A 80-as évek közepén-végén volt egy rövid pillanat, amikor egy viszonylag kis cég egy dublini stúdió támogatásával sikeresen szállt versenybe a Disney-vel olyan alkotásokkal, mint az Egy amerikai farkas, A föld az idő előtt (amely idén ünnepli 30. születésnapját) vagy az All Dogs Go to Heaven. A Kis hableány óriási sikere 1989 végén azonban a Disney javára billentette a dolgokat. Az animációs óriás legnagyobb kereskedelmi sikere az 1967-es A dzsungel könyve óta a Disney úgynevezett reneszánszának kezdetét jelentette – és végül a Sullivan Bluth Stúdió végét. De minderre mindjárt rátérünk.
Don Bluth egy texasi és egy mindenes. Animátornak tanult, de rendezőként, producerként és tervezőként is dolgozott. 1959 és 1977 között a Disney-nek dolgozott számos projekten (Csipkerózsika, A kard a kőben, Robin Hood, A megmentők), majd 1979-ben egy kis csoport animátorral saját rivális stúdiót alapított azzal a céllal, hogy életben tartsa a hagyományos cel animációt – egy olyan stílust, amelytől a Disney fokozatosan eltávolodott.
De miután mindössze egyetlen nagyjátékfilmet, A NIMH titkát adta ki, a Don Bluth Productions csődöt jelentett. Miután különböző új projektek elindításával küszködött, Bluth 1985-ben másodszor is csődöt jelentett. Úgy tűnt, hogy a dolgok üzleti oldala nem volt az erőssége. Belépett Morris Sullivan, egy ismert üzletember, aki saját pénzügyi tanácsadó céget alapított. Sullivant lenyűgözte Bluth és két legközelebbi szövetségese, Gary Goldman és John Pomeroy, a Disney-ről disszidáló társak együttes tehetsége. Beleegyezett a Sullivan Bluth Studios megalapításába egy 5 millió dolláros kezdeti pénzinjekcióval, és a cég újjászületett.
Az Írország és Kalifornia közötti költségcsökkentés érdekében kezdetben 85 fős létszámmal Dublinba érkezett, a költözés 1986 novemberében vált véglegessé, miután az ír kormány az ország történetének legnagyobb támogatását ajánlotta fel a Sullivan Bluth Studiosnak a végleges áttelepüléshez, cserébe a stúdió öt százalékos tulajdonrészéért. Ez a Sullivan befektetésével együtt elegendő volt ahhoz, hogy a Phoenix Park mellett egy rendkívül modern, hatemeletes, 42 000 négyzetméteres stúdiót nyissanak meg. A stúdió 21 részleggel büszkélkedhetett, és több mint 350 embert foglalkoztatott az animációtól az adminisztrációig terjedő munkakörökben (75 százalékuk ír volt). További 4,5 millió dollárt költöttek berendezésekre és berendezési tárgyakra, hogy létrehozzák a világ egyik legkifinomultabb klasszikus animációs stúdiójaként elhíresült intézményt.
A fekete-fehér felvételek fejlesztésére szolgáló laboratórium, színháztermek, valamint rengeteg hang- és vágási lehetőség állt rendelkezésre. Maga a szerkesztőségi tér nagy képernyőkkel és Burbankből átküldött Moviola berendezésekkel teli nézőterekből állt. Voltak légkondicionált vetítőtermek, amelyek közül az egyikben egyetlen 35 mm-es vetítőrendszer állt rendelkezésre a napi felvételekhez, a másikban pedig egy 32 férőhelyes vetítőterem és két univerzális vetítőgép a tekercsek közötti zökkenőmentes váltás érdekében.
A hangosztály a legkorszerűbb berendezésekkel büszkélkedhetett, köztük Tascam többsávos felvételi rendszerekkel, Magna-Tech hangátviteli és hangmódosító berendezésekkel, egy külön a narráció és a hangeffektek rögzítésére szolgáló szobával, valamint egy hatalmas házon belüli hangeffekt-könyvtárral. Mindennek tetejébe Bluth létrehozta a The Irish School of Classical Animation-t a Ballyfermot College-ban, hogy megszilárdítsa a kapcsolatot új hazájával. Ha minden jól megy, még egy Sullivan Bluth-féle vidámparkról is szó volt, amely a képernyőn megjelenő karakterek körül forogna. Mivel minden lehetséges szempontot figyelembe vettek, a siker szinte garantáltnak tűnt.
Nem mindenki osztotta Bluth elképzelését a sötétebb, kifejezetten érettebb animációs filmek készítéséről. Gyerekek és felnőttek egyaránt színt, kalandot, végtelen vidámságot akartak. Bluth azonban szerette a dolgokat erre-arra tolni, gyakran a saját kárára. Az 1986 novemberében bemutatott Egy amerikai farok, egy szívvel és szeszélyekkel teli film, amely a 9 millió dolláros költségvetéséből jól jövedelmezett, annak ellenére, hogy vegyes kritikákat kapott. Két évvel később a The Land Before Time kissé váratlanul hatalmas sikert aratott, 84 millió dolláros bevétellel. A kritikák általában pozitívak voltak, és a filmet hatalmas előrelépésnek tekintették a stúdió előző filmjéhez képest. A film általános vonzerővel rendelkezett, amely fiatal és idősebb közönséget egyaránt vonzott. Bluth tehát végre megtalálta a siker receptjét?
