Az Anatidae 49 nemzetséget foglal magában 5 alcsaládban: Anatinae, Anserinae, Dendrocygninae, Stictonettinae és Tadorninae. A legnagyobb alcsalád, az Anatinae nyolc csoportot foglal magában: Tadornini (tőkés récék és szövetségeseik: öt nemzetség, 14 faj); Tachyerini (gőzös récék: egy nemzetség, négy faj); Cairini (sügérréce és szövetségeseik: kilenc nemzetség, 13 faj); Merganettini (torkolati réce (Merganetta armata)); Anatini (dolmányos récék: négy nemzetség, 40 faj); Aythyini (csülkök: két nemzetség, 15 faj); Mergini (tőkés récék és szövetségeseik: hét nemzetség, 18 faj); és Oxyurini (merevfarkúak: három nemzetség, nyolc faj).
Az anatidák az Antarktisz kivételével világszerte elterjedtek.
Az anatidák vízi élőhelyeken, például tavakban, tavakban, patakokban, folyókban és mocsarakban élnek. Egyes taxonok a szaporodási időszakon kívül tengeri környezetben élnek.
A tojásokat 22-40 napig inkubálják, és a kelés 24 órán belül szinkronizálódik. Néhány nappal a kikelés előtt a fiókák a tojás belsejéből hívogatni kezdenek. A fiókák prekoszociálisak (nidifugálisak), lepedékkel és nyitott szemmel születnek. A fiókák a kikelés után néhány órával már tudnak járni és úszni. A fiókák az anya közelében maradva maguknak keresnek táplálékot. A szárnyalás 5-10 hetes korban következik be. Egyes fajoknál a fiókák egy vagy két évig a szülőkkel együtt visszatérnek a költőhelyre. A felnőttkori tollazat megszerzése egy-három évig is eltarthat. A legtöbb kacsa egy-két éves korában válik ivaréretté, míg a ludak és hattyúk ötéves korukban válhatnak ivaréretté. A vadonban az első évet túlélő egyedek várható élettartama a kacsák esetében egy vagy két további év, a ludak és hattyúk esetében pedig négy vagy több év lehet.
Az anatidák közepes vagy nagy testű madarak (30-180 cm; 230 g -22,5 kg). Az Anseranatinae és Anserinae taxonok tollazata általában ivarilag monomorf, míg az Anatinae taxonok tollazata ivarilag dimorf. A tollazat a barna, szürke vagy fehér színtől a fekete-fehér kombinációkig terjed. Egyes Anatidák hímjeinek és néhány nősténynek élénk színű speculum (színfolt a másodlagos szárnyakon) lehet fémzöld, bronzszínű vagy kék. A fiatal egyedek tollazata tompább, de gyakran hasonló a kifejlett egyedek tollazatához. A nyak viszonylag hosszú, a fej pedig kicsi. A szárnyak rövidek, és a jól fejlett szárnyizmok a mélyen behajló szegycsonton helyezkednek el. A farok lehet rövid és kerekded vagy hosszabb és keskeny. A csőr sok fajnál széles, belül lamellás. Egyes taxonoknál a csőrön feltűnő szaru- vagy húsos gömbszerű nyúlvány található. A hímek csőrének színe a költési időszak kezdetén világos színű lehet. A szájpadlás desmognata. Minden fajnak vannak sómirigyei a szem felett. A lábak messze hátul helyezkednek el a testen, az elülső három lábujj úszóhártyás, és a lábszárcsont vagy hiányzik, vagy kicsi és megemelkedett. A hímivarszerv jelen van. A hímeknek részben vagy teljesen elcsontosodott légcső- és fecskendőhólyagjaik is vannak. Az olajmirigy tollas.
Az anatidák némelyike szaporodhat együtt rokon, rokon vagy más madárfajokkal, mint például a vándorsólyom (Falco peregrinus) vagy az ölyvmadár (Buteo lagopus).
Az anatidák taxonjai növényevők, bár vízi gerinctelenekkel is táplálkozhatnak. Sok anatida a vízi növényzet magjait, gyökereit, szárát, leveleit és virágait fogyasztja. Egyes taxonok planktonnal vagy algákkal táplálkoznak. Egyéb táplálékok: puhatestűek, vízi rovarok, rákfélék és kis halak.
