A Lusitania nevű hajó neve azonnali felismerést vált ki. Az első világháború kezdetén, amikor a központi és a szövetséges erők harcoltak egymással, és az Egyesült Államok tétlen maradt, ennek a hajónak a pusztulása adta meg az utat az amerikaiak hadba lépésének, és ezzel hosszú évekre megváltoztatta a világ jövőjét.
Lusitania hajó
A Lusitania brit hajó, a Lusitania nem hasonlított korának egyetlen más hajójára sem. A hajót a skóciai John Brown & Co. építette, tulajdonosa és üzemeltetője a Cunard Shipping Company volt. A Mauretania testvérhajója, a Lusitania pompás és korszerű szállásjellemzőkkel és hajóspecifikációkkal büszkélkedhetett.
A hajó pénzügyi befektetésének részeként a hajó tulajdonosa és a brit kormány között egyezség jött létre. Az alku feltételei szerint a kormány azzal a feltétellel biztosította volna a hajó megépítéséhez szükséges forrásokat, hogy a hajót a brit haditengerészet igényeihez igazítják, és szükség esetén hadihajóként lehet majd használni.
Ezeknek a feltételeknek megfelelően a hajót úgy építették, hogy további sebességet nyújtson az ellenséges haditengerészet támadásainak kivédésére. A hajó specifikációit a következőképpen lehet tovább részletezni:
- A Lusitania 787 láb hosszúságban és 87 láb szélességben mért, merülése több mint 33 láb volt
- A hajó 25 csomós sebességet kínált
- A több mint 30.000 tonna bruttó tonnatartalom mellett a hajó vízkiszorítása körülbelül 44 volt,000 tonna
Az 1906-ban vízre bocsátott Lusitania hajó a brit hajóépítő ipart az első helyre repítette, amelyet a nemzet több mint két évtizedig tartott, majd a német hajók megelőzték a brit hajókat a hajózási fölény tekintetében.
Az I. világháború & a Lusitania elsüllyedése
A Lusitaniát arra használták, hogy utasokat és árukat egyaránt szállítson az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között az Atlanti-óceánon keresztül. Az 1907-es első útja és az 1915-ös utolsó útja között a hajó több mint 200 utat tett meg, az utolsó útja a 202. volt.
Az első világháború miatt riasztást adtak ki a brit vizekre belépő hajóknak, hogy legyenek óvatosak és körültekintőek a német tengeralattjárókkal szemben, és kövessenek bizonyos protokollokat, hogy ne váljanak célponttá. Ezekhez a protokollokhoz tartozott, hogy a hajók egyenletes útvonal helyett kanyarodó útvonalat követtek, és kivételesen nagy sebességgel haladtak, hogy elkerüljék, hogy célpontként vegyék észre őket.
A hajóbaleset napján rendkívül ködös volt az időjárás, ami arra kényszerítette William Turner kapitányt, hogy lassan, egyenletes útvonalon haladjon a vizeken. Az U-20 német tengeralattjáró azonban képes volt célpontként megjelölni a hajót, és egy torpedót lőtt a hajó oldalára. A torpedó felrobbanása miatti visszahatás újabb robbanást okozott, ami a Lusitania elsüllyedéséhez vezetett. Hogy mi okozta a robbanást, az máig kétséges.
A hajó utasainak szerencsétlenségére a mentőcsónakokat (összesen 48 darabot) nem tudták megfelelően bevetni, mert a hajó kialakítása miatt a csónakok vízre bocsátása előtt el kellett távolítani a hozzájuk rögzített horgonyokat. A hajó konstrukciójának ez a hibája a hajó 1198 utasának halálát okozta, köztük 128 amerikaiét.
Következtetés
A Lusitania elsüllyedése nagy felháborodást és őrjöngést váltott ki az Egyesült Államokban. Ezt az esetet tartják az első világháború tényleges katalizátorának is. De akár katalizátor volt, akár nem, a hajó utasainak halálát el lehetett volna kerülni. Ha ez így lett volna, akkor az is lehetséges lett volna, hogy az első világháború teljesen másként alakult volna.