Az alkalmazkodás a természetbe van írva. Környezetünk, szakmánk és magánéletünk folyamatosan változik. Életképességünk biztosítása érdekében folyamatosan alkalmazkodunk; reagálunk a külső környezetre, és a körülöttünk zajló dolgok befolyásolnak és formálnak bennünket. Az alkalmazkodás a természetben előre megfontolás és ellenállás nélkül történik. Számunkra, emberi lények számára azonban a változás az ismeretlent jelenti – valami olyasmit, amihez nem vagyunk hozzászokva, és ezért gyakran óvakodunk vállalni. Tudományos szempontból megértjük, hogy az evolúció nem megy végbe a szükséges alkalmazkodások és változások nélkül, amelyeken az organizmusok a generációk során keresztülmennek. Pontosan ezek a természetben bekövetkező változások, mint például egy állat téli álmot alvási vagy vándorlási szokásai, teszik lehetővé, hogy egy faj fejlődjön és végül túléljen ebben az állandóan változó világban.
Az emberi lények mind fizikailag, mind társadalmilag reagálnak a változásokra. Fiziológiánkat megváltoztathatják olyan változók, mint az éghajlat, a földrajz és az idő. Testünk alkalmazkodik, hogy megvédjen minket a betegségektől, és lehetővé tegye számunkra, hogy különböző tápanyagokat fogyasszunk, amelyek az adott környezetünkben rendelkezésre állnak.
A fogászatban az időnk nagy részét azzal töltjük, hogy restaurációs folyamatunkat a környezethez igazítsuk. Az arcvonások, az ajak dinamikája és a funkcionális problémák mind a mindennapi életünk részét képezik. Mégis, bizonyos esetekben munkánk túlélése vagy sikertelensége inkább a páciens adaptációs folyamatán, mint technikai képességeinken vagy intelligenciánkon alapul. Restaurációs erőfeszítéseinket egy élő és lélegző egyénen alkalmazzuk, így restaurációinknak készen kell állniuk arra, hogy együtt éljenek és lélegezzenek páciensünkkel. A szájüregi környezet nem állandó; a kondiláris házak változnak, a csont felszívódik, és a fogak mozognak. Néha úgy érezzük, mintha mozgó célpontot üldöznénk. Míg egyes páciensek nagyobb protetikai munkálatokon mennek keresztül, és úgy tűnik, soha nem küzdenek, mások kisebb módosításokat kaphatnak, és nehezen alkalmazkodnak a változásokhoz. Fel kell ismernünk a páciens mindennapi életében bekövetkező elkerülhetetlen változásokat és reakciókat. Rövid távon a restaurációink jelenthetik a különbséget pácienseink közvetlen egészségi és esztétikai állapotában. Céljainknak hosszú távúaknak is kell lenniük, ezért tudatában kell maradnunk annak a dinamikus környezetnek, amelyben munkánknak meg kell élnie. Ez a szemléletmód eltérhet attól a megszokottól, ahogyan munkánkat szemléljük. De akárcsak az állatok a természetben, a szakmánkban is a változásra és alkalmazkodásra való hajlandóságunk révén maradunk életben.
Peter Pizzi, MDT, CDT
Főszerkesztő
[email protected]