Denializmus: mi ez és hogyan reagáljanak a tudósok?

A fekete fehér és a fehér fekete

A HIV nem okoz AIDS-et. A világot i. e. 4004-ben teremtették. A dohányzás nem okoz rákot. És ha klímaváltozás van, annak semmi köze az ember okozta CO2 kibocsátáshoz. E folyóirat olvasói közül kevesen, ha egyáltalán, hisznek ezek közül az állítások közül bármelyiknek. Mégis mindegyik könnyen megtalálható a tömegmédiában.

Az ilyen nézeteken alapuló politikák következményei végzetesek lehetnek. Thabo Mbeki tagadása, miszerint a HIV okozta az AIDS-et, megakadályozta, hogy Dél-Afrikában HIV-pozitív anyák ezrei kapjanak antiretrovirális szereket, így ők – szükségtelenül – továbbadták a betegséget gyermekeiknek.1 Egészségügyi minisztere, Manto Tshabalala-Msimang híresen elutasította e gyógyszerek hatékonyságára vonatkozó bizonyítékokat, ehelyett a fokhagymával, céklával és afrikai burgonyával való kezelést javasolta. A sors iróniája, hogy távozása hivatalából egybeesett azzal, hogy Luc Montagnier és Françoise Barré-Sinoussi Nobel-díjat kapott annak felfedezéséért, hogy a HIV valóban az AIDS esete. A tudományos bizonyítékok elutasítása a kreacionizmus népszerűségében is megmutatkozik: 2004-ben az amerikaiak becslések szerint 45%-a hitte, hogy Isten az elmúlt 10 000 évben teremtette az embert jelenlegi formájában.2 Miközben az amerikai Legfelsőbb Bíróság egymást követő ítéletei elutasították a kreacionizmus tudományként való tanítását, sok amerikai iskolában óvatosan tárgyalják az evolúciót. Az Egyesült Királyságban néhány hitvallásos iskola az evolúciót és a kreacionizmust egyformán érvényes “hitbeli álláspontként” tanítja. Továbbra sem világos, hogyan magyarázzák az antibiotikum-rezisztencia kialakulását.

Máshol a hatalmas vállalati érdekek keze látható. Sok évtizedbe telt, mire elfogadták az amerikai sebész főorvos3 és a brit Királyi Orvosi Kollégium4 hiteles jelentéseinek következtetéseit a dohányzás káros hatásairól, miközben még most is vannak olyanok, akik – annak ellenére, hogy egyértelmű bizonyítékok vannak a szívinfarktusok gyors csökkenésére, ahol tilalmat vezettek be – tagadják, hogy a passzív dohányzás veszélyes. Ez nagyrészt annak köszönhető, hogy a dohányipar igyekezett elterelni a figyelmet a dohányzással összefüggő betegségek más feltételezett okairól, a stressztől a házimadarak tartásáig. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület jelentései hasonló támadásoknak voltak kitéve a nagy olajvállalatokhoz kötődő kommentátorok részéről.

Mindezen példáknak van egy közös vonása. A tudósok között elsöprő konszenzus van a bizonyítékokkal kapcsolatban, mégis vannak olyan hangadó kommentátorok, akik elutasítják ezt a konszenzust, meggyőzve sokakat a nyilvánosságból, és gyakran a médiát is, hogy a konszenzus nem a “szilárd tudományon” alapul, vagy tagadva a konszenzus meglétét, egyes ellenvéleményt hangoztatókat a kérdéses téma végső tekintélyének állítanak be. Céljuk az, hogy meggyőzzék őket arról, hogy elegendő indok van az egészséget fenyegető veszélyek elleni fellépés elutasítására. Ez a jelenség egyeseket arra késztetett, hogy történelmi párhuzamot vonjanak a holokauszttal, egy másik olyan területtel, ahol a bizonyítékok elsöprőek, de ahol néhány kommentátor továbbra is kétségeket ébresztett. Mindezeket a tagadás nagyobb jelenségének részének tekintik.

A tagadás meghatározása és felismerése

A Hoofnagle testvérek, egy jogász és egy fiziológus az Egyesült Államokból, akik sokat tettek a tagadás fogalmának kidolgozásáért, úgy definiálták azt, mint retorikai érvek alkalmazását, hogy legitim vita látszatát keltsék ott, ahol nincs ilyen,5 egy olyan megközelítés, amelynek végső célja egy olyan állítás elutasítása, amelyről tudományos konszenzus létezik.6 Ebben az álláspontban amellett érvelünk, hogy a közegészségügyi tudósoknak tisztában kell lenniük a tagadás jellemzőivel, és képesnek kell lenniük felismerni és szembeszállni vele.

