Az 1142-ben vagy 1451-ben létrehozott Öt Nemzet Irokéz Szövetségét a mohawkok, az oneidák, az onondagák, a kajugák és a szenekák alkották. Amikor 1712-ben a tuscarorák csatlakoztak, a szövetség a Haudenosaunee nevet vette fel, ami lefordítva annyit jelent, hogy “hat különálló indián nemzet”. A szerződésekben és más gyarmati dokumentumokban “Hat Nemzet” néven szerepeltek. Míg az egyes törzsek a saját belügyeiket irányították, az onondagai tanács az egész nemzetre vonatkozó ügyeket ellenőrizte. Hasonlóképpen, annak ellenére, hogy mindannyian ugyanazt a nyelvet beszélték, minden törzsnek megvolt a maga sajátos dialektusa. Így az irokézek nemcsak erős kormányt és katonai bázist biztosítottak a termőföldjeik védelmére, hanem a nemzet egyik legkorábbi és legerősebb diplomáciáját is ők alkották.
|
Noha az irokézek soha nem foglalták el konkrétan Pennsylvania egyetlen részét sem, a New York-i és dél-kanadai otthonaikból induló déli hódításaik uralkodó felsőbbrendűségüket az összes többi pennsylvaniai törzs – az andasták, a lenni lenape, a shawanese, a ganawese, a conoys és mások – fölé helyezték. Helytartó alkirálynak a nagy indián követet, Shikellimy-t (lásd Shikellimy) nevezték ki. |
. Tioga Point Museum, Athens, Pa |
A katonai győzelmeiket nagyrészt a törzsek közötti szoros kapcsolataiknak és az európai szövetségesekkel való társulásuknak köszönhették. A hollandok 1640-ben kezdtek lőfegyvereket eladni az Öt Nemzetnek, és ez az új tűzerő lehetővé tette számukra, hogy megkezdjék a szomszédos törzsek meghódítását. Az onondaga törzsfőnök, Canasatego gyakran bátorította a telepeseket, hogy kövessék az Öt Nemzet példáját. Sürgette az egység és a barátság megteremtését mind belsőleg, egymás között, mind külsőleg, saját maguk és az indiánok között. Azt állította, hogy az Öt Nemzet által létrehozott egység és a fehér felfedezőkkel kialakított jó kapcsolatok “félelmetesekké” tették őket, és “nagy súlyt és tekintélyt” adtak nekik az emberek és a földek felett (Everts és Stewart, 28). A hadifoglyok örökbefogadásának gyakorlata miatt az egyes törzsek között vagy maguk és az algonkinok között gyakorlatilag nem létezett semmilyen faji megkülönböztetés. A wampumövek, a szertartásos énekek, a mindennapi szokások és a szóbeli történelmi hagyományok által biztosított erős identitástudat tette az irokézeket egyedivé.
A spiritualitás tekintetében az irokézek a szeretet vallását gyakorolták. Hittek abban, hogy a Nagy Szellem Tarachiawagon, ami szó szerint annyit jelent, hogy “az Égiek Tartója”, gondoskodik a népéről, és azt kérte, hogy gondoskodjanak egymásról. Továbbá Tarachiawagon a Hat Nemzet mindegyikének kijelölte a saját lakóhelyét, megtanította őket, hogyan használják a föld gabonáját és gyümölcseit, és az erdőkön keresztül lehetett megközelíteni.
Vallásuk hozzájárult a testvériség mély érzéséhez is. Társadalmi osztályzatok nem léteztek, mert a törzs mindenben osztozott. A vezetőket tisztelték, de egyenrangúnak tekintették a legalacsonyabb tagokkal. A “felséged”, “felséged” és “excellenciád” szavak nem léteztek; az angol kormányzót “testvérnek” hívták, és Shikellamy, a “nagy pro-tanácsos Shamokinban” rongyokban halt meg. Ez a testvéri érzés további példája annak, hogy az irokézek igazi erejét az ő szemükben nem a katonai győzelmek, hanem a szövetségeseik nagy száma mutatta meg.
A szeretetük és tiszteletük további eredménye a bűnözés hiányában mutatkozott meg. Az irokézeknek nem volt rendőrségük, és nem is volt rájuk szükségük. Becsületkódexüket ritkán szegték meg, mert a polgárok féltek a nyilvános rosszallástól. Csak két bűncselekményt neveztek meg, a lopást és a gyilkosságot, és mindkettőt halállal büntették. A részeg emberek által elkövetett erőszakot figyelmen kívül hagyták, mert úgy vélték, hogy a rumnak olyan ereje van, amely túlmutat az emberi akaraton. Conrad Weiser úgy találta, hogy amíg “a rumkereskedő nincs jelen… az ember harminc évig vagy még tovább is lehet közöttük, és egyszer sem lát két józan indiánt verekedni vagy veszekedni” (Wallace 21).
Works Cited