Emlékszem, amikor először tanultam az onomatopoiáról. Volt egy népszerű reklámfilm, amiben egy kislány betűzte a szót egy helyesírási versenyen, így már akkor a radaromon volt. Nem sokkal később az általános iskolai tanárom elmagyarázta ezt az irodalmi eszközt.
“Ez egy olyan szó, amely egy hangot ír le, mint például a csattanás és a bumm”. Ennél a felületes magyarázatnál nem mentünk sokkal mélyebbre, de a bennem élő fiatal író beleszeretett ebbe a vicces szóba.
Amint idősebb lettem, egyre többet tudtam meg az irodalmi eszközök izgalmas világáról. Ott volt az anafora és a párhuzam, a litotes és a hiperbola, az asszonancia és a konszonancia. A végzős angoltanárom egy négyoldalas listát adott nekünk az irodalmi eszközökről, hogy memorizáljuk és tanuljuk meg azonosítani őket. Nem sokat foglalkoztak a hangutánzással, de végül megtanultam, hogy az onomatopoeia árnyaltabb, mint egy képregényszerű közbeszólás.
Hamarosan megtudtam, hogy sok író – és olvasó – utálja. A második könyvem, A hitvesi utazás című könyvem egyik korai fejezetében van egy mondat, amely a “lovak patáinak csattogó csattogását” írja le. Amikor a megjelenés előtt bemutattam ezt a fejezetet a kritikuscsoportomnak, a hat íróból öten megjegyezték, hogy mennyire tetszik nekik ez a megfogalmazás. Egyikük szinte dühösen vitatkozott a többiekkel. Azt mondta, hogy ez giccses és amatőr.
Ha az ember időt tölt az írói és irodalmi fórumokon való keresgéléssel, rájön, hogy az onomatopoeia használata vitatott téma. Kollégám nem volt egyedül az onomatopoiáról alkotott véleményével. Az általános konszenzus szerint nem baj, ha takarékosan használjuk, de arról nem sok vita van, hogyan használjuk hatékonyan.
Az onomatopoeia megértése
A harmadikos tanítómnak igaza volt. Az onomatopoeia olyan szó, amely egy hangot ír le. Sok esetben az egyetlen jelentése egy hang leírása, mint például a kapow!
Az onomatopoeia legkönnyebben felismerhető példái a képregényekben találhatók. A panelek buborékokon keresztül írnak le hangokat olyan szavakkal, mint a crash, bang, pow és zap. A szépirodalom más formáiban ezek a szavak gyakran önálló mondatokként vagy közbeszólásokként jelennek meg.
- Crash! A zajra felugrottam, és felnéztem, hogy a macskám bűntudatosan bámulja a padlón álló törött vázát.
- Munkába tartottam, amikor – bumm! – egy zongora esett ki az ablakon, közvetlenül előttem.
De az onomatopoeia rengeteg más szót is tartalmaz. Minden olyan szó, ami úgy hangzik, mint az a szó, amit leír. A zümmögés egy halk, zárt szájú hang, és nagyon úgy hangzik, mint a zümmögés szó. Ha azt mondod a gyerekednek, hogy ne csobbanjon a fürdőkádban, akkor nem csak a csobbanás műveletét írod le, hanem azt a zajt is, amit a víz ad, amikor csobban.
Valószínűleg használtál már onomatopoiát az írásodban anélkül, hogy észrevetted volna. Talán egy nyikorgó ajtó vagy egy sercegő kolbász a serpenyőben. Az onomatopoeia erőteljes irodalmi eszköz lehet, ha hatékonyan használják. A szóválasztás és a megmutatás kontra elmondás fontos készségei közé tartozik.
Problémák az onomatopoiával
Mielőtt megvitatnánk az onomatopoeia helyes használatának módjait, beszéljünk az ezzel az eszközzel kapcsolatos néhány problémáról. Az egyik fő probléma az onomatopoeia túlzott használata. A jelenetek leírásakor az öt érzékszervet szeretnénk bevonni. Azt akarjuk, hogy az olvasóink ne csak lássák a történeteinket, hanem képzeletben használják a szaglásukat, ízlelésüket, hangjukat és tapintásukat, hogy teljes mértékben átéljék az általunk felépített világot. Az onomatopoeia hatékony módja a hangérzék bevonásának.
Az onomatopoeia túlzott használata jellemzően a túl sok közbevetésből vagy egyszavas mondatokból ered. Ezek befolyásolhatják az írásod tempóját, és kizökkenthetik az olvasót a történetből. Az ismétlések gyorsan közhelyessé válhatnak.
A szóválasztás egy másik probléma az onomatopoiával kapcsolatban. A hangok leírására használt szavaknak illeszkedniük kell a könyved hangneméhez, célzott korosztályához és műfajához. Gyakran előfordul, hogy az onomatopoétikus közbeszólásokat gyakrabban használják a közép- és ifjúsági irodalomban. A dikciónak egyszerűbbnek és könnyebben olvashatónak kell lennie a fiatalabb olvasók számára, akik nem rendelkeznek fejlett szókinccsel.
