Vita volt arról, hogy a magasan képzett munkaerő mobilitásának kiáramlását pozitívan vagy negatívan kell-e értékelni. Az emberi tőke áramlásának tanulmányozására szolgáló alapvető elméleti keret legalább John Hicksig (1932) nyúlik vissza, aki megállapította, hogy “a nettó gazdasági előnyökben, főként a bérekben mutatkozó különbségek a migráció fő okai”. A klasszikus irodalom már az 1950-es ~ 1980-as években is Hicks munkáját követi, és konszenzusra jutott abban, hogy a fogadó országok előnyökkel járnak, a küldő országok azonban humán tőkét veszítenek, és így a képzettek kivándorlásának potenciálisan negatív hatásai vannak (Bhagwati és Hamada, 1974).
Az 1990-es évek óta egyre több szakirodalom tárgyalja a magasan képzett munkaerő kiáramlásának pozitív hatását, és amellett érvel, hogy bizonyos körülmények között az agyelszívás végül előnyösnek bizonyulhat a kibocsátó ország számára, mégpedig úgy, hogy figyelembe veszi a különböző fiskális és technológiai externáliákat, amelyek az 1970-es évek pesszimista modelljeinek középpontjában álltak. A magasan képzett munkaerő kiáramlása külföldön diaszpórát képezhet, ami elősegíti a küldő országok és a diaszpórával rendelkező országok közötti kereskedelmet (Rauch és Trindale, 2002).
Egy részük a magasan képzett munkavállalók közül különböző okokból, például a politikai instabilitás és a bérszakadék miatt visszatér a hazájába, annak ellenére, hogy egyszer már elhagyta a hazáját. Bővített családjukon és barátaikon keresztül még mindig vannak kapcsolataik az anyaországgal, ami ösztönzőleg hathat számukra a hazatérésre. Wahba (2014) rámutat, hogy a legtöbb migráns a migrációs tapasztalatai során végig gondolkodik és tervezi a hazaköltözést. Egyre több bizonyíték van arra, hogy egyes bevándorlók úgy döntöttek, hogy visszatérnek, és új életet kezdenek a hazájukban. Például a bevándorlók 20-50%-a tér haza vagy költözik át egy másik országba a megérkezését követő öt éven belül (OECD, 2008). Emellett az 1908 és 1957 között az Egyesült Államokba érkezett bevándorlók közel egyharmada visszatért hazájába (Jasso és Rosenzweig, 1982). Sőt, az 1996-ban Kanadába érkezett férfi migránsok közel egynegyede öt éven belül távozott (Aydemir és Robinson, 2008).
A magasan képzett munkavállalók egy része valóban visszatér a hazájába, nem csak külföldre költözik. Akkor miért jönnek vissza? Először is azért térnek haza, mert külföldön nem tudnak beilleszkedni egy új környezetbe. Ha nehezen találnak munkát vagy nehezen teremtenek társadalmi kapcsolatokat, akkor fontolóra vehetik a hazatérést. Dustmann és Görlach (2016) rámutat arra, hogy ha a migránsoknak nehézséget okoz a beilleszkedés vagy a nyelvtanulás, ez hozzájárulhat ahhoz, hogy hazatérjenek.
Második, azért térnek haza, mert a hazájukban gazdasági lehetőségek vannak. A magas képzettségűek kiáramlásának egyik legkritikusabb oka a származási és a fogadó országok közötti bérkülönbség. Sok magasan képzett ember azért megy külföldre, hogy jobb, magasabb fizetéssel járó munkát találjon. Ha a hazájukban jobb a munkakörnyezet, elfogadható fizetéssel, akkor nagyobb valószínűséggel térnek haza. Az, hogy az országok a felsőfokú iparra összpontosítanak-e vagy sem, szintén fontos jele lehet annak, hogy a magasan képzett munkaerő külföldön hazatér. Ha az országoknak több költségvetésük van a K+F&D-re, és a tudásalapú gazdaságra összpontosítanak, a munkavállalók nagyobb valószínűséggel számíthatnak arra, hogy megfelelő munkát kapnak, ahol hasznosíthatják külföldi tapasztalataikat és hozzájárulhatnak a munkához. Shin és Moon (2018) megemlítette, hogy egyes külföldi migránsok érdeklődtek a hazájukban való részvétel iránt, de nem akartak tartósan visszatérni. Ezért fontos, hogy a kormányok kiegészítsék a visszatérési migrációt támogató politikákat.
Harmadszor, azért térnek haza, mert a hazaországok előnyöket kínálnak a külföldi diaszpórából visszatérőknek. Az országoknak sok magasan képzett munkaerőre van szükségük a gazdasági fejlődésük ösztönzéséhez. Ezért egyes országok olyan előnyöket kínálnak a magasan képzett embereknek, mint az adómentesség, a lakhatás és a jogi juttatások.
A visszatérő migránsok különböző területeken járulhatnak hozzá hazájukhoz. Először is, a visszatérő migráció javítja a pénzügyi tőkét, a vállalkozói készséget és a társadalmi hálózatokat. Jelentős mennyiségű pénzügyi tőkével térnek haza, és e megtakarítások nagy részét általában lakhatásba és új vállalkozásokba fektetik. Emellett a hazatérő migráció világszerte társadalmi hálózatokkal rendelkezik, ami erősíti a társadalmi hálózatokat a származási országon belül és az egész világon (Adda et al., 2014). Amikor a migránsok hazatérnek, több kulcsfontosságú módon erősítik a társadalmi hálózatokat. A munkalátogatások során kapcsolatokat építenek ki más visszatérőkkel és helyi nem migránsokkal. Kapcsolatot teremthetnek a tengerentúlon maradt diaszpóra-tagokkal is. Ezek a kapcsolatok az értékes társadalmi és szakmai hálózatokat is bővítik.
Másrészt a hazatérő migránsok javítják a humán tőkét és a béreket. A külföldön megszerzett készségek és tudás felhasználása ösztönözheti a fejlődést, és magasabb jövedelmet eredményezhet otthon. Emellett a felsőfokú végzettséggel rendelkező sikeres karrierjük révén megmutathatják az oktatás fontosságát, ami növelheti az emberek oktatással szembeni elvárásait.
Harmadszor, a visszatérő migrációk javítják a társadalmi normákat és a demokráciát. Sok migráció a fejlődő országokból a fejlett országokba megy, ahol a legtöbb országban magasabb társadalmi normák vannak, demokratikus politikai rendszerrel. A migránsok megismerkednek a fogadó ország intézményeivel, jogrendszerével és más kulturális normákkal. Batista és Vicente (2011) megjegyzi, hogy a nemzetközi migráció növelheti a jobb kormányzás iránti igényt. Az országoknak átláthatóbb politikai és gazdasági rendszere lehet a visszatérő migráció révén.
A magasan képzett munkaerő kiáramlását agyelszívásként tartják számon, és a külföldi munkatapasztalataik hazahozatalával potenciálisan hozzájárulhatnak a hazájukhoz.
A külföldi munkatapasztalatukkal potenciálisan hozzájárulhatnak a hazájukhoz.