Az anatidák emlős ragadozói: ember, vörös róka (Vulpes vulpes), csíkos borz (Mephitis mephitis), mosómedve (Procyon lotor), borz (Taxidea taxus), prérifarkas (Canis latrans), menyét és nyest. A madárragadozók közé tartoznak: (Corvus brachyrhynchos), fekete csőrű szarka (Pica pica), szkúák (Catharacta) és baglyok
A legtöbb anatidafaj szezonálisan monogámnak tekinthető, bár egyes fajoknál előfordulhat több partnerrel történő kopuláció egy tenyészidőszakon belül. Egyes anatidák többnejűek. A társak egyes fajoknál évről évre cserélődhetnek, más fajoknál pedig több éven keresztül is megmaradhatnak. A párválasztás gyakran a szaporodáson kívüli időszakban kezdődik. Az udvarlási mutatványok közé tartoznak a fej- és szárnymozgások, a hangadás és az úszásminták. Majdnem minden faj a vízen párzik. A legtöbb fajban a nőstény építi a fészket, míg a hím védi a táplálkozási területet, és őrzi a nőstényt, amikor az táplálékot keres.
Egyes anatidák agresszíven territoriálisak, míg mások koloniálisan fészkelnek. A kolóniák általában kis méretűek, néhány tucat és több mint száz pár között mozognak. Az anatidák szezonálisan szaporodnak, bár egyes fajok egész évben fenntartják territóriumaikat. A fészkelőhelyek a szárazföldön található sekély karcolásoktól, a szárazföldön vagy a vízen található növényi anyaghalmoktól a fákba épített fészkelőlyukakig terjednek. A fészkek anyaga növényzetből és tollakból áll. A fészekalj mérete 4-13 tojás között mozog, a tojásrakási időköz 24 óra. Egyes fajok nőstényei más nőstények fészkébe rakják le tojásaikat. Egyes fajok élősködnek, és más fajok fészkébe rakják tojásaikat.
A legtöbb fajnál a nőstények az utolsó tojás lerakása után kezdik meg a keltetést, és 22-40 napig keltetnek. A hímek általában nem inkubálnak, de őrzik a nőstényt és védik a területet. A nőstények a fészek elhagyásakor a tojásokat pehellyel takarhatják be. A kikelés után a nőstény vezeti a fiókákat a táplálékkereső kirándulásokon, néha megmutatja a táplálékot, és mindig őrzi a fiókákat. A hímek néha elkísérik a kicsinyeket, és védelmet nyújtanak a ragadozók ellen. Általában a nőstények vigyáznak a fiókákra, amíg azok öt-tíz hetes korukban el nem kelnek.
Néhány anatida vándorló, bár a trópusi és szubtrópusi fajok a költési időszakon kívül is a költőhely közelében maradnak. Az anatidák ismertek csoportosulásukról, amely a ragadozók védelmét vagy a bőséges táplálékforrások felkutatásának megkönnyítését szolgálhatja. Az anatidák vegyes vagy monotípusos állományokat alkothatnak. Az anatidák rengeteg időt töltenek a vízben, és sok időt fordítanak a szőrzet és a tollak karbantartására. Csőrükkel bevonják (és vízhatlanná teszik) tollaikat az uropygialis mirigyből származó olajjal. Egyes taxonok éjszaka táplálkoznak vagy udvarolnak, és napközben is megfigyelhetők kotorászni. Az anatidák gyakran kis csoportokat alkotnak, hogy a vízen vagy a szárazföldön tanyázzanak. A vízen alvó madár a szárnya alá dugja a csőrét; a szárazföldön a madarak fél lábon is állhatnak.
Az anatidák kis rajokat vagy akár több százezer egyedből álló csoportokat is alkothatnak. Az anatidák táplálkozás, kakasüldözés és vonulás közben szociálisan aktívnak tűnnek. A párképzés és az udvarlás gyakran csoportokban történik. A rajképzés túlnyomórészt a szaporodási időszakon kívül történik, bár egyes fajok koloniálisan szaporodnak. Egyes fajok pedig egész évben összetartó családi csoportokat tartanak fenn.
Az anatidák a szaporodási időszakban jelentősen hangoskodnak, mivel számos hangadás az udvarlás, a területszerzés és a költésgondozás szerves részét képezi. A legtöbb fajnál a hangadásban nemi eltérések mutatkoznak, a hímek hangadása gyakran magasabb hangú, mint a nőstényeké. Általánosságban elmondható, hogy a hangadás változatos, és magában foglalja a trombitálást, fütyülést, csipogást, dudálást, ugatást, röfögést, kvákogást, krákogást és morgást.
Az emberek széles körben kihasználják az anatidákat. Az anatidákat sport és megélhetési céllal vadásznak. Számos fajt háziasítottak tojás-, hús- és májtermelés céljából. Az egerészölyveket a pehely (toll) miatt tenyésztik, amely kiváló szigetelő tulajdonságairól ismert, és amelyet paplanokban, matracokban, párnákban és hálózsákokban használnak. Egyes anatidákat “házőrzőként” használnak, mivel a madarak éberek, és hangos riasztást adnak ki, ha megzavarják őket, így védik a tulajdonukat.