A tagadás olyan folyamat, amely összehangoltan alkalmazza öt jellemző elem valamelyikét vagy mindegyikét. Az első az összeesküvések azonosítása. Amikor a tudományos vélemények túlnyomó része úgy véli, hogy valami igaz, azzal érvelnek, hogy ez nem azért van, mert ezek a tudósok egymástól függetlenül tanulmányozták a bizonyítékokat, és ugyanerre a következtetésre jutottak. Hanem azért, mert egy összetett és titkos összeesküvésben vettek részt. A szakértői értékelési folyamatot olyan eszköznek tekintik, amellyel az összeesküvők elnyomják az ellenvéleményt, nem pedig annak eszközének, hogy kigyomlálják a bizonyítékokkal nem alátámasztott vagy a logikus gondolkodást nélkülöző tanulmányokat és támogatási kérelmeket. Jack D Ripper tábornok nézete, miszerint a fluoridálás szovjet összeesküvés volt az amerikai ivóvíz megmérgezésére a Dr. Strangelove-ban, Kubrick hidegháborús fekete komédiájában, nem kevésbé bizarr, mint az ezt az intézkedést ellenző számos weboldalon kifejtett nézetek.

A tagadás egyes esetekben valódi aggodalmakat használ ki, mint például az AIDS természetével kapcsolatos bizonyítékok elutasítása az afroamerikaiak részéről, akik ezeket a rasszista célok megnyilvánulásának tekintik.7 Bár az összeesküvés-elméleteket nem lehet egyszerűen elvetni, mert összeesküvések valóban előfordulnak,8 mégis hihetetlen, hogy egész tudományos közösségeket képesek felölelni.

Az összeesküvés-elméletnek létezik egy változata is, az inverzizmus, amelyben a saját tulajdonságok és motivációk egy részét másoknak tulajdonítják. A dohányipari vállalatok például a dohányzás egészségügyi hatásaival kapcsolatos tudományos kutatásokat egy “dohányzásellenes ipar” termékeként írják le, amelyet “vertikálisan integrált, erősen koncentrált, oligopolisztikus kartellként írnak le, egyes állami monopóliumokkal kombinálva”, amelynek célja “állítólagos bizonyítékok, a dohányzást különböző betegségekkel összekapcsoló sugallt következtetések gyártása, valamint ezen úgynevezett eredmények nyilvánosságra hozatala, terjesztése és reklámozása a lehető legszélesebb nyilvánosság számára”.9

A második a hamis szakértők alkalmazása. Ezek olyan személyek, akik egy adott terület szakértőinek adják ki magukat, de akiknek a nézetei teljesen ellentmondanak az elfogadott ismereteknek. A dohányipar 1974 óta széles körben használja őket, amikor az R. J. Reynolds egyik vezetője kidolgozott egy rendszert a dohánnyal foglalkozó tudósok pontozására aszerint, hogy mennyire támogatják az ipar álláspontját. Az iparág az 1980-as években lelkesen fogadta el ezt a koncepciót, amikor a Philip Morris egyik vezetője stratégiát dolgozott ki az ilyen tudósok toborzására (akiket “fehér köpenyeseknek” neveztek), hogy segítsenek ellensúlyozni a passzív dohányzás káros hatásainak növekvő bizonyítékait. Ezt a tevékenységet nagyrészt olyan fedőszervezeteken keresztül végezték, amelyek kapcsolata a dohányiparral rejtve maradt, de a dohányipar nevében eljáró ügyvédi irodák irányítása alatt.10 Egyes országokban, például Németországban, az ipar összetett és befolyásos hálózatokat hozott létre, ami lehetővé tette számára, hogy éveken át késleltesse a dohányzás-ellenőrzési politikák végrehajtását.11 1998-ban az American Petroleum Institute kidolgozott egy globális klímatudományi kommunikációs tervet, amely magában foglalta “olyan tudósok toborzását, akik osztják az iparág klímatudományi nézeteit, és segítenek meggyőzni az újságírókat, politikusokat és a nyilvánosságot arról, hogy a globális felmelegedés kockázata túl bizonytalan ahhoz, hogy az üvegházhatású gázok ellenőrzését indokolják”.12 Ez azonban nem korlátozódik a magánszektorra; George W. Bush elnök kormányzására jellemző volt azoknak a támogatása, akiknek a nézetei vallási meggyőződésükön vagy vállalati kötődésükön alapultak,13 mint például az Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal reproduktív egészséggel foglalkozó tanácsadója, aki az imában és a bibliaolvasásban látta a választ a premenstruációs szindrómára14. Ehhez kapcsolódó jelenség a valódi szakértők háttérbe szorítása, egyes esetekben az ipar és a kormányzat szövetsége révén, mint amikor az ExxonMobil sikeresen ellenezte, hogy az amerikai kormány újra kinevezze az éghajlatváltozással foglalkozó kormányközi testület elnökét15,16 . Ezek az események arra vezettek, hogy neves amerikai tudósok egy csoportja kijelentette, hogy “ezeknek a nyilvános bizottságoknak a felhalmozása attól való félelmükben, hogy a kormány politikájával ellentétes tanácsot adhatnak, leértékeli az egész szövetségi tanácsadó bizottsági struktúrát”.17

