A.
Diabéteszt diagnosztizálnak, ha a cukorbetegség tünetei (poliuria, polidipszia, megmagyarázhatatlan fogyás) és >200 mg/dl véletlenszerű glükózszint áll fenn. Az >126 mg/dl éhgyomri glükózszint vagy a 75 g glükózterhelés után 2 órával mért >200 mg/dl glükózszint szintén diagnosztikus. A hemoglobin A1c (HbA1c) diagnosztikus használata nem ajánlott.
B.
A cukorbetegség (prediabétesz) diagnosztikus kritériumainak nem megfelelő hiperglikémia vagy csökkent éhgyomri glükóz vagy csökkent glükóztolerancia kategóriába sorolható. A cukorbetegség megelőzhető az ezen állapotok bármelyikében szenvedő betegeknél, ha a betegek fogynak és mozgásprogramba kezdenek. Metformin is alkalmazható a cukorbetegség kialakulásának megelőzésére ezeknél a nagy kockázatú betegeknél.
C.
A cukorbetegség másodlagos okait minden cukorbetegségben szenvedő beteg értékelésénél figyelembe kell venni. Az olyan cukorbetegséget okozó gyógyszerek, mint a glükokortikoidok, tiazidok, Dlantin és proteázgátlók dózisát csökkenteni kell, vagy lehetőség szerint alternatív szerekkel kell helyettesíteni. A cukorbetegség genetikai okait ki kell zárni, ha a családban erős cukorbetegség vagy fenotípus (pl. Down-, Turner-, Klinefelter-szindróma) fordul elő. Endokrinopátiákat, mint például Cushing-szindróma, akromegália, feokromocitóma, pajzsmirigy túlműködés, és egyéb betegségeket kell keresni a kórtörténet és a vizsgálat alapján. Az exokrin hasnyálmirigyet érintő betegségekben, például hemokromatózisban, krónikus pancreatitisben, hasnyálmirigy-, malignus vagy cisztás fibrózisban szenvedő betegeknél nagy a cukorbetegség kockázata; az alapbetegség kezelése gyakran döntő fontosságú az inzulinhiányos állapot progressziójának csökkentése és a cukorbetegség kezelése szempontjából.
D.
Az 1-es típusú cukorbetegek élethosszig tartó inzulinkezelést igényelnek. Jellemzően bazális inzulint használnak, ultra-rövid hatású inzulinokkal, amelyeket minden étkezés vagy uzsonna előtt adnak. Az 1-es típusú cukorbetegeket meg kell tanítani a szénhidrátok számolására és mind a korrekciós, mind a prandialis inzulinadagolás kiszámítására. Ezeknek a betegeknek együtt kell dolgozniuk egy cukorbeteg-csoporttal, és inzulinpumpás terápiát kell felajánlaniuk. A vérnyomás; a lipidek; valamint a vese-, szem- és lábápolás irányelvei hasonlóak a 2-es típusú cukorbetegségben szenvedő betegek irányelveihez.
E.
A 2-es típusú cukorbetegséggel újonnan diagnosztizált betegeket vércukorszintmérővel és vizsgálati utasításokkal kell ellátni, és diabéteszoktatásra és orvosi táplálkozási terápiára kell irányítani. Hangsúlyozni kell a dohányzásról való leszokást, valamint a testmozgás és a testsúlycsökkentés előnyeit.
F.
A kezelésre szoruló betegek esetében továbbra is a metformin az első vonalbeli szer. A betegeket figyelmeztetni kell, hogy a korai GI mellékhatások nem ritkák, és lehetőség szerint tolerálni kell őket; ezek általában 2 héten belül megszűnnek. A metformin alkalmazása kardiovaszkuláris kockázatcsökkenéssel jár, de nem alkalmazható >1,5 mg kreatininszintű vagy súlyos krónikus betegségben szenvedő betegeknél. A szulfonil-karbamidokat másodvonalbeli szerekként adják, mert költséghatékonyak. A rövid hatású szulfonil-karbamidok, mint például a glipizid, rövidebb felezési idejük miatt előnyben részesülnek, különösen az idősebb betegeknél. A tiazolidindionokat, például a pioglitazont harmadik vonalbeli terápiaként vagy az első- és másodvonalbeli gyógyszerek ellenjavallatával rendelkező betegeknél alkalmazzák; ezek azonban korlátozottabb hatékonysággal rendelkeznek, és kardiovaszkuláris kockázattal és csontvesztéssel hozták őket összefüggésbe.
A gliptinek korlátozott hatékonyságúak, de súlysemlegesek és jól tolerálhatók. Az exenatidnak gyakoriak a GI mellékhatásai és korlátozott a hatékonysága, de testsúlycsökkenést eredményezhet.
