Frank Sinatrának volt néhány (bár túl kevés, hogy megemlítsem). Mi most a megbánásról beszélünk. A szótár szerint a megbánás azt jelenti, hogy sajnálkozol vagy boldogtalannak érzed magad valami miatt, amit tettél vagy nem tudtál megtenni. A “sajnálom” szó valószínűleg a régi északi “grata”, sírni szóból származik.
A megbánás érzelemként, érzésként jelenik meg, mégis annak generálása nehéz kognitív munkát igényel. Ahhoz, hogy megbánást érezzünk, fel kell idéznünk néhány alternatív forgatókönyvet (“ellentényképeket”, vagy pszichológiai nyelven “lehetséges világokat”), amelyekben az általunk hozott döntés és a kapott eredmény meghiúsul, és más döntések és eredmények következnek be. Ezután ítéletet, döntést kell hoznunk arról, hogy ezek a lehetséges választások és eredmények hogyan viszonyulnak a ténylegeshez. Ha ezek közül az egyik jobbnak tűnik számunkra, akkor sajnálatot élhetünk át. Kognitív összetettsége miatt a megbánás mélyen emberi dolognak tűnik. Nehéz elképzelni egy zebrában.”
Azt sajnáljuk leginkább, ami örökre elveszett; azokat a lehetőségeket, amelyek a múltban léteztek, de már nem léteznek. A társadalmi sajnálkozás, különösen a romantika miatt, a leggyakoribb. Leggyakrabban a megbánásunk konkrét, megtett vagy meg nem tett cselekedetekhez kötődik.
Sokan úgy vélik, hogy az életben jobban bánjuk azt, amit nem tettünk meg, mint azt, amit megtettünk. A megbánással kapcsolatos kutatások (nem tévesztendő össze a megbánáskutatással, ami egy külön témakör) azonban árnyaltabb képet festenek. Valójában Daniel Kahneman és Amos Tversky pszichológusok klasszikus munkája kimutatta, hogy összességében jobban bánjuk a negatív eredményeket, ha azok a cselekvés következményei, mint a tétlenségé. Ezt nevezik a cselekvési hatásnak (Kahneman & Tversky, 1982). Újabb kutatások azonban kimutatták, hogy a Cselekvés-hatás leginkább rövid távon érvényesül. Hosszú távon megjelenik a Tétlenség-hatás, amely szerint jobban bánjuk azt, amit nem tettünk meg.
A cselekvés és a tétlenség hatása a különböző típusú döntéseknél eltérő módon érvényesülhet. A kutatások például kimutatták, hogy az emberek anyagi vásárlásai nagyobb valószínűséggel generálják a cselekvés megbánását (azaz a “vásárló bűntudatát”), míg az élményalapú vásárlási döntések nagyobb valószínűséggel generálják a tétlenség megbánását.
A megbánási tapasztalatok meglehetősen hasonlóan vágnak át a nemek között, mégis létezik néhány következetes nemi különbség. Például a nők a férfiaknál gyakrabban számolnak be szerelmi, mint munkahelyi megbánásról. A nők hajlamosabbak megbánni az alkalmi szexet, mint a férfiak. Sőt, az alkalmi szex esetében a férfiak inkább bánják a tétlenséget, mint a cselekvést, míg a nők hasonlóan bánják a tétlenséget és a cselekvést. Az alkalmi szex megbánását leginkább az aggodalom, az undor és a nyomásgyakorlás érzései váltják ki. Ezek csökkennek, ha valaki a kezdeményező, kompetensnek találja a partnert, és szexuálisan elégedettnek érzi magát.”
A vidéken élők nagyobb mértékben bánhatják az interperszonális szexet, mint azok, akik nagyvárosokban nőttek fel. Úgy tűnik, hogy ezt a különbséget az informális társadalmi kontrollal kapcsolatos aggodalmak alakítják. A vidéki területeken, ahol a társadalmi kereskedelmet inkább informális (szájról szájra terjedő), mint formális (önéletrajz) eszközökkel irányítják, a “nyilvánosság szemei” fokozott aggodalmat keltenek az egyén hírneve miatt, ami viszont előidézi a személyközi megbánást.
A megbánással kapcsolatban gyakran hallott érzés, hogy arra kell törekedni, hogy az ember úgy fejezze be az életét, hogy nem bánja meg. Ez jól hangzik (különösen, amikor Old Blue Eyes énekli), de ha jobban megnézzük, az érzés szétesik. A nagy író, James Baldwin magyarázza ezt a legjobban (Baldwin magyaráz meg mindent a legjobban, amit magyaráz):
“Az emlékezet, különösen ahogy az ember öregszik, furcsa és nyugtalanító dolgokra képes. Bár szeretnénk megbánás nélkül élni, és néha büszkén bizonygatjuk, hogy nincs, ez valójában nem lehetséges, már csak azért sem, mert halandók vagyunk. Amikor az ember mögött több idő telik el, mint előtte, elkezdődik néhány értékelés, bármennyire is vonakodva és hiányosan. Aközött, amivé az ember válni akart, és aközött, amivé vált, egy hatalmas szakadék tátong, amely most már soha nem fog bezárulni. És ez a rés úgy tűnik, mintha az ember utolsó mozgástere, utolsó lehetősége lenne az alkotásra. És az én, ahogyan van, és az én, ahogyan az ember látja, között is van egy távolság, amelyet még nehezebb felmérni. Néhányan közülünk életünk közepe táján kénytelenek tanulmányozni ezt a zavarba ejtő földrajzot, kevésbé abban a reményben, hogy legyőzzük ezeket a távolságokat, mint inkább abban az elhatározásban, hogy a távolságok nem lesznek nagyobbak. A szakadékok szükségesek, de közismerten végzetesek is lehetnek. Ezen a ponton az ember nem kevesebbet kísérel meg, mint önmagának újjáteremtését abból a törmelékből, amely az életévé vált.”
