Kik voltak az első amerikaiak? Két e héten megjelent kutatás ellentétes értelmezésekre jutott.
Az egyik tanulmány, amely kedden jelent meg a Science című folyóiratban, azt javasolja, hogy az első amerikaiak egyedülállóan szibériai eredetűek voltak, és egyetlen hullámban, a Bering-földhídon keresztül jutottak át a kontinensre. Egy másik, a Nature című folyóiratban kedden megjelent tanulmány szerint egyes korai amerikai őslakosok genetikai gyökerei Ausztráliában és a szomszédos szigeteken, a közösen Ausztrálázsia néven ismert térségben gyökerezhetnek.
Az amerikai kontinens benépesítése nagy antropológiai és régészeti érdeklődésre tart számot. A kontinensen több mint 10 000 évvel ezelőtt egyedülálló kultúrára utaló bizonyítékokat látunk, de hogy pontosan hogyan és honnan érkeztek ezek a népek a kontinensre, azt évtizedek óta vitatják. A tudósok általában egyetértenek abban, hogy az első amerikaiak Ázsiából jöttek át a két kontinenst összekötő Bering-földhídon keresztül.
Ez az exodus valószínűleg 20 000 és 40 000 évvel ezelőtt kezdődött. Egyes kutatók azonban azzal érvelnek, hogy az alaszkai gleccserek akadályozták volna az Észak-Amerikába való bejutást. A beringiai megállási hipotézis szerint az emberi populációk mintegy 15 000 évig rekedtek volna ezen a szárazföldi hídon, mielőtt a jégolvadás végül lehetővé tette volna a kontinensre való szabad átjutást. Onnan ez a fő kivándorló népesség szétvált és sok különböző első kultúrára diverzifikálódott.
A szakértők megjegyezték, hogy néhány korai amerikai csontvázat, amelyek többsége 8000 évnél idősebb volt, olyan fizikai jellemzőkkel találtak, amelyek látszólag ellentétesek a történelmi és modern amerikai őslakosokéval. Néhány fiatalabb dél-amerikai minta is rendelkezett ezekkel a megkülönböztető jegyekkel.
Az Önt érdeklő Monitor-történeteket kapja meg postaládájába.
A regisztrációval elfogadja adatvédelmi szabályzatunkat.
“Azt sugallták, hogy ez a morfológia jobban illik az ausztrál-ázsiai populációkhoz” – mondja Pontus Skoglund, a Nature tanulmány társszerzője. “De mindig is felmerült a kérdés, hogy ez a morfológia statisztikailag mennyire informatív, és milyen mértékben tükrözi valójában a populációs kapcsolatokat.”
A dél- és közép-amerikai indián populációk genomikai adatait felhasználva Skoglund és kollégái meglepő mintázatot találtak. Néhány ilyen populációban kis mértékű ausztrál-ázsiai genetikai származást találtak.
“Ennek a jelnek a csúcsát Brazíliában találtuk, ahol az emberek szerint az utolsó ilyen morfológiájú populációk is léteztek” – mondja Skoglund. “Nem tartjuk valószínűnek, hogy létezett egy olyan populáció, amely sokkal közelebbi rokonságban állt az ausztrálokkal, mint a mai amerikai őslakosokkal. De talán ez egy lépés a magyarázat felé.”
Az amazóniai indiánok és az ausztrálok közötti genetikai kapcsolat Skoglund szerint korábban ismeretlen volt, és komoly következményei lehetnek.
“Azt hiszem, erre szinte egyetlen genetikus sem számított volna” – mondja Skoglund. “Amit ez a történelem szempontjából elárul nekünk, ami sokkal fontosabb, az az, hogy az amerikai őslakosok ősi populációi sokkal változatosabbak voltak, mint azt korábban gondolták.”
Skoglund és kollégái azt javasolják, hogy közvetlenül azelőtt, hogy Amerikába indultak volna, az ősi szibériai populációk keveredhettek egy ausztrál-ázsiai “Y populációval”. De a “hogyan” és a “mikor” rejtélyre korlátozódik. A genetikai adatok, mondja Skoglund, egyszerűen nem árulnak el erről semmit.
“Az én spekulációm az, hogy Északkelet-Ázsiában az amerikai kontinens benépesülésének idején volt egy, az ausztrálokkal meglehetősen szoros rokonságban álló populáció” – mondja Skoglund. “Ez a népesség keveredhetett más népességekkel, hogy kialakítsa az amerikai őslakosok ősi népességét. De talán többször is érkeztek emberek az amerikai kontinensre, és ezeknek az embereknek kissé eltérő arányban volt jelen ez a felmenőjük. De hogy melyik impulzus jött először, és milyen különböző útvonalakon haladtak, azt nem tudjuk.”
“A genetika eddig azt sugallta, hogy az ősi vándorlásokat tekintve csak egyetlen egy volt” – teszi hozzá Skoglund. “Volt néhány további vándorlás Amerika északi részein, de azok újabb események voltak.”
A UC Berkeley genetikusa, Rasmus Nielsen által végzett hasonló genomikai vizsgálatok alátámasztják az egyetlen vándorlás elképzelését. De ezzel egyúttal megkérdőjelezi a beringiai megállási hipotézist is.