A kamu szakértők alkalmazását gyakran kiegészíti a már elismert szakértők és kutatók becsmérlése, vádakkal és célzásokkal, amelyek célja munkájuk lejáratása és motivációik megkérdőjelezése. Stanton Glantz, a San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem orvosprofesszora, aki nagyban hozzájárult a dohányipari taktikák leleplezéséhez, gyakori célpontja a dohányzás tagadóinak. A Forces honlapján úgy jellemzik, hogy “hírhedt arról, hogy ő a “dohányellenőrzés” legpimaszabb hazudozója, a szélhámosok etikailag leginkább megkérdőjelezhető bandája”, hozzátéve, hogy “cinikusan azt állítja, hogy a dohányzással kapcsolatos kutatásai tudománynak számítanak, arra a szomorú tényre építve, hogy a politikusoknak, nemhogy a médiának, fogalmuk sincs arról, hogy az epidemiológia nem valódi tudomány, és hogy az ő tanulmányai határozzák meg a “junk science” (szemét tudomány) fogalmát”.18

A harmadik jellemző a szelektivitás, amely az uralkodó konszenzust megkérdőjelező elszigetelt tanulmányokra támaszkodik, vagy az azt támogató tanulmányok közül a leggyengébbek hibáit emeli ki az egész terület diszkreditálásának eszközeként. Az előbbire példa a Lancet sokat idézett cikke, amely 12 autista gyermek bélrendszeri rendellenességeit írta le, és amely csupán a kanyaró, mumpsz és rubeola elleni immunizálással való lehetséges összefüggésre utalt.19 Ezt a cikket az immunizálás ellen kampányolók széles körben felhasználták, annak ellenére, hogy a 13 szerző közül 10 később visszavonta az összefüggésre vonatkozó feltételezést.20 . Szerencsére a Cochrane Collaboration munkája a szisztematikus áttekintések népszerűsítésében megkönnyítette a szelektív idézés felderítését.

A másik egy, a British Medical Journal által 2003-ban közzétett tanulmány,21 amelyről később kiderült, hogy súlyos hibákkal küzd, beleértve a versengő érdekek bejelentésének elmulasztását,22 és amely arra a következtetésre jutott, hogy a dohányfüstnek való kitettség nem növeli a tüdőrák és a szívbetegségek kockázatát. Ezt a tanulmányt gyakran idézték azok, akik tagadják, hogy a passzív dohányzásnak bármilyen egészségügyi hatása lenne, és a Japan Tobacco International vállalat még 2008 végén is ezt a tanulmányt idézte annak indoklásaként, hogy elutasította “azt az állítást, hogy a környezeti dohányfüst a nemdohányzóknál a tüdőrák, a szívbetegségek és a krónikus tüdőbetegségek okozója”.23

A denialistákat általában nem riasztja el elméleteik szélsőséges elszigeteltsége, hanem inkább az uralkodó ortodoxiával és a vele járó politikai korrektséggel szembeni intellektuális bátorságuk jelének tekintik, és gyakran Galileihoz hasonlítják magukat.

