written by: Sai Kurapati
A főiskola első évfolyamáig az egészségügyi egyenlőség lelkes szószólójának tartottam magam. Csak miután a Brownra kerültem, és lehetőséget kaptam arra, hogy elmerüljek a valós érdekérvényesítő tevékenységekben, jöttem rá, hogy valójában az egészségegyenlőség előmozdítása a szenvedélyem. Az egyenlőséget és a méltányosságot gyakran tévesen felcserélve használják, bár elválaszthatatlanul kapcsolódnak egymáshoz, mégis eléggé különböznek egymástól. Az Egyenlőségi és Emberi Jogi Bizottság az egyenlőséget úgy definiálja, mint az azonos erőforrások és lehetőségek elosztását minden egyén számára egy népességen belül. Az Egészségügyi Világszervezet ezzel szemben a méltányosságot úgy határozza meg, mint az erőforrások és lehetőségek testreszabott elosztását a népességen belül annak biztosítása érdekében, hogy a csoportok egyetlen alcsoportja se legyen különösen hátrányos helyzetben másokkal szemben a maximális lehetőségeik elérésében.
Más szóval, míg a méltányosság figyelembe veszi az egyenlőtlenségeket, az egyenlőség nem. Amikor az egészségügyi ellátásról van szó, ez a különbség különösen felerősödik, és ezért még fontosabb, hogy foglalkozzunk vele az egyenlő hozzáférésért és eredményekért való kiállással kapcsolatos vitákban. Az olyan egészségügyi kezdeményezések, amelyek kizárólag az egyenlő erőforrások elosztására összpontosítanak, nem elegendőek, mivel a betegségek terhei nem egyszerűen a társadalom minden egyes tagját egyformán sújtják. Ezért az egészségügyi ellátáshoz való hozzáférésre és az eredményekre gyakorolt orvosbiológiai és társadalmi hatásokkal is foglalkozni kell, és az erőforrásokat ennek megfelelően kell elosztani. A betegség orvosbiológiai modellje a betegek betegségének végső okait próbálja feltárni, míg a betegség társadalmi modellje a proximális tényezők vizsgálatára helyezi a hangsúlyt – az egyén életmódjának azon aspektusaira, amelyek a betegség megbetegedésének nagyobb kockázatának tehetik ki.
Az orvoslás személyre szabottságát és az egyes betegek történetének egyediségét figyelembe véve az egészségügyi eredmények javításának leghatásosabb módszere egy közösségben a lakosság egyéni szükségleteinek holisztikus kezelése. Ez magában foglalja olyan beavatkozások bevezetését, amelyek szembenéznek az egészségi állapotbeli egyenlőtlenségek okaival – az egészségi állapot különböző aspektusai közötti megelőzhető különbségekkel egy népességen belül -, és elismerik a társadalmi meghatározó tényezők szerepét a betegségek kialakulásában. A lehetőségek és erőforrások méltányos elosztása magában foglalja annak megértését, hogy az olyan nem biológiai tényezők, mint a faj, az etnikai hovatartozás, a nemi identitás, a földrajzi elhelyezkedés, a kultúra és a társadalmi-gazdasági státusz hogyan járulnak hozzá a betegségek előfordulásának, gyakoriságának és halálozásának egyenlőtlenségeihez. A hagyományos orvoslásban gyakran figyelmen kívül hagyták ezeket a betegségekre gyakorolt társadalmi-epidemiológiai hatásokat, a modern orvosi gyakorlatokba azonban jelentősen jobban beépültek. A közvélemény figyelmének felkeltése a betegségekre gyakorolt nem fiziológiai hatások növekvő szerepére fontos része az egészségegyenlőségi érdekérvényesítésnek, mert segít megtörni azt a stigmatizált feltételezést, hogy a betegség csak “fizikai”.
A jobb oldali ábra az egyenlőség és a méltányosság közötti különbség erőteljes ábrázolása, amelyet az ARCHE (Allies for Reaching Community Health Equity – Szövetségesek a Közösségi Egészségügyi Egyenlőség Eléréséért) programtól kaptunk. Az erőforrások (ebben a forgatókönyvben ugyanannyi láda) egyenlő elosztása egy közösség minden egyes személye között nem jelenti a méltányos, megkülönböztetésmentes segítségnyújtást. Csak a közösség egyedi 
szükségleteinek figyelembe vételével és az egyes személyeknek a személyes státuszuk alapján különböző számú ládát biztosítva lehet megszüntetni az erőforrásokhoz (ebben a forgatókönyvben az almákhoz) való hozzáférés egyenlőtlenségeit egy csoporton belül. Az egyenlőség nem ismeri el annak lehetőségét, hogy egy közösség vegyesen álljon több és kevésbé előnyös helyzetű tagokból. Az ábrán szereplő legalacsonyabb személynek csak akkor van egyenlő esélye egy almához jutni, ha az erőforrások elosztása nem egyenlően, hanem méltányosan történik.
Hasonlóképpen, az ellátás minőségében és az egészségügyi eredményekben mutatkozó egyenlőtlenségeket az egyenlőség helyett az egészségügyi egyenlőséget előmozdító erőfeszítésekkel lehet a leghatékonyabban csökkenteni. Az interszekcionális perspektívák alkalmazása, amikor az orvosi ellátás különböző aspektusainak igazságosabbá tételére teszünk kísérletet, megerősíti a társadalmi meghatározó tényezők erőteljes szerepét a hagyományos biomedicinán túli emberi betegségfeltételek befolyásolásában. Az egyenlőség és a méltányosság közötti különbségtétel megbecsülésének terjesztése az orvostudomány tekintetében az első lépés az egészségügyi méltányosság megvalósítása felé, mivel a tudás a változás alapja. Ilyen okokból kritikus fontosságú, hogy az érdekvédők belátják, mit jelent egy valóban előítéletektől mentes egészségügyi rendszer. A hozzám hasonlóknak, akik szenvedélyesen támogatják az egészségügyi méltányosságot, tudatában kell lenniük a nyelvezetüknek, amikor olyan tevékenységekben vesznek részt, amelyek a minőségi orvosi ellátáshoz és az egészségügyi eredményekhez való méltányos hozzáférést ígérik. Az egyenlőség és a méltányosság közötti kapcsolat megértése bizonyítja, hogy a két betű mekkora különbséget jelenthet a megérdemelt, jogos egészségügyi ellátás biztosításában több ezer ember életében.