A legtöbb ember számára az Orient Expressz inkább egy elképzelés, mint egy kézzelfogható entitás. Életét leginkább a fikcióban és a filmekben ismerjük: Hercule Poirot ezen oldotta meg leghíresebb ügyét, Alfred Hitchock hölgye eltűnt rajta, James Bond pedig ezen utazott Isztambulból Londonba.
Most a legendás vonat legújabb változata ismét a nagyvászonra zötykölődik, amikor Kenneth Branagh rendező megpróbálkozik Agatha Christie klasszikus gyilkossági-rejtélyes történetének újraforgatásával.
De milyen volt az igazi Orient Expressz, hogyan nyerte el a titokzatosság és intrika auráját, és mi lett a híres vonat végső sorsa?
Egy kontinentális vízió
1865-ben egy neves belga bankár fia, Georges Nagelmackers először egy olyan vonatot képzelt el, amely “egy kontinensen átívelő, több mint 1500 mérföldön át egybefüggő fémszalagon közlekedik” – írja E. H. Cookridge az Orient Expressz című könyvében: The Life and Times of the World’s Most Famous Train (A világ leghíresebb vonatának élete és története). Egy amerikai útja során Nagelmackers szemtanúja volt az ottani vasúti közlekedés számos újításának – köztük George Pullman példátlanul fényűző “hálókocsijainak” -, és eltökélten tért vissza, hogy megvalósítja elképzelését.
1883-ban, számos rossz kezdet, pénzügyi gondok és a különböző nemzeti vasúttársaságokkal való tárgyalási nehézségek után Nagelmackers Compagnie Internationale des Wagons-Lits (a wagons-lits a francia “hálókocsi” kifejezés) létrehozta a Párizsból Isztambulba, akkori nevén Konstantinápolyba vezető útvonalat. Az újságok “Orient Expressz”-nek nevezték el – bár Isztambul olyan messze volt a “Kelet” felé, amennyire ez a vonat valaha is eljutott -, és Nagelmackers magáévá tette ezt a nevet.
Október 4-én az Orient Expressz elindult első hivatalos útjára, számos újságíróval a fedélzeten, akik nyilvánosan csodálták a vonat luxusát és szépségét. (Nagelmackers, az ügyes showman, még azt is elintézte, hogy a párizsi Gare de Strasbourgból induló expressz melletti síneken kontrasztként álljanak az ócska, roskadozó régi Pullman kocsik). A vonat fedélzetén az elragadtatott utasok úgy érezték, mintha Európa egyik legjobb szállodájába szálltak volna be; megcsodálták a bonyolult faburkolatokat, a luxus bőrfoteleket, a selyemlepedőket és az ágyak gyapjú takaróit. Az út Párizsból Isztambulba valamivel több mint 80 órán át tartott.
A vonatok királya
A vonaton utazó királyok némelyike hírhedten nagyon furcsa viselkedést tanúsított. A merénylőktől halálra rémült bolgár Ferdinándot megfigyelték, amint bezárkózott a fürdőszobába. II. Leopold belga király Isztambulba utazott a vonaton, miután bonyolult előkészületeket tett, hogy beszivárogjon egy török férfi háremébe. Bulgária királya, aki amatőr mérnök volt, ragaszkodott hozzá, hogy engedjék meg neki, hogy a vonatot az országán keresztül vezesse, amit veszélyes sebességgel meg is tett. II. Miklós cár különleges kocsik építését követelte franciaországi látogatására, és néhány évtizeddel később Paul Deschanel francia elnök az éjszaka közepén ügyetlenül lezuhant az egyik ilyen kocsiról, ami olyan nevetségessé tette, hogy végül lemondott.
