzeti himnusz alatt térdelő fekete sportolókkal”.”
Ezzel összefüggésben a jelentés szerint,
a demokraták legújabb választása a félelmünk és hibáztatásunk lokalizálására a nyáron utcára vonult sok fekete és fiatal aktivista szlogenje: “Defund The Police”. A konzervatív demokraták évről évre megváltoztathatják azokat a kifejezéseket és embereket, akiket hibáztatunk és félünk, de a demokratáknak szembe kell szállniuk a Republikánus Párt “oszd meg és uralkodj” rasszizmusával, és nem szabad demobilizálni a saját bázisunkat.
A demokrata bázis, állítja a jelentés, kulcsfontosságú volt:
Az idei választáson a Black Lives Matter mozgalmat vezető fekete fiatalok az utcai erejüket szavazatokká alakították, és hozzájárultak Biden győzelméhez a kulcsfontosságú városokban.
A jelentés a demokrata vezetés ellen irányítja a tüzet:
A demokrata vezetés az évek során elmulasztott tartósan befektetni a helyszíni szervezésbe, így az alulról szerveződő szervezeteket arra kényszerítette, hogy a szervezési munka nagy részét egyedül végezzék a kulcsfontosságú csatatérállamokban.
A demokrata vezetés a What Went Wrong szerint más módon is kudarcot vallott:
Amikor a demokrata vezetők olyan ki nem kényszerített hibákat követnek el, mint például két fagylaltokkal teli fagyasztószekrény bemutatása az országos televízióban, vagy összebújnak a Wall Street vezetőivel és vállalati lobbistákkal, miközben Trump azt mondja a választóknak, hogy mi vagyunk a mocsár pártja, nem meglepő, hogy veszítünk.
A jelentés Nancy Pelosi képviselőházi elnök késő esti televíziós szereplésére utal, amelyben bemutatta az előkelő fagylaltozókkal teli subzero hűtőszekrény fagyasztóját. A megjelenés egy Trump-reklám témája lett, amely kijelentette:
Nem mindenkinek van 24 ezer dolláros, feltöltött hűtőszekrénye. Pelosi fagylaltot falatozik, miközben amerikaiak milliói veszítik el a fizetésüket: “Hadd egyenek fagyit!” – Nancy Antoinette.
A jelentés szerint továbbá
a progresszívek és fekete aktivisták követeléseik és üzeneteik miatt nem a bűnbakképzés a tanulság. Az ő szervezőmunkájuk, energiájuk és a közösségeikben szükséges változásokra való felhívásuk volt az, ami a választási részvételt növelte.
A “What Went Wrong” szerzői elismerik, hogy “nem tagadható, hogy a republikánusok markáns retorikai támadásokat intéztek a demokraták ellen”, de azzal érvelnek, hogy
ezek továbbra is meg fognak történni, mint minden ciklusban. Nem hagyhatjuk, hogy a republikánus narratívák eltávolítsák pártunkat a demokraták alapvető támogatói bázisától: a fiataloktól, a feketéktől, a barnáktól, a munkásosztálytól és a társadalmi mozgalmaktól, akik a párt jelenét és jövőjét jelentik.
Michael Podhorzer, Richard Trumka, az AFL-CIO elnökének főtanácsadója e-mailben adott hangot átfogó kritikájának mindazokkal szemben, akik a demokratáknak a downticket versenyeken elszenvedett kudarcaiért igyekeznek okolni őket:
Túl korai még bármilyen átfogó ítéletet mondani a választás eredményéről. De aggasztó, hogy azok, akiknek már a választások előtt is volt fejszéjük, most olyan cseresznyésen összeválogatott adatokkal őrölnek, amelyek semmilyen hiteles ok-okozati bizonyítékot nem szolgáltatnak az ügyük alátámasztására.
Míg Podhorzer minden ítéletalkotót hibáztatott, úgy tűnt, hogy kritikájának középpontjában inkább a párt középső/közepes szárnyának panaszai állnak:
Azt kérik tőlünk, hogy higgyük el, hogy négy év kolosszális katasztrófa után, több mint 200 000 halottal a rosszul kezelt Covid miatt, milliókkal, akik remény nélkül várják a szükséges segélyt a folyamatos tömeges munkanélküliségre, több mint 14 milliárd dolláros kiadással, a bevett normák masszív megbontásával és egy olyan elnökkel, aki ezt népszavazássá tette további négy év hasonlóról, a különbséget ez vagy az a vita során képviselt álláspont jelentette, amelyet sem Biden, sem a képviselőházi demokraták nem támogattak.
Eitan Hersh, a Tufts egyetem politológusa és a “Politika a hatalomért” című könyv szerzője nincs meggyőződve a jóhiszeműségről és a jómódú baloldal végső elkötelezettségéről. Amellett, hogy azt állítja, hogy “a mérsékelt demokraták nem akarják, hogy a márkájukat progresszív politikai prioritásokhoz kössék”, Hersh megkérdőjelezi az úgynevezett progresszív elit meggyőződésének mélységét:
A támogatók közül sokan, akik azt mondják, hogy nagy liberális politikát akarnak nemzeti szinten, nem gondolják komolyan. Például a jól szituált liberálisok a puccos külvárosokban, akik azt mondják, hogy a faji egyenlőséget helyezik előtérbe, de nem akarják ténylegesen kiegyenlíteni az oktatási lehetőségek terén az esélyeket a körzetük és a többségi kisebbségi körzetek között.”
A saját államát, Massachusettset említette:
Ezekben rengeteg liberális energia és pénz van arra, hogy támogassák a nagy progresszív harcok Washingtonba vitelét. Eközben az iskoláink szegregáltak, a közlekedési rendszerünk tönkrement, a lakhatásunk megfizethetetlen, a rendőrségünk egy korrupciós zűrzavar, és kevés nyomás nehezedik az állami törvényhozásra és a kormányzóra, hogy mindezt helyrehozzák.”
Mit, kérdezi Hersh, “mit lehet mindebből kihozni?”. A válasza: “
A politikai valóság azonban az, hogy a Hersh által oly élesen bírált választói kör a demokrata koalíció kulcsfontosságú részévé vált, amelyet nem lehet kivágni vagy elvetni anélkül, hogy a jövőbeni többséget ne veszélyeztetnénk.