[Acedia vagy a depressziósok a bűn és a betegség között]

Az acedia a klasszikus görög szókincs egyik kifejezése, amelyet egy IV. századi keresztény szerző, Evagre a Pontikus sajátos értelemben használ egy olyan lelki állapot leírására, amelyet többek között az undor és a levertség jellemez, és amely szerinte a halálos bűnök első listájába tartozik. A szót az egyiptomi sivatagok egy másik szerzetese, Jean Cassien adta át nekünk, olyan jelentésváltozással, hogy nagyon nehéz volt megkülönböztetni a szomorúságtól: az ő közönsége nagyon különbözött elődjéétől, mivel latinoknak írt, akik kevéssé hajlottak az anakoretikus életre, de akik között kialakultak a nyugati világ első nagy koenobita intézményei. Egy évszázaddal később Nagy Gergely pápa leveszi az acediát a halálos bűnök listájáról, vagy azért, mert nem különbözteti meg a szomorúságtól (és a lustaságtól), vagy azért, mert beteges állapotnak tartja, és mint ilyet, orvosi ellátástól függőnek. A szó ennek ellenére Aquinói Tamásig és későbbig fennmaradt, és tanulmányozása értékes adatokkal szolgál a mai depresszióinkat előidéző lelki állapotokról.