Fénykorában a vonat méltán kiérdemelt egy másik becenevet: “Kémek expressze”. A kontinenseken átutazó titkosügynökök imádták a vonatot, írja Cookridge, mivel az egyszerűen “sokkal könnyebbé tette a munkájukat és sokkal kényelmesebbé az utazásukat”. Az egyik legfigyelemreméltóbb ilyen ügynök egy Robert Baden-Powell nevű angol volt, aki lepkekutatónak adta ki magát, és mintákat gyűjtött a Balkánon. A pillangószárnyak formáiról és színeiről készített bonyolult vázlatai valójában az általa a dalmát partok mentén kiszúrt erődítmények kódolt ábrázolásai voltak, amelyek az első világháború alatt nagy segítségére voltak a brit és az olasz haditengerészetnek.
Bár a két világháború erősen korlátozta az Orient Expressz szolgáltatásait, egyetlen kocsi mindkettőben lenyűgöző szimbolikus szerepet játszott. 1918. november 11-én a német tisztek egy szövetséges parancsnok Wagons-Lits kocsijában írták alá a megadási dokumentumot, amelyet mobil tárgyalóteremként használt a szövetséges parancsnok. A franciák büszkén állították ki a kocsit Párizsban egészen 1940 júniusáig, amikor Hitler elrendelte, hogy pontosan arra a helyre szállítsák, ahol 22 évvel korábban a németek megadásra kényszerültek; ott diktálta le a francia kapituláció feltételeit. Négy évvel később, amikor Hitler vesztesége fenyegetőnek tűnt, elrendelte a kocsi felrobbantását, nehogy “ismét a szövetségesek trófeája legyen.”
Egy igazi eredeti
Mi maradt az Orient Expresszből? A vonat pedigréje a későbbi években meglehetősen bonyolulttá vált, mivel a Nagelmackers eredeti vonala hasonló vonalakat szült, amelyek kissé eltérő útvonalakat követtek, és mivel más szolgáltatók reklámcélokra kezdték használni az “Orient Expressz” kifejezést. Az évek során létezett a Direct Orient Express, a Simplon Orient Express (a vonat, amelyen Poirot utazott), a Nosztalgic Orient Express és még sok más. Az eredeti Orient Expressz egyik leszármazottja meglehetősen lepukkant, zsúfolt és olcsó lett – egy kiábrándult újságíró “vándorló bérháznak” nevezte. A mai Velence-Simplon Orient Expressz az eredeti fényűzésre törekszik, és a megfelelő árért még mindig lehet utazni a felújított eredeti Compagnie Internationale des Wagons-Lits kocsikkal.
Az Orient Expressz régi csillogásának fenntartására tett kísérletek azonban nagyrészt önparódiába fulladtak – a vonal promóterei arra biztatták a vendégeket, hogy öltözzenek 1920-as évekbeli ruhákba, és egyszer még egy rejtélyes gyilkossági játékot is rendeztek egy utazás alatt. A Los Angeles Times 1976-os számában egy riporter találkozik egy fáradt és nyűgös contessával, aki az utazás utolsó szakaszán azt mondja: “Ha lesznek gyilkosságok ezen a vonaton, akkor az a török lesz az, aki hajnali 5-kor felébreszt.”
Az Orient Expressz modern változatai távol állnak attól az eredetitől, amelyet Cookridge szeretettel és nosztalgiával ábrázol: “Királyok és szélhámosok, milliomosok és menekültek, nagyvad-vadászok és csempészek, primadonnák és kurtizánok utaztak rajta; mágnások és pénzemberek kötötték meg üzleteiket a pazar étkezőasztalok felett; diplomaták, kémek és forradalmárok a vonaton titokban haladtak a történelem pillanatai felé”. Az ilyen intrikák és izgalmak kora az Orient Expressz fedélzetén véget ért. De egy olyan világban, amely napról napra jobban összekapcsolódik – és amelyben a luxusutazásokból nincs hiány -, Nagelmackers víziójának nagy része tovább él.
Az Orient Expressz Európa gazdag és magas származású embereinek választott vonata lett, kora gazdasági egyenlőtlenségeinek gördülő szimbóluma. “Féltucatnyi ország parasztjai megálltak a földeken végzett munkájuk közben, és bámulták a csillogó kocsikat és az ablakok mögötti nagyképű arcokat” – írja Cookridge. A vonatot “a vonatok királyának és a királyok vonatának” is nevezték.”