Az infraspinatus izomban lévő triggerpontokhoz számos mozgásszervi fájdalom szindróma és mozgásszervi diszfunkció köthető. A krónikus triggerpontok gátló jellege miatt végül csökken az izom aktivációja és tónusa, ami a funkcionális mozgásminták gyenge stabilitását okozza.
Az infraspinatus szinte mindenben csúnya bűnös. Számíthatunk arra, hogy ez az izom minden vállműködési zavarban, fájdalomban vagy sérülésben szerepet játszik, de még több testrégiót érint ez a triggerpont, amikor a test kompenzálja a motoros kontroll és a stabilitás hiányát.
A váll négy rotátorköpeny-stabilizátorának egyike, az infraspinatus hajlamos az aktív, látens és szatellit triggerpontokra. Medialisan a lapocka infraaspinatus fossa infraspinatusához, laterálisan pedig a felkarcsont nagy tuberculumának középső facettájához csatlakozik. Húsos rostok erednek a medialis kétharmadából és ínszálak a felszínén lévő gerincekből. A rostok egy ínba futnak össze, amely a lapocka gerincének oldalsó határán siklik át, és a vállízület kapszulájának hátsó részén áthaladva a felkarcsont nagycsontjának középső lenyomatába illeszkedik. A glenohumeralis ízület külső (laterális) rotátora és a kar adductora. Az infraspinatus és a teres minor a felkarcsont fejét kifelé forgatja (külső vagy laterális rotáció); a kar hátrafelé történő mozgatását is segítik (a glenohumeralis ízület nyújtása). Az infraspinatus azonban a fő külső rotátor.
A közgondolkodás azt diktálja, hogy az izmoknak össze kell húzódniuk és el kell lazulniuk ahhoz, hogy mozgás történjen. E működési rendszer nélkül mozdulatlanok lennénk. A probléma abban rejlik, hogy ezek az izomösszehúzódások mennyire és milyen jól történnek. Amikor az izmokat egy triggerpont érinti, akkor eleve feszesebbé válnak; olyasmi, mint amikor egy csomót kötünk a kötélre, ami természetesen megrövidíti annak eredeti hosszát. A csomó jelenléte és az ebből következő merevség végső soron a mozgástartomány csökkenését okozza. Pontosan ez történik egy izommal is.
Az összes eredési és behelyezkedési pont negatívan befolyásolttá válik, és az ízületek elveszítik a megfelelő mozgékonyságot. A test természetszerűleg megpróbálja kompenzálni ezt a rendellenes mozgást, ami miatt más területek feszessé és korlátozottá válnak. Az első hajlam az, hogy kinyújtjuk a feszességet, hogy rugalmasságot nyerjünk, mert ez (átmenetileg) jól esik. Ez azonban sosem tűnik tartósnak, sőt, néha még rosszabbul is érzi magát utána.
Az izom szó szerint számos egyedi szalag, amelyek egyetlen működő egységgé kapcsolódnak össze. Amikor ezeket a szalagokat megfeszítjük, a test reagál, hogy megpróbálja megvédeni magát a sérüléstől. Ha folyamatosan feszíted és húzod ezt a feszülést, az idegrendszer végül jelet küld az adott izomnak, hogy deaktiválódjon (csökkenjen a tónus és az összehúzódás), így próbálva megelőzni a sérülést. E jel hatására az izom túlságosan ellazul, és gyengébbé és kevésbé stabillá válik. Ez addig tart, amíg a teste meg nem próbálja máshol megtalálni ezt a stabilitást, és egy másik régiót nem feszít meg. Az izmok nem elszigetelten működnek, ezért mindig vannak kompenzációs minták, amelyeket fel kell mérni.
Az infraspinatusnak több triggerpontja is lehet az izomrostokon belül. Minden egyes pont a test különböző zónáira irányítja a fájdalmat. Ha a terápia elvégzésekor az egész izmot értékeli, akkor sikerrel enyhítheti az összes utaló tünetet. Az infraspinatus triggerpontok által közvetített fájdalomminták a váll elülső részén jelentkező fájdalommal, bicepszfájdalommal, a lapocka közepén jelentkező fájdalommal, sőt az alkarban és a kézben jelentkező bizsergéssel és zsibbadással is járnak. A fájdalom lehet éles, tompa, égő, fájdalmas, bizsergő és zsibbasztó. Fájdalomképzésében nem ismer határokat, ezért mindenre gyanakodjon.
Minden betegnél értékelem az infraspinatust, függetlenül attól, hogy milyen panaszai vannak. Még nem találtam olyan beteget, akinek ne lett volna problémája egy mögöttes triggerponttal és/vagy aszimmetriával a bal és jobb infraspinatus izmok között. Tehát a tanulság egyszerű: Minden betegnél meg kell vizsgálni az infraspinatus izmot. Soha ne hagyjuk figyelmen kívül!
Számos forgatókönyv történhet a diszfunkcionális mozgásminták tekintetében, amikor az infraspinatus már nem működik 100 százalékos kapacitással. A csomósodott izmok elkezdenek deaktiválódni és veszítenek tónusukból. Ezért már nem tudják hatékonyan ellátni a stabilizációs és mozgásszabályozó szerepüket. Amikor az infraspinatus elkezdi elveszíteni a tónusát, a váll ekkor belső rotációba kezd. Ez az egyik elsődleges összetevője a Vladimir Janda által kidolgozott felső keresztszindróma paradigmával összefüggő tipikus vállkerekítésnek.
Ami ezután következik, az a diszfunkcionális mozgások kaszkádja. A váll előre gömbölyödik, a mellkas megfeszül, és a lapocka kifordul, ami extra összehúzódást jelent a hátközép izmaira. Ezek fáradni kezdenek, és a kar előrecsúszik az ágyékban, ami a felkarcsont fejének elülső kompresszióját okozza. A váll a fül felé emelkedik, mivel a trapézizmok megfeszülnek, az acromio-clavicularis ízület mechanikája megváltozik, és a gerinc csigolyák stabilitása tényezővé válik. Mindezek a kompenzációs feszes izmok kialakíthatják saját látens és szatellit triggerpontjaikat. Egyesek azzal érvelhetnek, hogy a mellizmok (mellizom major/minor) feszessége volt a kezdeti triggerpont, és az infraspinatus erre reagált; nos, ez nagyon is igaz lehet. De mit gondol, hogyan kezelnénk ezt a helyzetet, függetlenül attól, hogy mi okozta a kezdeti kialakulást? Mindkettőt kezeljük.
A triggerpontokat nem szabad figyelmen kívül hagyni. Ezek nem egyszerűen izomcsomók, amelyek fájdalmat okoznak. Komoly mozgási zavarokat okoznak, és kínzóan fájdalmasak lehetnek. Ahhoz, hogy ezt az izmot újra fejleszthesd és újra tónusba hozd, először a csomókat kell eltávolítanod. Nem lehet tonizálni egy olyan izmot, amelynek triggerpontjai vannak.
Hogyan lehet megszabadulni a triggerpontoktól? Az általam preferált módszer a mélyszöveti lézerterápia, amely segít javítani a triggerpont által okozott sejtkémiai károsodást. A terápia klinikai kiválasztása a kezelőorvoson múlik. A kezelési lehetőségek módszerek, és az Ön szakterületétől függően számos módszer közül választhat. Az elsődleges fontosság azonban az, hogy megértsük a diszfunkciót okozó alapelveket. Ha ismeri ezeket az elveket, akkor jó úton jár.
Kattintson ide további információkért Perry Nickelston, DC, FMS, SFMA-ról.