Timothy C. Hain, MD, Responds
Nincs gyógymód a Meniere-kórra, egy ritka belsőfül-rendellenességre, amely körülbelül minden 2000 emberből egyet érint, és halláscsökkenés, fülzúgás (fülcsengés), a fülben lévő teltség- vagy nyomásérzés, valamint szédülés vagy szédülés epizódjai jellemzik. Az életmódbeli változtatások – a dohányzás elhagyása, az alacsony sótartalmú étrend, a mononátrium-glutamát (MSG) kerülése, a koffein korlátozása, egyensúlygyakorlatok végzése, a stressz csökkentése – és néhány gyógyszer azonban segít a tünetek kezelésében, és csökkentheti a jövőbeli rohamok számát.
A szakértők a Meniere-kórt a belső fülben lévő túlzott folyadéknak és duzzanatnak tulajdonítják. A betegség családi eredetű is lehet, mivel különböző (de egyelőre ismeretlen) gének növelik a betegség kialakulásának valószínűségét.
A diagnózis felállításához az orvosok hallásvizsgálatot végeznek, felmérik az egyensúlyt, és MRI-vizsgálatot rendelnek a belső fülről. Kizárnak más olyan betegségeket is, amelyek halláscsökkenést, fülzúgást, fültömést vagy szédülést okozhatnak, például agydaganatot vagy szklerózis multiplexet.
A Meniere-kórnak nincsenek ismert kockázati tényezői, de a diagnosztizált betegek körülbelül 50 százalékának migrénes fejfájása van. Náluk nagyobb valószínűséggel fordul elő a szédülés egy formája is, az úgynevezett jóindulatú paroxizmális helyzeti szédülés (BPPV) – a hirtelen forgó vagy a fej belsejében forgó érzés.
A migrén és a Meniere-kór közötti átfedés miatt egyes orvosok migrénmegelőző kezeléseket írnak fel, mint például a topiramát (Topamax) antiepileptikumot és a nortriptilin (Pamelor) antidepresszánst, amelyek a Meniere-kóros betegek kis százalékánál bizonyítottan működnek.
A Meniere-kórral járó halláscsökkenés és fülzúgás kezelése nem túl hatékony. A halláscsökkenés előrehaladtával – ami a legtöbb esetben nagyon lassan, évtizedeken át tart – kezdetben a hallókészülékek segíthetnek. Ha azonban a betegség tovább folytatódik, a hallókészülékek már nem hatékonyak.
A szédülés megelőzése érdekében az orvosok alacsony sótartalmú étrendet írhatnak elő – körülbelül napi 1,5 gramm nátriumot (nagyjából negyed teáskanálnyi) -, és egy vízhajtó gyógyszert, például hidroklorotiazid-triamterént (Dyazid) adhatnak hozzá. A kombináció csökkenti a fülben lévő folyadék szintjét, és csökkentheti a szédüléses rohamok számát, valamint lassíthatja a halláscsökkenés előrehaladását. A szédülés elleni gyógyszerek, például a betahisztin (Serc) hatékonyságára vonatkozó bizonyítékok gyengék, de az orvosok még mindig felírják őket.
A BPPV-t tapasztaló emberek számára az orvosok javasolhatnak egy Epley-manőver nevű gyakorlatot, amely segít a fülben lévő kalciumkristályok visszahelyezésében, amelyek meglazulnak és szédülést okoznak.
Az akut szédülés kezelésére az orvosok általában meclizint (Verticalm), egy utazási betegségre használt antihisztamint, vagy lorazepámot (Ativan), egy benzodiazepint és nyugtatót írnak fel, esetleg ondansetronnal (Zofran), egy hányinger elleni gyógyszerrel kombinálva. Súlyos helyzetekben a szteroidkezelés, akár szájon át, akár a középfülbe adott injekció formájában, néhány hónapig javíthatja a hallást vagy csökkentheti a szédülést.
Ha a szédülés figyelmeztetés nélkül jelentkezik vagy elesést okoz, az orvosok kis dózisú gentamicint, a dobhártyán keresztül beadott antibiotikumot írhatnak fel. Ez nagy előrelépés a veszélyes szédüléses rohamok kezelésében, és felváltja az olyan drasztikusabb intézkedéseket, mint az ideg átvágása vagy a belső fül sebészi eltávolítása. Mivel azonban a gyógyszer károsíthatja a vestibularis funkciót és ronthatja a hallást, ezért csak súlyos szédülésben szenvedő betegek számára tartják fenn.
A gyógyszerek mellett a vestibularis rehabilitációs terápia – olyan gyakorlatok, amelyek segítenek beállítani a látást és az egyensúlyt, hogy kevésbé szédüljön és jobban kontrollálhassa magát – hatékony lehet legalább néhány Meniere-roham megelőzésében és a bekövetkező rohamok könnyebben kezelhetővé tételében.