Irodalmi eszközöknek nevezzük azokat a technikákat és szerkezeteket, amelyeket az írók az üzenetük és történetük közvetítésére használnak. Ha jól csinálják, az irodalmi eszközök használata megváltoztathatja, manipulálhatja és megkérdőjelezheti azt, ahogyan az olvasó bármilyen művet érzékel. Az elsajátított irodalmi eszközök befolyásolják, hogyan lehet egy történetet vagy esszét értelmezni és elemezni, valamint azt, hogy az olvasó mennyire élvezi a művet.
Ha többet szeretne megtudni más irodalmi eszközökről, kattintson ide.
Nézőpont:
A nézőpont (POV) irodalmi eszköz a történet elbeszélésének módja. A POV megválasztását egyetlen írónak sem szabad félvállról vennie. Ez az egyik olyan irodalmi eszköz, amely nagy hatalommal bír a tekintetben, hogy a karaktereket és a történetet hogyan lehet elmesélni és érzékeltetni. A POV lehetővé teszi az író számára, hogy manipulálja, mit tud és mit nem tud az olvasó az elbeszélésről. Az író a következő POV lehetőségek közül választ egyet vagy többet: 1., 3. és 2. személy, hogy megalkossa a történetét. Egyes írók szeretnek több nézőpontot alkalmazni, és ezek között váltogatni egy (általában hosszabb) mű során. Általában a regények esetében a szerzők általában az 1. és a 3. elbeszélői nézőpontot választják, mivel sokan egyetértenek abban, hogy a 2. személyű elbeszélést sokkal nehezebb fenntartani egy hosszabb írás során. Olvasson tovább az 1. és 3. elbeszélői POV meghatározásaiért és példákért…
Előszemélyes elbeszélés:
Az irodalmi eszközök közül az egyes szám első személyű elbeszélés használata népszerű. Az egyes szám első személy egyetlen nézőpontból, személyes nézőpontból – ahol az elbeszélő olyan szavakat használ, mint az “én”, az “én” és az “én”. Az író által teremtett világot egyetlen szereplő szemével látjuk, aki elmeséli a történetet. Hiteles hangot teremthetsz a karakterednek, mivel az egyes szám első személy lehetővé teszi számodra és az olvasó számára, hogy közvetlen, mélyreható hozzáférést kapj ahhoz, amit a karaktered gondol és érez. Ez lehetővé teszi, hogy az olvasóid azonnal jobban kötődjenek az elbeszélődhöz, ami nagyobb empátiát és érzelmi befektetést eredményez az egész művedben.
Van néhány korlátozás, amely bizonyos irodalmi eszközökkel jár. Az egyes szám első személyű elbeszélés tekintetében a “hátrányok” közé tartozik, hogy az elbeszélő korlátozva van abban, hogy mit adhat és mit nem adhat át az olvasónak. Minden egy adott személy szemszögéből történik, és vannak olyan események/ részletek stb. amiket ő és így az olvasód sem fog tudni. Csak az elbeszélőd gondolatait és érzéseit tudod mélyrehatóan feltárni, mivel ő csak találgatni tud arról, hogy a többi szereplőd min megy keresztül. Ezzel mindenképpen óvatosnak kell lenned, ha első személyt választasz egy összetett cselekményű elbeszéléshez – nincs lehetőséged mindent megmagyarázni.
Példa: Salinger fantasztikus példája az egyes szám első személyű elbeszélésnek. A problémás tinédzser, Holden Caufield meséli el a regényt: Én vagyok a legfélelmetesebb hazudozó, akit életedben láttál. Szörnyű. Ha éppen a boltba tartok, hogy vegyek egy magazint, és valaki megkérdezi, hová megyek, hajlamos vagyok azt mondani, hogy az operába megyek. Ez szörnyű.”
A Nagy Gatsby egy másik tökéletes példa: “A civilizáció darabokra hullik. Szörnyen pesszimistává váltam a dolgokat illetően… A gondolat az, hogy ha nem vigyázunk, akkor a fehér faj – teljesen el fog merülni… Rajtunk múlik, hogy mi, akik a domináns faj vagyunk, vigyázzunk, különben ezek a más fajok fogják átvenni az irányítást a dolgok felett.”
Harmadik személyű elbeszélés:
A harmadik személyű elbeszélés használata a szerzők által használt irodalmi eszközök tekintetében szintén népszerű nézőpont. A harmadik személyű elbeszélés olyan elbeszélő, aki kívülről, magából az elbeszélésből mondja el a történetet, nem szereplője a történetnek, és soha nem is utal önmagára. A harmadik személyű elbeszélés olyan kifejezéseket használ, mint például az “ő mondta” és az “ő mondta”. Ez a sajátos irodalmi eszköz lehetőséget ad a szerzőnek a mindentudó narrátor (mindentudó elbeszélő) szerepére – valaki, aki minden szereplőt, minden eseményt, minden részletet és azok jelentését ismeri. Általában az íróknak nagyobb szabadságuk van, ha harmadik személyű elbeszélésről van szó – nem korlátozódnak arra, hogy az elbeszélésüket csak egy személy szemszögéből lássák.
Azt azonban, amit az író a harmadik személyű elbeszélés szabadságában nyer, azt elveszíti az intimitásban. Ez a POV nem ad közvetlen hangot a karaktereknek az olvasó felé. Az elbeszélő nem szubjektíven beszél az olvasóhoz, és ez néha megnehezíti az olvasók számára az empátiát és a kapcsolatot a karakterekkel.
Példa: Falling Man by Don DeLillo:
Azt látta, hogy valami kidolgozottan más, mint amivel lépésről lépésre találkozott a hétköznapi órák menetében. Meg kellett tanulnia, hogyan lássa helyesen, meg kellett találnia egy repedést a világban, ahol ez elférhet.”
Az érdekességek Meg Wolitzertől: “dühíti, hogy az e-olvasójával csak azt tudja, hogy egy könyvnek hány százalékát olvasta el, az oldalak számát nem. Ez szerinte 92 százalékos hülyeség.”
Nézőpont kiválasztása:
Az íróknak nem feltétlenül kell csak egy nézőpontot választaniuk. Sok olyan regényíró van, aki párhuzamos elbeszéléseket ír különböző nézőpontokkal, folyamatosan változtatva a nézőpontot. A legfontosabb, hogy minden nézőpontot kikísérletezzünk, mielőtt hosszú távon elkötelezzük magunkat egy mellett.