Az onomatopoeia korántsem csak a fiatal közönségnek szól, de ügyeljen arra, hogy az Ön által választott szó megfeleljen az írása hangnemének. A plop remek leírószó komikus írásokhoz vagy kortárs, kötetlen jelenetekhez. A víz csobogása azonban nem illik egy középkori ihletésű fantáziavilág drámai jelenetébe.
Az onomatopoeia hatékony használata
Azt tehát tudjuk, mit kell kerülni. De hogyan használhatjuk ezt az eszközt, hogy leírásainkat erőteljesebbé tegyük?
Válasszunk hangzatos szavakat, hogy áramoljanak a mondatainkban. Az onomatopoetikus szavakat használhatjuk igeként, főnévként, sőt melléknévként is. Ezeknek a szavaknak a használata sokkal hatékonyabb, mintha csak közbeszólásokat szórnánk bele. Nem rántja ki az olvasót a történetből, mert a leírások általános áramlásának része.”
Az igék mint onomatopoétika
A leírás nem csak a melléknevekről szól. Az erőteljes, aktív igék megválasztása a legjobb módja annak, hogy megmutassuk ahelyett, hogy elmondanánk. Lehetővé teszik az olvasó számára, hogy teljes mértékben átélje a jelenetet, és segítenek megadni a hangnemet. Emellett konkrétságot is adnak az írásodnak.
Nézzünk néhány példát az onomatopoetikus igékre:
- Elfordított egy kapcsolót, és a kemence életre kelt.
- A szekrényajtók kinyíltak, felfedve az elfelejtett tányérokat és csorba bögréket. A szemetesből szemét ömlött ki, és legyek zümmögtek körülötte. A csapból víz csöpögött a koszos mosogatóba.
- Lélegzetvisszafojtva nézett ki az ablakon. Otthon volt.
- Sziszegte, hogy menjek el tőle. Egy lépést hátráltam. Remegett, és lihegett a fájdalomtól. Zúzott szeméből félelem csillogott, és vér csöpögött a szája sarkából.
Nézzük meg ugyanezeket a jeleneteket onomatopoeia nélkül:
- Elfordított egy kapcsolót, és a kemence bekapcsolódott.
- A szekrényajtók kinyíltak, felfedve elfelejtett tányérokat és csorba bögréket. A szemetesből szemét ömlött ki, és legyek köröztek körülötte. A csapból víz hullott a koszos mosogatóba.
- Mély levegőt vett, miközben kinézett az ablakon. Otthon volt.
- Az mondta, hogy menjek el tőle. Remegett, és fájdalmasan lélegzett. Félelem tükröződött zúzott szemében, és a szája sarkán vér volt.”
Az onomatopoétikus példák sokkal világosabb képet adnak az egyes jelenetekről. A második példában nem halljuk, hogy mi történik. Nem értjük olyan világosan a helyzetet, mint korábban. Egy kicsi, csendes kemence volt, vagy egy nagy, hangos kemence? Csobogott vagy csöpögött a víz a csapból? Mit érzett, amikor meglátta, hogy a férfi otthon van? A vér friss vagy régi seb?
A főnevek mint onomatopoeia
Az igék nem az egyetlen szavak, amelyeket hangokra használhatunk. Rengeteg olyan onomatopoétikus szó van, amelyet főnévként is használhatunk. Ezek ismét egy bizonyos fokú valódiságot és különlegességet adnak a leírásokhoz.
Itt van néhány példa:
- A szemközti szobából csattanás hallatszott, amit csikorgás és csattanás követett.
- Megcsobbanással és eufórikus csobogással ugrott utánam a vízbe.
- Decemberben az üzletek tele vannak csattogással, csilingeléssel és barátságos “Boldog ünnepeket!” üdvözlésekkel.
Az ilyen onomatopoétikus főnevek alternatívája az olyan általános szavak használata lenne, mint a hang és a zaj. A zajnak azonban sokféle fajtája létezik, és az olvasónak nehéz lehet a megfelelő hatást elővarázsolni magának. Ha olyan pontos szót használsz, amely visszhangozza a hangot, az olvasód képzeletben hallhatja azt.
A melléknevek mint onomatopoétika
Az onomatopoétikus mellékneveket takarékosan kell használni, de nagyon hatásosak lehetnek:
- A középiskolai tanárok kerülték a folyosót a kakofonikus zenekari és zenekari órákkal.
- A pajta tele volt visító disznókkal és bégető birkákkal.
- Sétáltam a szitáló esőben és dörgő mennydörgésben.
Akkor használd őket, ha azt akarod, hogy az olvasó különös figyelmet fordítson a környezet módjára a történetedben.
Végső gondolatok
Az onomatopoiának nem kell, hogy az olvasóidat megrémítse. Ha helyesen és hatékonyan használod, erőteljes irodalmi eszköz lehet a történeted gazdagítására. Íróként az egyik fő feladatunk, hogy a lapon lévő szavakat életre keltsük az olvasók számára. Dobd fel a leírásaidat néhány hangzatos onomatopoiával, és a következő műveddel nagyot szólhatsz a polcokon!