1983-ban Jim Cochran és Mark Matze megalapította a Swanton Berry Farmot négy hektár bérelt földön Közép-Kaliforniában. Bár Matze néhány év után távozott, Cochran kitartott az organikus epertermés mellett. 1987-re a Swanton Berry-t az első kaliforniai ökológiai szamócafarmként minősítették, 2011-re pedig Cochran elnyerte az NRDC Growing Green Award díját. Ma a Swanton Berry Farm hírnevet szerzett a Bay Area gasztronómusai körében, mivel a régió legjobb terményeit árulja, beleértve a szedret, a karfiolt és természetesen az epret.
Cochran szerint az eper és a nádbogyók ízét leginkább a fajta és az érettség határozza meg. Az óvatos szedők könnyen eladhatják a legérettebb bogyókat, de Cochran szerint a legtöbb szupermarket – és még más biogazdálkodók is – általában alacsonyabb ízű fajtákat adnak el, hogy maximalizálják a nyereségüket. A magasabb ízű fajták általában kevesebb gyümölcsöt teremnek, annak ellenére, hogy ugyanolyan méretű növényről van szó. Így minden egyes bogyó ízletesebb, de a kisebb termésméret rontja a nyereséget.
“A gazdák több pénzt keresnek az alacsonyabb ízű fajtákon, mert nem kapnak sok – vagy egyáltalán nem kapnak – árprémiumot az ízért” – mondja Cochran.
“A gazdák több pénzt keresnek az alacsonyabb ízű fajtákon, mert nem kapnak sok – vagy egyáltalán nem kapnak – árprémiumot az ízért” – mondja Cochran, aki hozzáteszi, hogy a legtöbb szupermarket és termelői piac bogyói alacsonyabb ízűek. “A helyi biogazdák is számoltak. Magasabb ízű bogyókat termesztünk, és nagyon hűséges vásárlóink vannak, de kevesebb pénzt keresünk, mintha a másik utat választanánk.”
Noha a legtöbb hozzáértő vásárló szkeptikusan viszonyul a szupermarketek általános termékeihez, a helyi bioterményekbe vetett vak bizalom is helytelen lehet. A legjobb bogyók biztosítása érdekében tartsa szemmel azokat a gazdaságokat – mint például a Swanton Berry -, amelyek nyíltan és elkötelezetten a minőség, nem pedig a mennyiség érdekében termesztenek.”
Ami a konkrét bogyókat illeti, Cochran az epret részesíti előnyben – “a legtöbb más bogyót kiábrándítónak találom”. – de azt mondja, hogy sokkal nehezebb és drágább termeszteni, mint más fajtákat, például a szedret. Cochran szerint a szeder jól fejlődik a különböző éghajlatokon, kevés kártevővel rendelkezik, és ha egyszer megtelepedett, több szezonon át termel gyümölcsöt. A szamóca viszont számos kártevőnek és betegségnek van kitéve, és nagyon érzékeny az éghajlati viszonyokra.
“Sok figyelmet – munkát – igényel” – mondja. “Bármelyik szezonban valószínűleg egy vagy több probléma támad, ami az optimálisnál alacsonyabbra csökkentheti a terméshozamot. És mivel a munkaerőköltségei nagyon magasak, nem engedhet meg magának túl sok találatot.”
Ez megmagyarázhatja, hogy egy átlagos eper, amelyet egy kevésbé lelkiismeretes gazda termeszt, miért lehet több találat vagy hiba, mint más bogyós gyümölcsök, például az erőteljesebb málna. Ettől függetlenül, a jól megtermelt gyümölcs mindig felülkerekedik a “gyári farm” mentalitásán – ezt érdemes észben tartani a következő bogyósgyümölcsös kiránduláson.
Eper: Általában június közepétől július elejéig a legjobb, keresse a száraz, szilárd, mélyvörös színű, ép szárú bogyókat – a szedés után nem érnek tovább.
Málna: A június végén és július elején érett, puha bogyók hamarabb megromlanak.
Fekete szeder: Keressen teljesen színezett málnát, amely megtartja az alakját, mivel a puha bogyók hamarabb megromlanak: Májustól szeptemberig kapható, de a csúcsot júniusban és júliusban éri el; keresse a fényességet, mivel a szeder tompa színe jól jelzi a korát.
Áfonya: Sima héjú, sötétkék vagy lila bogyókat június közepétől augusztus közepéig vásároljon, ügyelve arra, hogy elkerülje a léfoltos tárolóedényeket.