A sorsok nagyon ősi asztrológiai technika, amely a hellenizmus előtti forrásokig vezethető vissza. Eredetük homályos; eredetileg babiloni, óegyiptomi, mágus, perzsa vagy hermetikus lehetett, de a Kr. u. I. században Szidóniai Dorotheus idejére (és valószínűleg már korábban is) a hellenisztikus asztrológiai gyakorlat bevett alapelvévé vált.
A tételek egyik legjobb információs forrása Paulus Alexandrinus negyedik századi asztrológus Bevezetés az asztrológiába című műve és a hatodik századi filozófus, ifjabb Olympiodorus e művéhez fűzött kommentárja. Paulus mintegy tucatnyi nagy sorsot használt az elemzése szinte minden szempontjához. Ezek közül a legfontosabbak a Szerencse sors (vagy a Szerencse része) és annak kiegészítője, a Szellem sors.
A Római Birodalom bukása után az egész klasszikus örökség, beleértve az asztrológiát is, az abbászida arabok és perzsák kezébe került. Az arab asztrológusok görög forrásokból fordítottak, és számos saját asztrológust hoztak létre, akik jelentős mennyiségű arab nyelvű asztrológiai művet írtak. Bár nem világos, hogy a sorsok száma a késő ókorban kezdett-e elszaporodni, vagy pusztán az arabok iránta érzett rajongásának eredménye volt, az arab kéziratok a következő évszázadok során robbanásszerűen megnőtt a használt sorsok száma. A mértéktelen növekedést maguk az arab kommentátorok is megjegyzik. Abu Ma’Shar perzsa asztrológus (787-886) Az asztrológia bevezetésének rövidítése című művében nem kevesebb, mint 55 sorsot ír le, bár egyértelmű, hogy ezek csak azok, amelyeket ő jelentősnek tart. Ez a számítás még Paulus összes tételét sem tartalmazza.
A tizedik századtól kezdve számos arab kéziratot lefordítottak latinra, és ez lett az az eszköz, amelyen keresztül a klasszikus asztrológia visszatalált Európába. A középkori asztrológusok, leginkább a jelentős 13. századi olasz, Guido Bonatti, Dante kortársa, azt feltételezték, hogy az araboktól származik a sorsok fogalma, és ezért végül “arab részeknek” nevezték őket.
Vilmos Lilly idején már csak a Szerencsesorsot használták tovább az asztrológusok, bár olyan módon, amelyet az ókori gyakorlók furcsának tartottak volna. Lilly módszerei az általa “Fortuna”-nak nevezettekkel a modern asztrológiában folytatódtak, bár ritkán használják és általában félreértik őket. A Fortuna Sors ma főként a horoszkópos gyakorlatban jelenik meg.