A válasz minden megkérdezett forrás szerint egy határozott “igen”, mindketten barátok és kollégák voltak.
1963 januárjában találkoztak a Keresztények és Zsidók Nemzeti Konferenciája által szervezett “Vallás és faj” című chicagói konferencián, és azonnal barátok lettek. Dr. King beszédében szerepelt: “Az egyházaknak és zsinagógáknak lehetőségük és kötelességük, hogy felemeljék hangjukat, mint egy trombita, és kinyilvánítsák az embereknek a szegregáció erkölcstelenségét”. Heschel rabbi beszéde így kezdődött:
“A vallásról és fajról szóló első konferencián a fő résztvevők a fáraó és Mózes voltak….. Annak a csúcstalálkozónak az eredménye nem ért véget. A fáraó nem hajlandó kapitulálni. A kivonulás elkezdődött, de még messze nem fejeződött be. Valójában Izrael fiainak könnyebb volt átkelni a Vörös-tengeren, mint egy négernek bizonyos egyetemi campusokon.”
Amint Dr. King bátorította Heschel rabbit a polgárjogi mozgalomban való részvételre, Heschel rabbi arra bátorította MLK-t, hogy foglaljon állást a vietnami háború ellen.
A két forradalmár nyilvánvalóan hasonlóan vélekedett a vallásról, valamint a civil diskurzusról. Mindketten konzervatív vallásos neveltetést kaptak, amit a reformátusok között végzett teológiai képzéssel erősítettek meg. Heschel, aki 1907-ben született egy többgenerációs chászid családban Varsóban, a Hochschule für die Wissenschaft des Judentums (a reformmozgalom szemináriuma) berlini egyetemén tanult. Az 1929-ben atlantai lelkészcsaládba született King az Ebenezer Baptista Gyülekezetbe járt (ahol nagyapja, Rev. A.D. Williams volt a lelkész), majd a liberális protestáns Crozer Teológiai Szemináriumban tanult. Heschel filozófiából doktorált a Berlini Egyetemen, King pedig hasonló doktori fokozatot szerzett a Bostoni Egyetemen.
Mindkét férfi úgy találta, hogy társadalmi tudatosságuk hatással volt vallásosságukra, és fordítva. Többször is felszólaltak ugyanazon konferenciákon, és amikor MLK 1963-ban New Yorkban az Amerikai Egyesült Zsinagóga aranyjubileumi kongresszusán beszélt, az elnyomott “testvérekről, akik történetesen zsidók Szovjet-Oroszországban”. MLK úgy érezte, hogy “az igazságtalanság bárhol veszélyezteti az igazságosságot mindenhol”.
1965. március 21-én Heschel válaszolt arra a felhívásra, hogy a vallási vezetők csatlakozzanak a Selma és Montgomery közötti, a választójogért induló menethez. A menetelés előtti éjszakán sok vezető ugyanabban az otthonban vendégeskedett. Reggel mindegyiküket a ház sarkában találták, ahol a reggeli imát mondták. A két barát együtt vonult, és karonfogva keltek át az Edmund Pettus hídon. Heschel ezt spirituális élménynek tartotta, és később azt mondta, úgy érezte, hogy “a lábai imádkoznak.”
Mindkét férfi 1967. április 4-én a Riverside templomban beszélt a vietnami háború ellen, Heschel Kinget követte, és így fejezte be: “Dr. King szavaival zárom: ‘A háború nagy kezdeményezése a miénk. A kezdeményezés, hogy megállítsuk, a miénk kell, hogy legyen.”
Dr. King egyszer azt mondta barátjáról: “Heschel rabbi egyike azoknak a személyeknek, akik mindig aktuálisak, mindig prófétai meglátásokkal állnak”, hogy a társadalmi tudatossággal rendelkező embereket irányítsák.
Heschel rabbi lánya, Susannah szerint apja természetes módon jutott erre a hivatásra. Amikor a pogromok elől menekülve megérkezett, a helyi jiddis újságok hangosan tudósítottak a pogromokról itt, az Egyesült Államokban, a feketék lincselésére utalva. A zsidókat arra tanították, hogy nem nézünk félre, hanem cselekszünk.
A kapcsolat röviddel azután ért véget, hogy Dr. King 1968-ban felszólalt Heschel rabbi 60. születésnapja alkalmából rendezett ünnepségen, amelyet az Amerikai Rabbik Közgyűlése szervezett: Dr. Kinget tíz nappal később meggyilkolták.
Heschel rabbi beszélt a temetésén. Ezeket a szavakat foglalta bele: “Martin Luther King egy hang, egy látomás és egy út. Felszólítok minden zsidót, hogy hallgasson a hangjára, ossza meg a vízióját, kövesse az útját. Amerika egész jövője Dr. King hatásától és befolyásától függ”.