A fiunk 24 hétre és egy napra született. Szívszorító volt látni a méretét, nekem és az anyukájának, Keeley-nek, 666 grammal, az első gondolatom az volt, hogy “kizárt, hogy túlélje.”
Olyan érzelmeket éreztem, amilyeneket még soha. Körülbelül két és fél hónapig éltünk a kórházban, amíg túl volt a veszélyen, az életünk egyszerűen megállt. Semmi más nem számított, csak a fiunk.
Az első hét után nagyon rosszul lett, és a hasa eléggé feldagadt. Úgy gondolták, hogy fertőzés van a hasában, ezért antibiotikumot kapott. Semmi sem változott, csak rosszabbul lett. Egyik reggel felhívtak minket, hogy azonnal találkozzunk a sebésszel. Elmagyarázta a problémát, és azt mondta, hogy Daltont azonnal meg kell műteni, hogy bármilyen esélye legyen a túlélésre. Azt mondták, hogy minden ötödik baba túléli a műtétet, de ha nem operálják meg, akkor úgyis meghal.
Nekrotizáló bélgyulladást diagnosztizáltak nála. Sztóma maradt rajta, amit meg kellett értenünk. Daltonról vizsgálatokat végeztek, majd a rossz hírek kezdődtek elölről, amikor már azt hittük, hogy túl vagyunk a legrosszabbon. A vizsgálat kimutatta, hogy lyuk van a szívében, vérzés van az agyában és krónikus tüdőbetegsége van. És ez még csak a kezdet volt.
Ettől a pillanattól kezdve a feje tetejére állt az életünk. Amikor már azt hittük, hogy a dolgok kezdtek fordulni, és ő kezdett javulni, valami más is rosszul sült el. Egyik fertőzést a másik után kapta az intravénás vezetékekből. Szerencsére az agyvérzés az agyában nem lett rosszabb, kiderült, hogy egy ér, ami magától eltűnt.”
Mindenesetre Dalton jól haladt, amikor lekerült a lélegeztetőgépről. Egyenesen a folyamatos pozitív légúti nyomásra (CPAP), majd egyenesen a nagy áramlásra, végül pedig az alacsony áramlásra váltott.
Aztán Dalton szemét is megvizsgálták, és ez sem volt jó hír. Koraszülöttkori retinopátia 3. stádiuma volt, és műtétre volt szüksége, hogy megmentsék a látását, mielőtt még rosszabbra fordulna a helyzet. Szerencsére a műtét sikeres volt, és valami rendbe jött.
De az orvosok azt is kiderítették, hogy Dalton mellékveséje nem működik, és hidrokortizon-gyógyszert kellett elkezdeni neki, mivel nem termelt elég kortizolt a szervezetében. A hasa újra elkezdett dagadni. A heréi és a pénisze eltűntek – egy újabb fertőzés. Miután ez rendeződött, és a duzzanat lement, azt mondták, hogy két sérve van, és újra meg kell műteni. Daltont a műtőbe vitték, hogy egyszerre fordítsák vissza a sztómáját és a sérveit is rendbe hozzák. A sztómaműtét után, amely sikeres volt, az egyik sérvműtét nem sikerült, így egy héttel később újabb műtétre volt szükség. Szerencsére ez is sikeres volt.
Végre kezdtek jól alakulni a dolgok. Dalton javult, és felszedett némi súlyt, mivel most már tudott tejet inni. Aztán jött a nagy meglepetés — aznap, amikor elmentünk hozzá, és lekerült az oxigénről.
Februárban született, és augusztusban végre elkezdtünk felkészülni arra, hogy hazajöjjön, többek között megtanultuk az összes gyógyszerét, amit adnunk kell majd neki.
Szeptemberben hazahoztuk a mi kis csodánkat, és a dolgok napról napra csak jobbak lettek. Oldalakat lehetne írni mindarról, amin keresztülmentünk, az érzelmekről és az érzésekről, a hullámvölgyekről és a szívfájdalmakról, de azok a szülők, akik már átélték ezt, meg fogják érteni. Nem számít, mennyire keménynek hiszed magad, szinte meg tud törni.”
A mi tanácsunk a koraszülött babát váró szülőknek: soha ne adjátok fel. Ezek a kicsik sokkal erősebbek, mint gondolnátok. A mi fiunk, Dalton most már olyan normális, mint bármelyik baba. Ő a mi hősünk.
Ha Önt is érintette valamelyik, ebben a bejegyzésben említett probléma, és támogatást szeretne, megtekintheti online támogató oldalainkat.
Ha szeretné megosztani történetét a Bliss-szel, kérjük, írjon a [email protected]
e-mail címre.