Arhat, (szanszkrit: “aki méltó”) , páli arahant, a buddhizmusban egy tökéletesedett személy, aki betekintést nyert a létezés valódi természetébe és elérte a nirvánát (szellemi megvilágosodást). Az arhat, miután megszabadult a vágyak kötelékeitől, nem születik újra.
Az arhatsághoz vezető szakaszok
A théraváda hagyományban az arhat állapotot tekintik a buddhista megfelelő céljának. Az elérés négy fokozatát írják le a páli szövegek: (1) az “áramlatba lépő” állapota – azaz, megtérő (szotapanna), aki a Buddhával, a tanítással (dhamma) és a renddel (szangha) kapcsolatos hamis hiedelmek és kétségek legyőzésével éri el, (2) az “egyszer visszatérő” (sakadagamin), aki csak egyszer születik újra ebben a birodalomban, ezt az állapotot a vágy, a gyűlölet csökkentésével éri el, és az illúzió csökkentésével, (3) a “nem visszatérő” (anagamin), aki a halál után egy magasabb mennyországban születik újjá, ahol arhat lesz, egy olyan állapot, amelyet az érzéki vágy és a rossz akarat legyőzésével ér el, az első két fokozat elérésén kívül, és (4) az arhat. Kivételes körülményektől eltekintve egy férfi vagy nő csak szerzetes vagy apáca korában válhat arhattá.
A mahájána buddhisták kritizálják az arhat ideált azon az alapon, hogy a bodhiszattva a tökéletesség magasabb célját jelenti, mivel a bodhiszattva fogadalmat tesz, hogy buddhává válik, hogy mások javára munkálkodjon. Ez a véleménykülönbség ma is az egyik alapvető különbség a théraváda és a mahájána hagyományok között.
Kínában, valamint Koreában, Japánban és Tibetben az arhatokat (kínai lohan, japán rakan) gyakran 16 fős csoportokban ábrázolták a templomok falán (később 18-ra, vagy akár 500-ra bővítették). Ők Buddha 16 közeli tanítványát jelképezik, akiket Buddha azzal bízott meg, hogy maradjanak a világban, és ne lépjenek be a nirvánába a következő buddha eljöveteléig, hogy az emberek számára az imádat tárgyai legyenek.