G.
Az inzulin tipikus kezdő adagja 0,3 U/kg. Az inzulinkezelésnek egy bazális inzulint (inzulin glargin vagy semleges protamin Hagedorn ) kell tartalmaznia, amelyhez az étkezések előtt fokozatosan rövidebb hatású inzulinokat adunk. Az adagokat az étkezés előtti és utáni glükózszintekhez kell titrálni. Az inzulinkezelésre szoruló betegeket figyelmeztetni kell, hogy vezetés előtt ellenőrizzék a vércukorszintjüket. A glikémiás kezelés jelenlegi megközelítései közé tartozik a glükagonszerű-peptid (GLP)-1 analógok, a dipeptidil-peptidáz-4 gátlói és az amilin analógok alkalmazása.
H.
A vérnyomáskontroll ugyanolyan fontos, mint a glikémiás kontroll. Az angiotenzin-konvertáló enzim (ACE) gátlóval történő kezelést általában első vonalban alkalmazzák, szükség szerint kalciumcsatorna-blokkolókkal és tiazid diuretikumokkal kiegészítve. A legtöbb betegnek két-négy vérnyomáscsökkentőre van szüksége a <130/80 mmHg ajánlott vérnyomás eléréséhez.
I.
A vizelet mikroalbuminszintjét évente meg kell vizsgálni. A >30 mg mikroalbumin jelenléte a kreatinin grammonként a nefropátia és a kardiovaszkuláris betegségek kockázati tényezője. Az ACE-gátlókat és az angiotenzinreceptor-blokkolókat (ARB) addig kell titrálni, amíg a mikroalbuminszintet 30 mg/g kreatinin alá nem szorítják.
J.
A cukorbetegségben a hipperlipidémia jellemzően hipertrigliceridémia és a nagy sűrűségű lipoprotein (HDL) alacsony szintje. Ez utóbbi fibrátokkal vagy niacinnal kezelhető. Az alacsony sűrűségű lipoprotein (LDL) >100 mg/dl szintje fokozott kardiovaszkuláris kockázattal jár. Az ilyen betegeknek sztatinokat kell felajánlani.
K.
A terhességi cukorbetegség alatt minden olyan cukorbetegséget értünk, amelyet a terhesség alatt diagnosztizálnak. A szűrést optimális esetben a terhesség 24-28. hetében, vagy magas kockázatú nőknél (pozitív családi anamnézis, elhízás, korábbi makroszómia) már korábban el kell végezni. A diagnózis felállítására az éhgyomri glükóz >126 mg/dl, a random glükóz >200 mg/dl vagy a glükóz >140 mg/dl 1 órával 50 g glükózterhelés után. A terhesség alatti diagnózis megerősítése 3 órás orális glükóztolerancia-teszt (OGTT) segítségével történik, 100 g glükózterheléssel. A pozitív 3 órás glükóztolerancia teszt kritériumai közé tartozik az éhgyomri glükóz >95 mg/dl, az 1 órás minta >180 mg/dl, a 2 órás minta >155 mg/dl vagy a 3 órás minta >140 mg/dl. A terhességi cukorbetegségben szenvedő betegeket táplálkozási tanácsadással és vércukorszintmérővel kell ellátni. Az éhgyomri glükózértékeket <90 mg/dl, az 1 órás posztprandiális szinteket pedig <120 mg/dl értéken kell tartani. A terhességi cukorbetegségben szenvedő nők kisebbsége igényel inzulinterápiát; általában NPH inzulint és ultra-rövid hatású inzulinokat (lispro vagy aspart) alkalmaznak. Szájon át szedhető szereket rutinszerűen nem alkalmaznak a terhességi cukorbetegség kezelésére. A szulfonilureák terhességben ellenjavalltak, és a metformin alkalmazására vonatkozó biztonsági adatok nagyon korlátozottak.
L.
A kórházi kezelés alatti hiperglikémia a morbiditás és a mortalitás jelentős növekedésével jár. A glükóz normalizálása előnyösnek bizonyult az orvosi és sebészeti intenzív osztályokon fekvő betegek körében. Intenzív osztályon az inzulint intravénásan kell infundálni, ha a glükóz >120 mg/dl, és ezt követően <140 mg/dl glükózszintig kell titrálni. A beteg átállítható SC inzulinra, ha stabil (pl. extubálva, presszorok nélkül), függetlenül attól, hogy a beteg eszik-e vagy sem. Ha a glükózszabályozás a célnak megfelelő volt, sok klinikus olyan inzulinadaggal kezdi, amely az előző napi teljes napi inzulinfelhasználás 80%-ának felel meg. A recepteket bazális, prandiális és korrekciós adagokra kell felírni.