A negyedik a kutatással szemben támasztott lehetetlen elvárások kialakítása. Például azok, akik tagadják az éghajlatváltozás valóságát, arra hivatkoznak, hogy a hőmérő feltalálása előtti időkből nincsenek pontos hőmérsékleti feljegyzések. Mások a matematikai modellek eredendő bizonytalanságát használják fel arra, hogy teljesen elutasítsák azokat, mint a jelenség megértésének eszközét. Az 1990-es évek elején a Philip Morris megpróbált egy új szabványt népszerűsíteni, amely a jó epidemiológiai gyakorlat (Good Epidemiological Practice, GEP) címet viseli a járványtani vizsgálatok elvégzésére. A GEP irányelvei szerint a 2 vagy annál kisebb esélyhányadosok nem tekinthetők elég erős bizonyítéknak az ok-okozati összefüggésre, egy csapásra érvénytelenítve a számos expozíció egészségügyi hatásaira vonatkozó kutatások nagy részét.24 Bár a Philip Morris végül visszavonta GEP-programját, mivel egyetlen epidemiológiai testület sem értett egyet egy ilyen standarddal, a British American Tobacco még mindig ezt a kritériumot használja a passzív dohányzással kapcsolatos kockázat cáfolatára.25

Az ötödik a félrevezetés és a logikai tévedések használata. A dohányzáspárti csoportok például gyakran használták fel azt a tényt, hogy Hitler támogatott néhány dohányzásellenes kampányt, hogy a dohányzás visszaszorítását szorgalmazókat nácinak állítsák be (még a niko-nácik kifejezést is kitalálták),26 noha más magas rangú nácik dohányosok voltak, megakadályozva a dohányzásellenes propaganda terjesztésére irányuló kísérleteket, és biztosítva, hogy a csapatoknak elegendő cigarettakészlete legyen.27 A logikai tévedések közé tartozik a terelőfogások, vagyis az érvelés megváltoztatására irányuló szándékos kísérletek és a szalmabábuk használata, amikor az ellenérvet hamisan állítják be, hogy könnyebben cáfolható legyen. Az Egyesült Államok Környezetvédelmi Ügynöksége (EPA) például 1992-ben megállapította, hogy a környezeti dohányfüst rákkeltő, és ezt a megállapítást számos más tekintélyes nemzeti és nemzetközi közegészségügyi intézmény is megerősítette. Az EPA értékelését két kommentátor úgy jellemezte, mint “kísérletet arra, hogy egy bizonyos irracionális világnézetet az egyetlen legitim nézőpontként intézményesítsenek, és a racionalitást dogmával helyettesítsék, mint a közpolitika legitim alapját”, amit nem kevesebbnek bélyegeztek, mint “a demokratikus értékek és a demokratikus közpolitika magját fenyegető fenyegetésnek”.28 A tagadók által használt egyéb tévhitek a hamis analógia, amelyet az evolúció elleni érv példáz, miszerint mivel a világegyetem és az óra is rendkívül összetett, a világegyetemet egy órásmesterrel egyenértékűnek kell lennie, valamint a kizárt közép tévhit (a passzív dohányzás vagy meghatározott betegségek széles körét okozza, vagy egyáltalán nem okoz, így az egy betegséggel, például a mellrákkal való összefüggés kétségét elegendőnek tekintik ahhoz, hogy elutasítsák a bármely betegséggel való összefüggést).

Válasz a tagadásra

A tagadókat többféle motiváció vezérli. Egyeseknél a kapzsiság, amelyet az olaj- és dohányipar vállalati nagylelkűsége csábít. Másokat ideológiai vagy hitbeli okok késztetnek arra, hogy elutasítsanak mindent, ami nem egyeztethető össze alapvető meggyőződésükkel. Végül ott van a különcség és az idioszinkrázia, amelyet néha a média által az egyeduralkodónak juttatott híresség státusz is ösztönöz.

Bármi legyen is a motiváció, fontos, hogy felismerjük a tagadást, amikor szembesülünk vele. Az ellenérvekre adott szokásos akadémiai válasz az, hogy foglalkozzunk vele, teszteljük az eltérő nézetek erősségeit és gyengeségeit, abban a reményben, hogy a vitafolyamat során kiderül az igazság. Ehhez azonban mindkét félnek be kell tartania bizonyos alapszabályokat, például hajlandóságot kell mutatnia a bizonyítékok egészének vizsgálatára, a szándékos torzítások elutasítására és a logikai elvek elfogadására. Az értelmes diskurzus lehetetlen, ha az egyik fél elutasítja ezeket a szabályokat. Mégis helytelen lenne megakadályozni, hogy a tagadóknak is legyen hangjuk. Ehelyett azzal érvelünk, hogy a vitát el kell terelni a tárgyalt témáról, ehelyett a nyilvánosság elé kell tárni az általuk alkalmazott taktikákat, és nyilvánosan azonosítani kell őket. A fent felsorolt öt taktika megértése hasznos keretet biztosít ehhez.