The Man Who Wrote Frankenstein pozitív kritikát kapott Jim Herrick-től a Gay Humanist Quarterly, Hubert Kennedy-től a The Guide, Douglas Sadownick regényírótól pedig a The Gay & Lesbian Review Worldwide című lapban. A könyvről Richard Labonte is írt kritikát a San Francisco Bay Timesban.
Herrick elismerően szólt Lauritsenről, amiért nagy mennyiségű bizonyítékot mutatott be, és ezek közül sokat meggyőzőnek talált, többek között a Frankenstein és olyan művek közötti minőségi különbséget, mint a Valperga és Az utolsó ember, valamint magának a Frankensteinnek az eredeti és az átdolgozott kiadása közötti különbséget, valamint Mary Shelley érdektelenségét Percy Bysshe Shelley művének témái iránt. Herrick elismerte Lauritsennek, hogy gondosan megvizsgálta a “szövegen kívüli bizonyítékokat”, és egyetértett vele abban, hogy az a tény, hogy a Frankenstein eredeti kézirata Mary Shelley kézírásával készült, nem bizonyítja, hogy ő írta a művet. Ugyanakkor, bár egyetértett Lauritsennel abban, hogy Percy Bysshe Shelley homoerotikus érzéseket és mély barátságot táplált férfiak iránt, és hogy a Frankenstein “potenciális homoszexuális kapcsolatokat tartalmaz”, nem értett egyet Lauristen véleményével, miszerint a Frankenstein elsősorban meleg férfiak számára íródott.
Kennedy azt írta, hogy Lauritsen “nem félt szembe menni az elfogadott véleménnyel és a berögzült irodalmi berendezkedéssel”, és hogy munkája “izgalmas és nagyon olvasmányos”, a vonatkozó bizonyítékok gondos áttekintésén alapul, és üdvözlendő hozzájárulás a témával foglalkozó irodalomhoz. Támogatta Lauritsen érvelését, miszerint a Frankenstein minősége nincs összhangban a Mary Shelley által ismert művek minőségével, ami arra utal, hogy a művet nem ő írta, és azt is Lauritsennek tulajdonította, hogy megcáfolta azt az érvet, miszerint az a tény, hogy a Frankenstein eredeti kéziratának fennmaradt részei Mary Shelley kézírásával készültek, azt mutatja, hogy a művet bizonyára ő írta. Meggyőzőnek találta Lauritsen véleményét, miszerint a regény témája a “férfi szerelem”, és megjósolta, hogy a regény a meleg férfiak számára is vonzó lesz. Ugyanakkor azt is megjósolta, hogy míg Lauritsen tézisét, miszerint Percy Bysshe Shelley a Frankenstein valódi szerzője, a kérdésben nem érdekelt olvasók elfogadhatják, addig az “irodalmi establishment” “hevesen, kapásból elutasítaná”.
Sadownick azt írta, hogy Lauritsen megerősítette azt a nézetét, hogy a Frankenstein ugyanolyan értelemben meleg mű, mint Walt Whitman Leaves of Grass (1855) és Oscar Wilde The Ballad of Reading Gaol (1897) című műve, és dicséretes pszichológiai elemzést, valamint érzékeny, soronkénti olvasatot nyújtott a műről.
A The Man Who Wrote Frankenstein-t Camille Paglia kritikus méltatta, aki a Salonban azt írta, hogy “Lauritsen elsöprő erejű bizonyítékot állít össze arról, hogy Mary Shelley rosszul képzett tinédzserként nem írhatta volna a ‘Frankenstein’ szárnyaló prózáját … és hogy a kezében lévő úgynevezett kézirat csupán egy példája annak az irodai munkának, amelyet másolóként sok írónak végzett”. Paglia Lauritsen munkáját Leslie Fiedler kritikuséhoz hasonlította, és arra a következtetésre jutott, hogy A férfi, aki Frankensteint írta “egy vicces, csodálatos, leleplező könyv, amely remélem, hogy ambiciózus végzős hallgatókat és fiatal oktatókat fog inspirálni, hogy csapásokat mérjenek az igazságért a konvencióktól és félelemtől megbénított, elmerevedett szakmánkban”.”
A feminista Germaine Greer elutasította Lauritsen tézisét, és a The Guardianben azt írta, hogy bár azt állítja, hogy Mary Shelley nem volt elég művelt ahhoz, hogy megírja a Frankensteint, az érvelése megbukik, mert “nem egy jó, nemhogy egy nagyszerű regény, és aligha érdemli meg azt a figyelmet, amit kapott”. Lauritsen erre azt válaszolta, hogy a Frankenstein “radikális és felkavaró mű, amely az angol nyelv legszebb prózája közül néhányat tartalmaz… mély és megindító remekmű, amely teljes mértékben méltó szerzőjéhez, Percy Bysshe Shelleyhez”. Charles E. Robinson angolprofesszor szintén elutasította Lauritsen tézisét, azzal érvelve, hogy olyan szerzők tanúvallomásai, mint Lord Byron, William Godwin, Claire Clairmont, Charles Clairmont és Leigh Hunt, valamint “a kéziratos bizonyítékok jellege” azt mutatják, hogy a művet “Mary Shelley tervezte és főként ő írta”.