[A vírushepatitis klinikai aspektusai és diagnózisa]

A vírushepatitiszek a modern ember gyakori betegségei mind az iparosodott, mind a fejlődő országokban, az egyes típusok eltérő gyakoriságával és terjedési módjával. A jelenlegi orvoslásban a vírushepatitiszeket az A-E nómenklatúrába sorolják, megkülönböztetve a szérummarkerek alapján etiológiailag biztosan meghatározható vírusokat és a vírushepatitisz minden klinikai és laboratóriumi jellemzőjét mutató, de még nem kimutatható kórokozótól származó hepatitiszeket, amelyeket a nem-A, nem-E hepatitisz csoportba sorolnak. A vírushepatitidák patogenezisében két kérdésnek van nagy jelentősége: az átvitel módja (széklet-orális vagy parenterális) és a májsejtek elváltozásának alapvető mechanizmusa. Bár minden hepatitiszvírus a hepatocitán belül szaporodik, a hepatocita-nekrózis pontos mechanizmusa még nem teljesen tisztázott, azaz közvetlen citotoxicitás vagy hepatoprogresszív immunválasz, amelyet elsősorban a specifikus citotoxikus CD8 limfociták közvetítenek. A behatolás helyétől függően a vírus egy ideig a szomszédos nyirokszövetben szaporodik, ezt követi a primer viremia, a vírus szaporodása a nyirokszervekben (nyirokcsomók, máj, lép), és végül a célsejtekbe – hepatocitákba – való behatolás, amelyet különböző mértékű nekrózis és gyulladásos reakció kísér. A betegség klinikai és laboratóriumi tünetei megfelelnek a májnekrózis mértékének, és nem specifikusak a vírushepatitisz egyes típusaira. A leggyakoribb tünetek, amelyek a közepes súlyosságú vírushepatitisz valamennyi típusára jellemzőek, a napokig tartó emelkedett testhőmérséklet, fáradékonyság, fokozatos étvágytalanság, hányinger, tompa fájdalom és kellemetlen érzés a DRL-re, hányás, többszörös laza széklet, sötét vizelet, a bőr és a nyálkahártya sárgasága, valamint világos széklet. A betegség végső kimenetele általában a vírus eliminációja és teljes gyógyulás, azonban előfordulhat halálos kimenetelű fulmináns lefolyás vagy krónikus betegségbe való átmenet is, ami a vírushepatitidákat világszerte jelentős közegészségügyi problémává teszi. A klasszikus infektológiában a betegség négy klinikai szakaszát írták le: lappangási vagy preklinikai szakasz, amelyet intenzív vírusszaporodás jellemez; prodromális vagy preikterikus szakasz a fertőzés kifejezett általános tüneteivel; ikterikus szakasz; és a gyógyulási szakasz. A szakaszok hossza és súlyossága egyénenként nagy eltérést mutathat. A molekuláris technológiák fejlődése az elmúlt évtizedben nagyban hozzájárult a vírusos hepatitidák patogenezisének jobb megértéséhez, és lehetővé tette a vírusellenes terápia hatásának megfelelő nyomon követését. E vizsgálatok fő hátránya azonban a magas költségük. A vírushepatitiszek egyes típusainak alapvető klinikai jellemzőit és diagnosztikai lehetőségeit ismertetjük, különös tekintettel a betegség patogenezisével kapcsolatos legújabb fontos koncepciókra.