Tekintettel összetett világunkra és hosszú életünkre, nem valószínű, hogy bármelyik megfontolt ember sértetlenül, döntéseiben makulátlanul és megbánás nélkül kerül ki a végére. Néhány meccs elvesztése nem jelenti azt, hogy egy csapat rossz, csak azt, hogy komoly versenyben van. Hasonlóképpen, az, hogy megbánod a döntéseidet, amelyek nem váltak be, nem jelenti azt, hogy a döntéshozatali folyamatod rossz. Azt jelenti, hogy komoly döntések meghozatalában vesz részt. Sőt, azt is mondhatnánk, hogy a megbánás hiánya annak a jele, hogy nem éltél teljes mértékben. A megbánás általános emberi érzelem. Ha nem tapasztaltad meg, akkor nincs tapasztalatod; ha nem ütötted meg azt a hangot, akkor nem játszottál az összes billentyűn.
A megbánás azért gyakori érzelem, mert funkciót tölt be – cselekvésre ösztönözhet, hogy elkerüld ugyanannak a hibának a megismétlését (ez a hatás még a kisgyerekeknél is kimutatható ). A megbánás előrevetítése arra is szolgálhat, hogy cselekvésre vagy cselekvés elkerülésére késztessen bennünket. Mind a várható cselekvés, mind a nem cselekvés miatti megbánás befolyásolhatja a viselkedést. Például a dohányzás várható megbánása (ha az rákot okozott) visszatart a dohányzástól, míg a cigaretta meg nem próbálásának várható megbánása (ha az ahhoz vezetett, hogy a barátok elkerülték) a cigaretta kipróbálására ösztönöz.
Sok ember azt feltételezi, hogy a megbánás biztos jele annak, hogy hibát, rossz döntést hoztak. Ez azonban gyakran téves következtetés. Ahogy a félelemérzet sem mindig annak a jele, hogy veszélyben vagy, úgy a megbánás érzése sem mindig annak a jele, hogy hibát követtél el, vagy rosszul választottál. Egyrészt azért, mert a megbánás gyakran abból fakad, hogy később rájövünk arra, amit korábban nem tudtunk, és nem is tudhattunk. Igazságtalan utólag megítélni magunkat anélkül, hogy tudomásul vennénk, hogy a kontextus megváltozott. Visszatekintve olyan dolgok is világosak, amelyek prospektívan nem lehetnek világosak, de mi prospektívan élünk és döntéseket hozunk.”
A másik probléma azzal a feltételezéssel, hogy a megbánás múltbeli hibát jelöl, az, hogy az életben gyakran még visszamenőleg is elég nehéz eldönteni, hogy hibát követtünk-e el vagy sem. Gyakran előfordul, hogy a kezdeti szerencsétlenségből végül szerencse lesz (és fordítva), ha elég idő áll rendelkezésre, amint azt a híres “jó dolog, rossz dolog, ki tudja?” mese is példázza.
Az egyszer megélt élet ráadásul – úgy, ahogy van – nem teszi lehetővé, hogy elképzelt alternatívákkal kísérletezzünk. Az életben nem lehet meghozni egy döntést, megnézni, hogyan alakul, majd visszamenni az időben a döntési ponthoz, meghozni egy másik döntést, megnézni, hogyan alakul, majd visszamenni és kiválasztani a kettő közül a legjobbat. Így, ha egyszer kiválasztjuk az A lehetőséget, akkor az A lehetőség az egyetlen, amit ténylegesen ismerünk. Ha rosszabbul alakul, mint ahogyan azt elképzeltük, sajnálatot érezhetünk, hiszen könnyen elképzelhetjük, hogy a B lehetőség választása jobb következményekkel járt volna. Valójában azonban ezt gyakran nem tudhatjuk. Az is valószínű, hogy a B lehetőség sokkal rosszabb következményekhez vezetett volna. Ha az egyik nőt választottam a másik helyett, és a házasság válással és szívfájdalommal végződött, még mindig nem tudhatom, hogy a B nővel jobban jártam volna-e (vagy egyáltalán nem mentem volna férjhez). Így a sajnálat érzéseim ebben a forgatókönyvben nem jelentenek elhibázott döntéshozatalt.
A terápiában sok olyan emberrel találkozom, akik megbánják a megtett és meg nem tett cselekedeteiket. Miután bevették a fent említett tévhitet, miszerint a megbánás szükségszerűen kudarcot és hibát jelent, sokan keményen szidják magukat, és negatívan értékelik magukat emiatt. A terápiás munka tehát gyakran magában foglalja a megbánás normalizálását, önmegtanulásra és növekedésre való felhasználását, valamint annak elfogadását, mint a funkcionális belső felépítés részét, és gyakran a komolyan megélt élet jelét.