METALLICA Lars Ulrich azt mondja, hogy már nem zavarják a dobolási képességeivel kapcsolatos kritikák. A dán származású zenész a METALLICA So What! rajongói magazinnak nyilatkozva így nyilatkozott: “Ellentétben az évekkel ezelőttiekkel, alapvetően nem olvasom el azokat az interjúkat, amelyeket a többi srác ad. 20-30 évvel ezelőtt mindannyian leültünk és kurvára elolvastuk a Kerrang! és a Circus magazin minden oldalát, hogy lássuk, mit mond ez és ez, mit mond a többi zenekari tag, mit mond James erről és erről. Most már semmi ilyesmi nincs. Azt sem igazán olvasom, hogy mit írnak az emberek a METALLICA-ról.”
“Azt mondom, hogy időnként, hathavonta egyszer vagy valami ilyesmi, elég szórakoztató átfutni a trollkodós részleget, csak azért, mert az egész nevetséges, de ez már nem olyasmi, amit rendszeresen csinálok” – árulta el. “20 évvel ezelőtt az lett volna, hogy ‘Ó, Istenem, valaki valami rosszat mondott’, vagy ‘Ez az ember csúnya megjegyzést tett a kommentszekcióban’, vagy bármi más. Most már egyik sem jelent nekem semmit.”
Amikor az interjúztató Steffan Chirazi közbeszólt, hogy szerinte “igazán szánalmas”, amikor azt látja, hogy valaki századszorra is a Napsterről fecseg – és nagyon rosszul érti a dolgot -, Ulrich azt mondta, hogy “nagyon szánalmas”: “De én már túl vagyok rajta – szó szerint immunis vagyok rá. Most adtunk egy csomó interjút, és néha, ha egy újságíró, aki szintén rajongó, interjút ad velem, azt mondja: “Amikor az emberek azt mondják, hogy Lars Ulrich egy szar dobos, én megvédelek téged”. Ami király, de meg kell mondjam, 20 évvel később, 30 évvel később, ez már nem számít. Annyira jól érzem magam azzal, aki vagyok, annyira jól érzem magam azzal, hogy ki a METALLICA, annyira jól érzem magam azzal, hogy mi a helyünk az egészben. Van egy hihetetlen feleségem, három nagyszerű gyerekem, apám és Molly, hihetetlen barátaim és rengeteg jó ismerősöm. Minden jó. Már nincs mit bizonyítanom, úgyhogy ez már nem számít.”
Még 2016-ban Ulrich, aki az évek során rengeteg kritikát kapott azoktól, akik azzal vádolták, hogy rossz dobos, azt mondta a “Talk Is Jericho” podcastnek, hogy a nyolcvanas évek közepén átment egy időszakon, “ami valószínűleg a ‘Justice’ albumban csúcsosodott ki, amikor úgy éreztem, hogy valahogy kénytelen vagyok megpróbálni megmutatni a képességemet.”
Lars szerint részben azért érezte magát bizonytalannak a képességeivel kapcsolatban, mert egyre nagyobb konkurenciát jelentett számára néhány társa.”
“Figyelj, amikor Dave Lombardo és Charlie Benante a hátadba liheg, az olyan volt, hogy ‘Oké, muszáj…’ Megpróbáltam egy kicsit feljebb lépni, és megpróbáltam a saját dolgaimat csinálni, és mindenféle őrült szarságot csinálni” – mondta. “Nagyon keményen próbáltam a dobokat előtérbe tolni. Aztán egy-két év után úgy éreztem, hogy ‘Oké. Komolyan? Csak csináld a dolgod. Nyugi. Támogasd a riffeket. Tedd azt, ami a legjobb a dalnak. Szóval úgy a ’80-as évek vége óta – szóval már vagy 25 éve – az egyetlen dolog, ami igazán érdekelt, az az, hogy a legjobbat hozzam ki a dalból.”
A brit Rhythm magazinnak adott 2008-as interjújában Lars azt mondta, hogy zavarja-e az a tény, hogy az évek során sok kritikát kapott azoktól, akik azzal vádolták, hogy rossz dobos: “Régebben ez így volt – és a korai lemezeken sok időt töltöttem azzal, hogy túlkompenzáljam ezt. De aztán egy nap felébredsz, és azt mondod, mindegy. Már évek óta nem zavar. Nem vagyok Joey Jordison, nem vagyok Mike Portnoy, és én csak szeretem, tisztelem és csodálom ezeket a srácokat. Amikor meghallgatok néhány fiatal srácot, az agyamra mennek, hogy mit tudnak csinálni a lábukkal, meg ilyenek – de ez nem olyasmi, ami miatt azt mondanám: “Jobban kell éreznem magam a bőrömben, ezért megtanulom, hogyan csináljam azt, amit ők csinálnak a lábammal. Nem vagyok különösebben képzett dobos, de nagyon-nagyon-nagyon jól értem a dobok szerepét James Hetfield ritmusgitárja mellett. Garantálom, hogy én vagyok a legjobb srác a világon ehhez, és ez nekem elég!”
Ulrich a DRUM! magazinnak adott 2012-es interjújában nyilatkozott a játéktudásáról: “Általában úgy érzem, hogy visszafejlődtem. Úgy vagyok vele, hogy ‘Miért nem tudom ezt már megcsinálni?'”. Így folytatta: “Nem mondhatom, hogy feltétlenül úgy ülök le gyakorolni, hogy ‘Játszom és gyakorlok, hogy jobb legyek’. Az történik, hogy csak leülök és játszom, hogy formában maradjak.”
Ulrich hozzátette: “Tudod, a METALLICA akár két vagy három hónapos szünetet is tarthatott , és én leültem, van egy iPodom a dobom mellett, így mindenféle őrült dolgot végig tudok játszani, és megpróbálom megnézni, hogy időnként ugyanabban az irányítószámban tudok-e landolni, mint néhány ilyen cucc. De nem mondhatom, hogy leülök gyakorolni, hogy jobbá váljak. A legtöbb zeném a hallgatásról szól, és arról, hogy értelmezem azokat a dolgokat, amiket hallgatok. Szóval mindenféle leülés és, tudod, “Most harminc másodperces paradiddles-t fogok játszani a fejemen állva – érted, mire gondolok?”. Nem csinálok ilyesmit túl sokat. Számomra ez inkább arról szól, hogy formában maradok, minden nap futok, egészségesen táplálkozom, tudod, hogy ezen az oldalon a csúcson legyek.”