Nem egészen. 1989-ben az All Dogs Go to Heaven teljes fordulatot hozott a Sullivan Bluth Studios számára – sőt, szinte véget vetett a partnerségnek. A kritikusok szerint a történet zavaros volt, a karaktereket pedig nehéz volt megszeretni. A filmet ugyanazon a napon mutatták be, mint A kis hableányt, amely sokkal nagyobb költségvetéssel és hangsávval készült. Annak ellenére, hogy az All Dogs Go to Heaven kis nyereséget hozott, a cég pénzügyi támogatói azonnal visszaléptek, ami azt eredményezte, hogy minden további projektet elvetettek. A stúdió jövője hirtelen kilátástalannak tűnt. Az átnevezett Don Bluth Entertainment tovább folytatta a Rock-a-Doodle-t, a FernGully ellenében: Az utolsó esőerdő, amely lenyűgözően ötvözte a számítógépes és a kézzel rajzolt animációt. Ez egy kereskedelmi katasztrófa volt, és a halálos ítélet Bluth karrierje számára.
1992 és 1995 között Bluth egy sor hanyagul elkészített, gyenge fogadtatású filmet adott ki, sok pénzügyi huzavona után. Néhány animátor ingyen dolgozott, Bluth pedig saját zsebből fedezte a cég rezsiköltségeit. A kézzel rajzolt cel-animáció jellegéből adódóan a Bluth-produkciók mindig hihetetlenül munkaigényesek és drágák voltak. Szerkesztői szempontból sok körre és szakaszra volt szükség a végső elképzelés tökéletesítéséhez; a vázlatfázistól kezdve az összes karakter teljes kidolgozása akár hat hónapot is igénybe vehetett. A történetet a layout és a háttér részlegek dolgozták fel, majd továbbadták egy további tervezési részlegnek, mielőtt a mintegy másfél millió egyedi rajzból álló teljes készletet fáradságos munkával papírról és expozíciós lapról cellára festették.
Hogy némi összefüggést adjunk egy Bluth-film filmzenéjének előállítási költségeivel kapcsolatban, 50-100 zenészt használtak fel a végső filmzene felvételéhez. Ez akár öt napot is igénybe vehetett, amely két háromórás munkamenetből állt, és napi 10-20 000 dollárba került. Ez pokolian sok pénz volt a 80-as évek végén és a 90-es évek elején. Bluth nem volt hajlandó spórolni, és 1995-re a dublini stúdió végleg bezárt, és ezzel együtt az ír animációs ipar is összeomlott. Az Egyesült Államokban a Disney épp akkor forgalmazta a Pixar első játékfilmjét, a Toy Story-t, ami forradalmat indított el az animációban.
Ma már egészen más a kilátás itthon, Írországban. Az animációs ipar jó egészségnek örvend, számos díjnyertes stúdióval – köztük a Cartoon Saloon (Song of the Sea, The Secret of Kells), a Brown Bag Films (The Octonauts és különböző alkotások a Nickelodeon számára) és a Boulder Media (The Amazing World of Gumball és Danger Mouse) -, amelyek becsült értéke 100 millió euróra tehető.
És mi lesz Bluth-tal? Nos, visszatért Kaliforniába, és folytatta a filmkészítést, változó sikerrel. Az Anastasia 1997-ben meglepetéssiker volt, de ezt három évvel később a katasztrofális Titan AE követte, ami gyakorlatilag végleg bezárta a Fox Animation Studios-t. Ezután Bluth 2011-ig videojátékokkal foglalkozott.
Történelmi szempontból Don Bluth öröksége lenyűgöző. Senki sem csinálta korábban azt, amit ő – elszakadni egy olyan hatalmas, bár fáradtnak tűnő cégtől, mint a Disney, hogy egy teljesen új animációs módot hozzon létre, valami olyat, ami sötétebb, minden bizonnyal szürreálisabb, mint a Disney, valami olyat, ami a felnőtteket éppúgy bevonja, mint a fiatalabb nézőket. A dolgok nagyobb összefüggésében Bluth karrierje kétélű kard volt.
Amilyen szükséges lépés volt, hogy az animációs ipar kilépjen a komfortzónájából, olyan szükséges evolúciós lépés volt a Disney történetében is, mivel arra kényszerítette a céget, hogy újragondolja és átszervezze magát egy 22 éves visszaesés után. Azzal, hogy a Disney megváltoztatta a dolgokat, gyakorlatilag elsüllyesztette Bluthot. Ettől függetlenül, azzal, hogy az animáció óriásaival a saját játékukban játszott – és legyőzte őket, legalábbis egy ideig -, nem kétséges, hogy Bluth jobbá változtatta a médiumot.
Megjelent 2018. jan. 20