A gyulladás a szervezet veleszületett védekező mechanizmusának része a fertőző vagy nem fertőző etiológiák ellen. Ez a mechanizmus nem specifikus és azonnali. A gyulladásnak öt alapvető jele van, amelyek a következők: hő (calor), bőrpír (rubor), duzzanat (tumor), fájdalom (dolor) és funkcióvesztés (functio laesa). A gyulladás három típusra osztható a folyamat ideje alapján, amely a károsító okra reagál; akut, amely a sérülést követően azonnal bekövetkezik és néhány napig tart, krónikus gyulladás, amely hónapokig vagy akár évekig is eltarthat, ha az akut gyulladás nem rendeződik, és szubakut, amely az akutból krónikussá történő átalakulási időszak, amely 2-6 hétig tart.
Az akut gyulladás egy specifikus sérülést követően kezdődik, amely olyan oldható mediátorokat okoz, mint a citokinek, az akut fázisú fehérjék és a kemokinek, amelyek elősegítik a neutrofilek és makrofágok migrációját a gyulladásos területre. Ezek a sejtek a természetes veleszületett immunitás részét képezik, amelyek aktív szerepet vállalhatnak az akut gyulladásban. Ha ez a gyulladás hat hét után nem szűnik meg, akkor az akut gyulladás szubakutból a gyulladás krónikus formájává alakul át a T-limfociták és plazmasejtek gyulladásos helyre történő vándorlásával. Ha ez gyógyulás nélkül fennáll, akkor szövetkárosodás és fibrózis következik be. A sejtek más fajtái, például a makrofágok és a monociták mind az akut, mind a krónikus gyulladásban szerepet játszanak. Ebben a cikkben az “akut gyulladást” tárgyaljuk.