Az én “FOB” hegem
A nevem Germaine, és 1983-ban születtem Hongkongban. Mint minden ottani csecsemő, én is megkaptam a BCG oltást. Az eljárás során egy többszöges tűvel szúrták meg a bal felső karom bőrét, majd a vakcina folyadékát erre a pontra juttatták. Életem hátralévő részére egy látható kör alakú heg maradt rajtam.
Kanadában felnőve mindig is ellentmondásos volt számomra az ujjatlan ruhák viselése. Idővel egyre jobban féltem megmutatni a karomat, a fő ok az volt, hogy nem akartam felfedni a hegemet.
A mióta ideköltöztem, megtapasztaltam a rasszizmust, és idővel kialakult bennem az a szokás, hogy a lehető legkellemesebben élem az életemet, kimaradok a nehéz helyzetekből, és a hallgatásomat arra használtam, hogy elbújjak, hogy biztonságban legyek.
Az általános iskolában aktívan figyeltem, hogy más gyerekeknek is van-e ilyen hegük, és soha senkin máson nem láttam. Szégyelltem magam, mert amellett, hogy kínai vagyok, a heg elárulta volna, hogy nem itt születtem – a másság egy újabb szintje.
Mire középiskolába kerültem, amellett, hogy kidobtam a kínai ebédemet és kerültem más kínai “dolgokat”, aktívan próbáltam elveszíteni a kínai akcentusomat, és úgy tettem, mintha Kanadában születtem volna, hogy beilleszkedhessek. Egyszer-egyszer valaki “rájött”, és teljesen megdöbbent. Azzal vádoltak, hogy “kanadai-kínai wannabe” vagyok, ahelyett, hogy elfogadták volna, hogy “kínai-kanadai” vagyok.
Egész életemben ez a helyzet folytatódott, amikor (többnyire fehér) emberek megpróbálták kitalálni, hogy Kanadában születtem-e vagy sem, valahogy olyan fontos vizsgálat volt számukra. Általában, amint “rájöttek”, észrevettem ezt a láthatóan önelégült sikerérzetet, amit olyan mikroagressziók követtek, mint “hoooooooooooowwwwww doooooooooooooo youuuuuuuu liiiiikkkkeeee theeeeeeeee snooooooooowwww heeeeerrrreeee?” vagy valami rosszul beszélt mandarin (én kantoniul beszélek). Máskor is előfordult már, hogy valaki szó szerint körülöttem körözött, fel-le nézett rám, és azt mondta, hogy “kanadizálódtam”, egy másik személy pedig azzal vádolt, hogy a “bevándorlóprobléma” része vagyok, amiért beengedtem “őket(minket)” Kanadába, nekem azt mondták, hogy “nem vagyok idevalósi, és nem tudok semmit”, amikor felajánlottam, hogy segítek egy idős fehér embernek elolvasni valamit, amit nehezen lát. Megkérdezték tőlem, hogy a “Chopsticks” című dalt a hazámból tanultam-e játszani. Folytathatnám még, de az egész életemet igénybe venné.
Újra és újra úgy tűnt, hogy a rasszizmus mindig megtalál, még akkor is, amikor megpróbáltam távol maradni, megpróbáltam hallgatni, megpróbáltam megértő lenni. Számomra a sebhelyem egy titok volt, amely felfedte azt, amiről azt hittem, hogy az igazi énem: egy kívülálló, valaki, aki soha nem fog tartozni.
Egy nap (a húszas éveim elején) ujjatlan felsőben ebédeltem egy vietnami étteremben egy csapat baráttal és ismerőssel. Ebben a csoportban volt egy kanadai születésű kínai nő, aki különösen fenyegetve érezte magát miattam, mert a barátja érdeklődött irántam. Az ebéd során mindent megpróbált, amit csak tudott, hogy sértegessen engem. A sértegetések között azt is sértegette, hogy mit eszem. Rendeltem egy rizses tálat egy óriás garnélarákkal, és éppen a garnélarák fejének finom részét szopogattam. Mindenki más pad thai-t evett. Zavarta és undorodott tőlem és attól, amit ettem. Ahogy folytatta a sértegetésemet, a BCG-oltás hege megakadt a szemén, és rosszindulatú mosollyal rámutatott a sebhelyemre, kuncogott és azt mondta: “Ó, nem tudtam, hogy FOB (frissen a hajóról) vagy”, majd abbahagyta a sértegetést, mert elégedett volt azzal, amit látott, és azt hitte, hogy nyert.
