Táplálkozás
A hódok növényevők (vegetáriánusok/növényevők). Speciális emésztőrendszerrel rendelkeznek. A bélrendszerükben élő mikroorganizmusok kolóniái az általuk elfogyasztott fakéreg és egyéb fás anyag cellulózának akár 30%-át is megemésztik. A további tápanyagokat székletszemcsék formájában nyerik vissza, amelyeket a hód újra megemészt. A hódok megeszik az olyan keményfák kérgét, mint a nyír, a nyárfa, a fűz, a gyapotfa és a hárs, valamint bizonyos fák leveleit, gyökereit és gallyait, mint a fűz és a nyárfa, és mindenféle vízinövényt, valamint füveket és rügyeket. A hódok valójában nem esznek fát, csak a kambiumot, a felszínhez közeli lágy szövetet, amelyben új fa és kéreg nő. Kedvenc táplálékuk közé tartoznak a tavirózsa gumói, a lóhere, az alma, a levelek és a nyárfa vagy más gyorsan növő fák kambiuma. A legtöbb kedvenc lágyszárú táplálékuk csak nyáron áll rendelkezésre. Télen táplálékuk főként fás anyagokból áll, például bokrokból, facsemetékből és ágakból, amelyeket a víz alá ültetnek az iszapba a kunyhó bejáratához közel. A hódok egész télen az ehető ágaknak ebből a víz alatti rejtekhelyéből táplálkoznak, mivel nem tudják áttörni a jeget, hogy friss ágakat vágjanak. És ha mégis megtennék, nem lennének új hajtások, mint például rügyek vagy hajtások. Amikor a hód kivág egy fát, először a kérget és a rügyeket eszi le, majd levágja az ágakat és a törzs minden olyan részét, amelyet el tud szállítani, hogy gátjaihoz vagy kunyhóihoz felhasználhassa. Elülső lábukon öt karmos, ügyes ujjal rendelkeznek, hogy a táplálékkal manipulálhassanak. A hódtelepek meghatározó tényezője a lakóhelyükhöz közeli táplálékkínálat. Ahogy a táplálékkészlet kimerül egy adott területen, a hosszabb utazások növelik a hódok ragadozóknak való kitettségét, és azt az időt, amíg elérik a táplálékforrást otthonról. Amikor egy terület táplálékkészlete kimerül, a családnak új lakóhelyre kell vándorolnia.
Nagyfelvétel egy hódról.
Kép forrása: Négy méretben kapható:
1999 x 1254 || 1280 x 1024 || 1024 x 768 || 800 x 600
Szaporodás
A hódok monogámok és életük végéig párzanak. Ha azonban a párjuk meghal, általában találnak egy másikat. Más fajokhoz hasonlóan az előző alomból származó utódokat az új hím elutasíthatja. A hímek nem harcolnak a nőstényekért, de amikor a családi egység már kialakult, mindkét ivar nagyon territoriálisan viselkedik. A szaghalmok jelzik a területüket, és tudatják a többi hóddal, hogy a területet elfoglalták. A párzásra januárban vagy februárban kerül sor, és 1-9 (általában 4) kölyök születik április végén és júniusban, 105 napos vemhesség után. A születő kölykök számát az anya tápláléka és általános egészségi állapota határozza meg. A szülés előtt a nőstény a kunyhó felső szobájában puha ágyat készít a kölyköknek.
Kép forrása: A szülő nőstény a szülés előtt egy puha ágyat készít a kölyköknek a kunyhó felső szobájában:
A születéskor a hódbébik szemei nyitva vannak. Puha bundával borítottak, és körülbelül 1 fontot (.45 kg) nyomnak. Fél órán belül elkezdenek úszni. Körülbelül egy hónap múlva képesek lesznek visszatartani a lélegzetüket és úszni a víz alatt. Amikor a kölykök fáradtak, az anyahód a hátán viszi őket. A kölyök körülbelül két hét múlva elválasztják őket. Mindkét szülő gondoskodik a kölyökről, és néha még az előző évi kölykök is segítenek ebben a munkában. A fiatal hódok a második telükön érik el a felnőttkort.Amikor eljön a tavasz, elköltöznek, hogy párt találjanak maguknak, és saját kunyhót építsenek. Mint korábban említettük, a nőstény egészségi állapota határozza meg az egyes alom méretét. Ez a mechanizmus önszabályozza a hódok szaporodási arányát. Ennek eredményeképpen a hódpopulációk egy területen természetes módon tetőznek, majd lassan csökkennek egy fenntartható szintre.