A nyáron több szarvast is láttam a Dillon víztározó környékén. Sok területtel ellentétben, különösen a keleti parton, a fehérfarkú szarvasok nem túlságosan nagy számban fordulnak elő Coloradóban.
Egy New Jersey-i barátomnak volt egy bemutató kertje. Dísznövényeik állandóan a szarvasok táplálékául szolgáltak, és hiába próbálkoztak mindenféle reklámozott repellenssel. Időnként be szoktam ugrani hozzájuk, hogy megcsodáljam a kertjüket, és az egyik utolsó alkalommal, amikor ott jártam, meg is mutatták: “amit a szarvasok nem ettek meg!” Most Boulderben élnek, és egy sziklakerten dolgoznak.
A szarvasok szintén gyakori látványt nyújtottak egy barátom nyaralójában a pennsylvaniai Poconosban. A nap szinte bármely szakában lehetett látni őket a gyepen átvonulni. Idén ősszel több őz is sétált a Dillon víztározó Sentinel-szigetének szélén, és nemrég láttam egy őzbakot és kicsinyét a Frisco Marina parkolójának szélén.
A szarvasokat általában nehéz észrevenni, mert általában magányosak, és nem tartózkodnak sokáig a nyílt területeken. A patakparti erdők szélein leselkednek, az árnyékban mozognak, és leginkább hajnalban és alkonyatkor aktívak.
Az általam látott szarvasok egy kora reggeli órán a parkoló szélén bóklásztak a fűben. Sikerült odalopakodnom és néhány képet készítenem, de eléggé óvatosak voltak, és azok a nagy fülek felpattantak, majd kb. öt perc után elfordultak.
A szarvasok főként fás növényzettel táplálkoznak, beleértve a gallyakat, a bokrok és fák leveleit és az emberek kertjeiben található dísznövényeket. Terményekkel, különösen kukoricával is táplálkoznak.
Két szarvasfaj él Coloradóban: az öszvérszarvas és a fehérfarkú szarvas. A fehérfarkúak nem vándorolnak szezonálisan. A fehérfarkúakat széles fehér farkuk és kecses bicegésük különbözteti meg, a zászlószerű farok felemelt tartásával. Mindkét faj kifejlett korában körülbelül négy-hat láb hosszú, és a vállnál három láb vagy annál is magasabb. A bakok elérhetik a 400 kilót is, de az őzek általában fele ekkora méretűek.
A szarvashoz és a jávorszarvashoz hasonlóan a kifejlett hímek télen levetik agancsukat, és tavasszal kezdik visszanöveszteni. A hím fehérfarkú szarvasok agancsa egyetlen főgerendával rendelkezik, amely kisebb tüskéket hordoz. A jávorszarvashoz hasonlóan a bakok is kerülik egymást, amikor új agancsuk kifejlődik.
Az ősszel a nappalok rövidülnek, a tesztoszteronszint emelkedik, és az agancsok elérik teljes méretüket, ahogy a bársony kezd kiszáradni. Ekkor kezdődik a vemhességi viselkedés.
A bakok elkezdenek összecsapni egymással a dominancia és a párzási jog megszerzéséért. A bakok az agancsukat és a szemükhöz közeli illatmirigyeket a területüket jelölő ágakhoz, bokrokhoz és kisebb fákhoz dörzsölik, majd több héttel az első dörzsölés után elkezdik a kaparást. Nyomokat követnek, a szarvasbikák patáiban lévő mirigyek váladékát szagolva. A bakok a területük megjelölésére alkalmas helyet keresnek, ahol a földet tapogatva, kaparást végeznek. A bakok ezután a mélyedésbe vizelnek, közepén az elülső patájuk lenyomatával. Ez tudatja a többi bakkal, hogy ez a bak helye. Ezután letörhetnek egy lelógó ágat, és az ágat az illatmirigyeikkel dörzsölik, majd végignyálazzák.
Ez alatt az időszak alatt a bakok nyaka megnagyobbodik az állandó dörzsöléstől és a magas hormonszintektől. Ez felkészíti őket a harcra. A tenyészidőszak csúcspontján a sparring meccsek átadják helyüket a teljes körű harcnak.
Ahelyett, hogy háremekbe gyűjtenék a nőstényeket, mint a szarvasok, a hímek a párzásra kész nőstények köré csoportosulnak. Az ivarzás csúcspontja ennél a fajnál Colorado államban november elején van.
Az erdőben túrázva láthatunk karcolásokat a talajon, ahol a bakok a szagukat hagyva megjelölik a területüket. A jávorszarvasokkal ellentétben a fehérfarkú szarvasok nem különösen hangosak.
Az amerikai őslakosok egyes kultúráiban a “fehér szarvast” szellemnek tekintették, általában egy ősnek vagy emberi alakból átváltozott jóindulatú léleknek. Létezik egy indián legenda, amelyet “A fehér szarvas szelleme” néven emlegetnek.
Bő 60 évvel ezelőtt a fehérfarkú őzbakot, Bambit a Disney által készített animációs film tette híressé. Ennek alapjául egy osztrák szerző ” Bambi, egy élet az erdőben” című könyve szolgált. A Bambi a mai napig népszerű gyermekmese, és 2008 júniusában az Amerikai Filmintézet a Bambit a harmadik helyre sorolta az animációs filmek között a 10 “klasszikus” amerikai filmműfaj 10 legjobb filmjét felsoroló “10 Top 10” listáján.
Breckenridge lakosa, Dr. Joanne Stolen a Rutgers egyetem korábbi mikrobiológia professzora, aki most a CMC-n tart órákat. Tudományos érdeklődése az újonnan megjelenő fertőző betegségekre és a környezetszennyezésre irányul.