A nagy csapatokban való táplálkozáskor egyes anatidák kárt okozhatnak a mezőgazdasági terményekben, beleértve a burgonyát, a sárgarépát, a téli búzát és aligha.
Az IUCN Vörös Listáján a veszélyeztetett fajok harmincnyolc anatida taxonja szerepel. Öt taxon a “kihalt” kategóriába tartozik (Alopochen mauritianus, Anas marecula, A. theodori, Camptorhynchus labradorius, Mergus australis). Öt taxon a “kritikusan veszélyeztetett” kategóriába tartozik (Anas nesiotis, Aythya innotata, Mergus octosetaceus, Rhodonessa caryophyllacea, Tadorna cristata). Az egyéb anatidák közül hét “veszélyeztetett”, 14 “sebezhető” és hét “kevésbé veszélyeztetett”. A főbb veszélyek a következők: behurcolt fajok, emberi vadászat és gyűjtés, élőhelypusztítás (vizes élőhelyek lecsapolása) és agrokémiai felhasználás.
Az Anatidae evolúciós kapcsolatai heves viták tárgyát képezik. Általában az Anatidae-t az Anhimidae (sikoltófélék) testvérének tekintik, és ezek a csoportok együttesen az Anseriformes-t alkotják. Az Anatidae-n belül az alcsaládok és törzsek monofíliája erősen vitatott. A morfológiai és viselkedési bizonyítékok három alcsalád (Anseranatinae, Anserinae, Anatinae) felosztását támasztják alá az Anatideán belül. Az Anseranatinae (szarka lúd) feltételezhetően a legbazálisabb az Anatidae családon belül, és az Anserinae (hattyúk és ludak) és az Anatinae (kacsák) csoport testvére. Az Anserinae-n belül a Dendrocygnini törzs monofíliája megkérdőjeleződik. A különböző rokonsági hipotézisek szerint a fehérhátú kacsa (Thalassornis leuconotus) a fütyülő kacsák (Dendrocygnini) vagy a merevfarkúak (Oxyurini) testvére, illetve a faj monospecifikus törzsként (Thalassorini) vagy alcsaládként (Thalassorinae) való elismerését támogatja. A Cape Barren Goose-t (Cereopsis novaehollandiae) általában a Cereopsini törzs egyetlen fajaként ismerik el, bár továbbra is támogatják, hogy a Tadorini vagy Anserini családba sorolják. Az Anatinae-n belül a Tadorini és a Cairini törzsek összetételét is gyakran felülvizsgálták. A hagyományos hierarchiák a gőzöskacsákat és a torrentkacsákat (Merganetta armata) a Tadorini törzsbe sorolták, bár a jelenlegi bizonyítékok szerint a gőzöskacsákat a Tachyerini törzsbe kell sorolni, a Merganettini törzs pedig a torrentkacsa egyetlen faját foglalja magában. A Cairini törzset heterogén csoportként írták le, amelyet vitathatóan a viselkedés és a szaporodásbiológia hasonlóságai miatt egyesítettek.
A legrégebbi anatid maradványok az Eonessa szárnytöredékei lehetnek az észak-amerikai eocén lelőhelyekről. A Ramainvillia és Cygnopterus fosszíliákat a korai oligocénből keltezték Franciaországban és Belgiumban. Franciaországból az Anas blanchardi a miocénből származik, a Dendrochen és a Mergus pedig a korai, illetve a középső miocénből ismert. Németországban a középső miocénből, Észak-Amerikában pedig a pleisztocénből kerültek elő Tadorna fosszíliák. A Paranyroca magna a dél-dakotai kora miocénből származik. Észak-Amerikában az anatidák fosszíliái gyakoriak a pliocén és pleisztocén édesvízi lerakódásokban.
Campbell, B., and E. Lack, editors. 1985. A Dictionary of Birds (A madarak szótára). Buteo Books, Vermillion, SD.
del Hoyo, J., Elliott, A. & Sargatal, J. (szerk.) 1992. A világ madarainak kézikönyve. Vol. 1. Lynx Edicions, Barcelona.
Ericson Per G P. 1997. A paleogén Presbyornithidae család (Aves: Anseriformes) rendszerező kapcsolatai. Zoological Journal of the Linnean Society. 121(4). 429-483.
Feduccia, A. 1999. A madarak eredete és evolúciója, 2. kiadás. Yale University Press New Haven.
Livezey Bradley C. 1997. A bazális Anseriformes, a fosszilis Presbyornis és a vízimadarak interordinális kapcsolatainak filogenetikai elemzése. Zoological Journal of the Linnean Society. 121(4). 361-428.
Sibley, C. G. & J. E. Ahlquist. 1990. Phylogeny and Classification of Birds, A Study in Molecular Evolution. Yale Univ. Press.