Régebben dühös voltam rá, de most már nem őt hibáztatom, hanem a rendszert. Ezt a rendszert hibáztatom, amely ebbe a helyzetbe hozott minket.”
A BCG oltásról olvastam egy kicsit, felfedeztem, hogy Kanadában a 70-es évek közepén (50 évvel ezelőtt) megszűnt a gyakorlat, kivéve a legtöbb kanadai őslakos közösséget. Amíg nem találkoztunk, a férjemnek, aki fehér és Kanadában született (6 hónap különbséggel hozzám képest) fogalma sem volt ennek az oltásnak a létezéséről és a hegről, amit hagyott maga után. Egész életem során a karomon lévő heg mélysége érzelmileg és mentálisan nagyon fájt nekem. Vannak idők, amikor azt kívánom, bárcsak meglenne az a luxus, hogy ne viseljem ezt a heget, mint ő.
Itt van, amit a Betegségellenőrzési és Megelőzési Központ honlapján találtam: “A BCG vagy bacille Calmette-Guerin a tuberkulózis betegség elleni vakcina. Sok külföldön született személyt beoltottak BCG-vel… A BCG-t azonban általában nem ajánlják az Egyesült Államokban a fertőzés alacsony kockázata miatt.”
Azt olvasva, értetlenül állok az előtt, hogy lehet az, hogy a BCG vakcina egyes helyeken kötelező, míg máshol “alacsony kockázatúnak” tartják.
A legtöbb kanadai őslakos közösség – tudtam meg – jelenleg is kapja a BCG-vakcinát, annak ellenére, hogy a nem őslakos kanadaiak számára 50 évvel ezelőtt megszűnt a gyakorlat.
Az ok az, hogy a tuberkulózis továbbra is elterjedt a kanadai őslakos közösségekben – egy ezt vizsgáló friss tanulmány szerint a fő meghatározó tényezők közül néhány rendszerszintű: “szegénység, élelmiszerhiány, lakhatási körülmények”. Az őslakos közösségek alapvető egyenlőtlenségeivel való szembenézés elmulasztása lehetővé tette, hogy egy betegség 50 évvel azután is fennmaradjon, hogy “alacsony kockázatúnak” minősítették. A vakcinák sem immunisak a rasszizmus ellen.
Amíg többet tudtam meg a BCG vakcináról, rájöttem, hogy az is szorosan kapcsolódik a himlőhöz, amely az első és egyetlen olyan betegség volt, amelyet világszerte véglegesen kiirtottak (1980-ra).
Az Egészségügyi Világszervezet 1959-ben indított egy globális himlőirtási programot, és a pénzhiány, a vakcinák hiánya stb. miatt olyan helyeken, mint Dél-Amerika, Afrika és Ázsia, széles körű járványok törtek ki. Eközben Észak-Amerika és Európa már 1952-re, illetve 1953-ra felszámolta a betegséget. Amikor 1980-ban a himlőt “világszerte” felszámoltnak nyilvánították, ez 28 évvel azután történt, hogy Észak-Amerika és Európa már felszámolta a betegséget.
Ez esetben egyértelmű, hogy a gazdagabb országokról és közösségekről előbb gondoskodtak, mielőtt máshol ez számított volna. Vajon hány olyan eset van még a történelmünkben, amely ezt mutatja?
Amikor azt mondják, hogy egy betegséget “felszámoltak” és “alacsony kockázatú”, akkor ez mindenkire vonatkozik?
Az egyszer kifejlesztett COVID 19 vakcinával ugyanezt a logikát követjük majd? Már tudjuk, hogy a vírus aránytalanul nagy mértékben érinti a BIPOC közösségeket. Kik fogják először megkapni ezeket a vakcinákat? Eljutunk-e arra a pontra, mint a tuberkulózis és a BCG, ahol a betegséget egyesek számára “kiirtották”, de mások még generációkon keresztül érintettek lesznek?
Ez az apró sebhely számomra egész gyermekkoromban és korai felnőtt életemben a másság jelét és a rasszizmusra való meghívást jelentette, a sebhely elrejtésével védve éreztem magam.