“A divergenciaidő datálásával akartuk tesztelni – vagyis a ma Szibériában és Kelet-Ázsiában élő populációk és az amerikai őslakosok közötti szétválási idővel” – mondja Nielsen. “Mennyi idő telt el azóta, hogy volt egy közös populációjuk, amely Szibériában vagy valahol Ázsiában élt? Számos új technikát és adatot felhasználva ezt viszonylag pontosan, körülbelül 23 000 évvel ezelőttre tudtuk datálni.”
Ezzel a közelítéssel a beringiai megállás lehetetlen lett volna.
“Az első emberek 14 000 vagy 15 000 évvel ezelőtt jelentek meg Amerikában” – mondja Nielsen. “Ez nem hagy időt a beringiai megállásra. Körülbelül 23.000 évvel ezelőtt el kellett szakadniuk, végig kellett haladniuk Ázsián, és 7.000-8.000 év alatt át kellett kelniük a szárazföldi hídon Amerikába. Tehát nyilvánvalóan nem volt 15 000 éves beringiai megállás. Lehetett egy kis megtorpanás, de semmi olyan, mint 15 000 év.”
Nielsen kutatásai szélesebb képet nyújtanak a betelepülésről. Nielsen szerint a vándorlás egyetlen hullámban történhetett, mielőtt két fő populációra oszlott volna.
“Azt látjuk, hogy többnyire minden amerikai őslakos egy Amerikába irányuló, talán 20 000 évvel ezelőtti vándorlási hullám leszármazottja” – mondja Nielsen. “Az első egyedi amerikai kultúrát körülbelül 13 500 évvel ezelőtt látjuk, amely elterjedt az amerikai kontinens nagy részén. Pontosan ez idő tájt látjuk, hogy az amerikai őslakosok először kezdtek szétválni. Két nagy csoportot találunk – amit mi déli csoportnak és északi csoportnak nevezünk.”
Nielsen szerint kollégái mindössze két kivételt találtak. A tanulmány nem veszi figyelembe az északon élő inuit népességet, mivel ők később érkeztek, és egy sajátos kultúrát hoztak magukkal.
“A másik kis kivétel, ami nagyon érdekes volt, hogy a brazil indiánok és a melanéziaiak között bizonyos genetikai rokonságra utaló jeleket találtunk” – mondja Nielsen. “Csak valamivel több rokonságot mutattak, mint amennyit a korábbi adatok alapján valójában kellett volna.”
A Skoglundhoz és kollégáihoz hasonlóan Nielsen csapata is talált ausztrál-ázsiai felmenőket a modern indiánoknál. Ez arra késztette őket, hogy megvizsgáljanak egy másik hipotézist Amerika benépesítésére vonatkozóan – egy paleoamerikai hipotézist, amely szerint az első emberek, akik Amerikába érkeztek, nem Szibériából, hanem ausztrálok és melanéziaiak voltak, akik hajóval utaztak.
“Néhány dél-amerikai populációban találtunk erre a hipotézisre utaló bizonyítékot” – mondja Nielsen. “Sikerült némi DNS-t kinyernünk feltételezett paleoamerikaiak ősi mintáiból, akik inkább ausztrál és melanéziai kinézetű vonásokat mutatnak. De vajon ezek az egyének valóban genetikai rokonságban állnak-e az ausztrálokkal és a melanéziaiakkal? Amikor ezt megvizsgáltuk, azt találtuk, hogy a válasz nem. Egyértelműen csak a modern őslakos amerikaiakkal állnak rokonságban. Úgy gondoljuk, hogy ez egy későbbi vándorlás bizonyítéka, talán egy olyané, amely a nyugati partok mentén, egy part menti útvonalon történt körülbelül 8000 évvel ezelőtt.”
Nielsen és Skoglund szerint mindkét tanulmány ugyanazokra a genetikai jelekre támaszkodik. E jelek eltérő értelmezése azonban néhány ellentétes következtetést eredményezett.
“Ők pontosan ugyanazt a jelet látták, és még erősebb bizonyítékuk van erre a jelre” – mondja Nielsen. “Úgy érzik, ahogy a mi első megérzésünk is volt, hogy ez alátámaszthatja a paleoamerikai hipotézist. De ha ez így van, akkor ennek bizonyítékát kellene látnunk az ősi DNS-ben, de nem látjuk.”
Az értelmezésektől eltekintve azonban mindkét tanulmánynak közös a célja – megválaszolni az alapvető kérdéseket arról, hogyan népesült be Amerika.”
“Ez egy nagyon régi, nagyon ellentmondásos kérdés, sok különböző elmélettel” – mondja Nielsen. “Amit mi kimutattunk, az az, hogy – azzal a fenntartással, hogy ez a kis jel a dél-amerikai kontinensen van – visszatértünk a legunalmasabb, legvaníliásabb elmélethez – egy nagy migrációhoz, ami körülbelül 20 000 évvel ezelőtt történt. Az összes ilyen fantáziadúsabb elméletet nem tudjuk alátámasztani.”