Az új washingtoni Franklin Delano Roosevelt-emlékművet kész voltam, nagyon is kész voltam szeretni. Elvégre szeretem az emlékműveket, és mélyen csodálom Rooseveltet. Milyen kiábrándító, hogy a század legnagyobb elnökének emlékműve kudarcot vallott.
Működik, ne feledjük, mint köztér. Az örökkévalóságig tart négy hatalmas, szabadtéri, szabadtéri “szobán” keresztül, amelyek hatalmas, 12 láb magas gránitfalakból állnak, amelyeket FDR-től származó idézetek és alkalmi szobrok vagy frízek díszítenek. Az NPR egyik riportere a helyszínen azt mondta nekem, hogy úgy néz ki, mint egy emlékmű a közösségi lakhatásról.
Aztán elolvasol néhányat a falakon lévő válogatott írások közül, és az ember szíve összeszorul az emlékmű “fájó politikai korrektségétől” (Mary McGrory rovatvezető szavaival élve).
FDR nagy liberális volt. De nem volt 90-es évekbeli liberális. Nagy barátja volt például a dolgozó embernek és a szegényeknek, de nem volt nagy barátja a csigalassúságnak. Mégis az egyik első FDR idézet, amivel találkozol, ez: “
Egy olyan embertől, akinek hatalmas közmunkaprojektjei több vizet mozgattak meg, mint bárki más Mózes óta. Persze ott volt a Civilian Conservation Corps. De Roosevelt a környezetvédő? Ő a Tennessee Valley Authority szerzője. Ő a Bonneville és Grand Coulee gátak építője. Az ő montanai Ft. Peck gátja még ma is a negyedik legnagyobb a világon.”
Ez a kis környezetvédelmi pörgés az 1. “szobában” (négy szoba négy terminusért) az első utalás arra, hogy itt egy ideológiai program lappang, és ez nem feltétlenül FDR-é. A legkirívóbb a hatalmas felirat a 3. szobában, a háborús években. Ez egy kiáltvány a háború ellen, és hatalmas betűkkel így végződik: “Gyűlölöm a háborút.”
“Gyűlölöm a háborút” megismétlődik egy másik gránittömbön. Ez az egyetlen idézet az emlékművön, amely valóban kétszer szerepel.
Milyen furcsa módon emlékeznek meg az amerikai történelem legnagyobb harcos elnökéről. Lehet, hogy gyűlölte a háborút – ki nem? -, mégis, sok pacifista ellenállással szemben, módszeresen megpróbálta belevezetni országát a háborúba. És ha már háborúban volt, olyan elszántsággal és kegyetlenséggel vezette azt, amilyenre ritkán volt példa az emberiség történetében.
Ez az ember, aki megépítette az atombombát és (Churchillel együtt) lerombolta Drezdát. “Gyűlölöm a háborút”? Miért, a 40-es években úgy hívta magát, hogy “Dr. Win the War.”
És mit keres a “Gyűlölöm a háborút” idézet a harmadik ciklusának szentelt 3. szobában? Egy beszédből származik, amelyet az első ciklusában mondott, jóval az Anschluss, München és a Hitler-Sztálin-paktum előtt.
A 3. szobából hiányzik – hiányzik az egész FDR-emlékműből – egy kevésbé homályos mondat, amelyet valójában a harmadik ciklusában mondott: “Tegnap, 1941. december 7-én, egy olyan napon, amely a gyalázatban fog élni. . .” A 90-es években ugyanis túl érzékenyek vagyunk arra, hogy megbántsuk, még a hírhedteket is.
És aztán ott van a kötelező polgárjogi idézet: “
Az idézet két szempontból is félrevezető. Egyrészt az Amerikai Külföldön Születetteket Védő Bizottságnak írt levélből származik. Bár ma a “polgári jogok” kifejezés az afroamerikaiak előmenetelére utal, FDR itt egyértelműen a bevándorlók, nem pedig a feketék jogairól beszélt. A mai látogatót ez megtévesztené.
Második: FDR minden jó cselekedete ellenére nem volt úttörő a polgári jogok terén. Annyira függött a déli szegregációpártiak politikai támogatásától, hogy még egy szövetségi lincselésellenes törvényt sem volt hajlandó támogatni. Az amerikai deszegregációnak (például a fegyveres erőknél) meg kellett várnia az utódját.
FDR újjáélesztett egy nemzetet, újjászervezte a kormányát, szociális biztonsági hálót hagyott hátra, majd legyőzte a század legradikálisabb gonoszságát. Azt gondolnánk, hogy az emlékezők elégedettek lesznek egy ilyen csodálatos örökséggel. De nem így történt. Kénytelenek voltak őt a polgárjogok környezetvédő, háborúellenes bajnokává is tenni. Milyen kár.