A függőleges ugrás magasságának maximalizálásában fontos elem a közvetlenül megelőző guggolás, amely előfeszíti az izmokat. Ezt a guggoló mozdulatot általában gyorsan végzik, és ellenmozgásnak nevezik: a lábak gyors behajlítása és a karok oldalra történő mozgása képezi a tényleges ugrási mozgástartomány ellenmozgását. Az ellenmozgást és az ugrást együttesen ellenmozgásos ugrásnak (CMJ) nevezzük. A lábak ellenmozgása, a térdek gyors behajlítása, amely a tömegközéppontot a felfelé ugrás előtt lejjebb helyezi, bizonyítottan 12%-kal növeli az ugrás magasságát az ellenmozgás nélküli ugráshoz képest. Ezt általában a nyújtási-rövidülési ciklusnak (SSC) tulajdonítják, pl. az izmok nyújtása, amely a guggolás során történik, nagyobb potenciált teremt az izmok számára, hogy az ezt követő ugrás során összehúzódjanak, ami lehetővé teszi az ugrás erőteljesebb végrehajtását. Továbbá az ugrás magassága további 10%-kal növelhető az ugrás felszállási fázisában végrehajtott karlendítésekkel ahhoz képest, mintha nem használnánk karlendítéseket. Ennek során a karokat a lábak ellenmozgása közben oldalra engedjük, és az ugrás során erőteljesen felfelé és a fej fölé lökjük. A technikai beállításoknak köszönhető növekedések ellenére azonban egyes kutatók úgy vélik, hogy az alsó végtagok izom-ínrendszerének mind az erőtermelő, mind a rugalmas tulajdonságainak optimalizálását nagyrészt a genetika határozza meg, és csak részben változtatható ellenállásos edzéssel.
Egy másik módszer a függőleges ugrás magasságának javítására az izometrikus előfeszítéses ugrás (IPJ) alkalmazása. Ez hasonló a CMJ-hez, azzal a különbséggel, hogy az SSC hatásának maximalizálása érdekében nem veszünk fel gyorsan guggoló helyzetet. Az IPJ az izmok izometrikus előfeszítésének maximalizálása érdekében hosszabb ideig tartó görnyedt helyzetet jelent. Az előfeszítésnek ezt a formáját inkább izometrikus nyomásnak, mint izometrikus tartásnak kell tekinteni. Ennek oka, hogy az elsődleges cél nem a guggolás hosszának maximalizálása, ami más testtartással járna, hanem az izometrikus nyomáson keresztül történő fokozott erőfejlesztés, amelyet a törzs által a behajlított lábakra gyakorolt lefelé irányuló nyomás és a behajlított lábakból származó felfelé irányuló erő képez, amelyek ugyanolyan mértékben ellenállnak ennek a nyomásnak. Ennek a folyamatnak a leírására néha a tekercsrugó analógiáját használják. A guggolás során az erőfejlesztés maximalizálására szolgáló izometrikus előfeszítés módszerének alkalmazása során az ugrók ösztönösen és intuitív módon hajtják végre a guggolást, hogy fokozzák az előfeszítés érzését az izmokban, különösen a farizmokban, a combokban és a törzsben. A guggoló testhelyzetből aztán felfelé ugrik, és a korábban megtermelt erőt az ugrásba irányítja. Figyelembe véve a CMJ és az IPJ megfelelő előnyeit, egyes kutatók úgy találták, hogy a két előfeszítési módszer közötti különbség elhanyagolható az ugrás magasságának befolyásolása szempontjából, ami arra utalhat, hogy a rugalmas energia hozzájárulása mindkét ugrásformában hasonló volt. A CMJ azonban még mindig a legnépszerűbb módszer a függőleges ugrás mérésének javítására és elérésére.